Esposito széles mosollyal az ajkán ébredt, és még sokáig nem nyitotta ki a szemét. Inkább mélyen magába szívta Lanie ágyneműjének illatát, amit átitatott a nő Chanel parfümje. Az oldalára fordult, átnyúlt az ágy másik oldalára, hogy közelebb húzza szerelmét, de a nő helye üres volt. Néhányszor végigtapogatta az ágyat, mintha csak egy érzéki csalódás lenne, hogy nincs ott mellette. Mikor végleg meggyőződött róla, hogy Lanie sehol sincs, azonnal felpattantak a szemei. Csodálkozva meredt az üres ágyra, és ekkor pillantotta meg a párnán a rövid üzenetet: „Munka miatt hívtak. Nem volt szívem felébreszteni. A kapitányságon találkozunk. Szeretlek, Lanie”.
A férfi kissé csalódottan dobta félre a cetlit. Remélte, hogy együtt ébrednek, és mennek majd munkába. Most kissé kedveszegetten húzta fel a nadrágját, miközben a tekintetével a telefonját kereste. Nagy sokára az ágy alatt – maga se tudta, hogy kerülhetett oda – talált rá, és tárcsázta Ryan számát.
- Szia, haver! – szólt bele a jól ismert hang – Lanie mondta, hogy kimerített a tegnap éjjel… Csaknem megint összejöttetek?
Javi szinte maga előtt látta barátja vigyorgó arcát.
- Valami olyasmi – tért ki az egyenes válasz elől – Vagy talán még sokkal jobb. De mindent elmesélek majd idejében. Hol vagytok? Lanie hagyott egy üzenetet, hogy kaptunk egy új esetet.
- Igen, és ki nem találnád, hogy hol?! – rövid szünet.
- Most azt akarod, hogy találgassak?
- Valahogy úgy…
- Most csak szórakozol, ugye?
- Áááá te aztán játékgyilkos vagy a javából. Gyere az állatkertbe, a tigrisek ketrecénél megtalálsz minket.
- Kösz, mindjárt ott leszek – és már bontotta is a vonalat.
Felkapott egy inget, megkereste a kulcsait, és már ki is lépett az ajtón.
Negyedórával később már az állatkert kapuját hagyta maga mögött. Az őrtől kapott útbaigazítás révén gyorsan megtalálta a tigriseket, de amint megpillantotta a földön fekvő lányt, és a környezetet, földbe gyökerezett a lába. Az egész az életének egy olyan korszakára emlékeztette, amit már rég maga mögött hagyott. Vagy legalábbis azt hitte, hogy maga mögött hagyta.
***
14 évvel korábban
Esposito letörölt egy verejtékcseppet a homlokáról, és századik alkalommal átkozta el az egyenruháját. Tisztelte, amit képviselt, és amit jelentett, de itt, az isten háta mögött csak hátráltatta. Ha napokig egy huzamban szakadt az eső, akkor azért volt vizes. Ha pedig hőség volt – akárcsak most – akkor pedig a verejték áztatta át pillanatok alatt a ruhát.
Erősen szorította a kezében lévő félautomata fegyvert, készen arra, hogy bármikor használja. Gyűlölte az erőszakot, és annak minden formáját. A barátai, akik jól ismerték, gyakran kérdezgették, hogyha ennyire ellene van, akkor miért is lett katona. A válasz egyszerű volt. Bármennyire is gyűlölte azt, tenni akart az azért, hogy másnak ne kelljen átélnie. Úgy gondolta az a néhány év, amit a hadseregben tölt el, elegendő lesz ahhoz, hogy megakadályozza, hogy a későbbi nemzedéknek is át kelljen élnie ezeket a borzalmakat. Így visszagondolva már pontosan tudta, mennyire naiv és fiatal volt még.
Megállt egy pillanatra és hallgatózott. Nem hallott mást, csak a saját lélegzetvételét. Megnyugodott. Amikor Afganisztánba küldték a Különleges Erők három másik tagjával nem volt szó éles bevetésről. Az lett volna a feladatuk, hogy az itt állomásozó erőket kiképezzék, és felkészítsék minden eshetőségre.
Itt ismerkedett meg a helyi erők parancsnokával Paul Matthews-sal, akit első látásra megkedvelt. Tény és való, hogy szigorú volt, nem tűrte a kilengéseket és a tiszteletlenséget, de módfelett becsületesnek és erkölcsösnek látszott. Vagy legalábbis elsőre. De mint kiderült, a látszat néha csal.
Néhány héttel az érkezésüket követően a helybéliek egy csoportja megtámadta őket, és három katonát megöltek, ötöt pedig megsebesítettek. A washingtoni vezetés pedig a felelősöket akarta. Egyikük számára sem volt kérdés miért. Példát akartak statuálni, megelőzvén a későbbi támadásoknak még a gondolatát is.
Mivel még nem volt elegendő idejük kiképezni a katonákat, ezért Esposito és csapata kapta a feladatot, hogy felkutassák, és még élve elkapják a felelősöket. A washingtoni vezetés külön kérésére Paul is velük tartott.
Közeledtek a céljuk felé, a zsigereiben érezte. A felderítés során kiderült, hogy egy apró falucskáról van szó, ahol mindössze százan élnek, és legtöbb férfi egyszerű földműves, akik kemény munkával tartják el családjukat. A fegyvereik nagyon kezdetlegesek, még a régi szovjet gyártmányok, amelyek valószínűleg fű alatt, és igen drágán szereztek be. Inkább csak arra voltak jók, hogy megvédjék magukat és földjeiket más falvak támadásaitól. Arra viszont alkalmatlanok, hogy megtámadjanak egy jól felfegyverzett amerikai katonai tábort. Ezért sem értette, hogy vajon miért támadták meg a bázist. Bár szó, mi szó a támadás váratlanul érte őket. Amiről a halottak és a sebesültek száma is árulkodott.
Hátrafordult, és csak mutogatással, hang nélkül kommunikált a társaival. Rámutatott két tisztjére, Whitneyre és Cobbra, hogy – az előzetes megbeszélések szerint – ők a keleti irányból közelítsék meg, és zárják el a menekülés útvonalát. Matthews-nak és harmadik emberének, Wilburnek a nyugati kijáratot kellett biztosítania. Ő pedig északról közelítette meg a falut. Attól nem tartott, hogy esetleg dél felé menekülnének, mert ott egy kisebb tó terült el, és még a tegnapi nap folyamán felégették az összes csónakjukat. Több havi munkájukat tették ezzel tönkre, de nem tehettek mást.
Az emberei bólintottak, majd mindegyik csapat elindult a számukra kijelölt irányba. Esposito egy darabig még nézte, ahogy eltűnnek az erdő sűrűjében. Majd vett egy mély levegőt, és ő is elindult lassú megfontolt léptekkel. A verejtéktől a katonai sisakja folyton a szemébe csúszott, ami egyre jobban idegesítette. Mindennek ellenére folyamatosan fülelt, és nem sokára meg is hallotta a falucska halk mindennapos moraját. Minden lépéssel közelebb ért, és érezte, ahogy szívverése is felgyorsul. Ekkor hallotta meg a sikolyt.
Rápillantott az órájára, és egy pillanatra megdöbbent. Még tíz perce volt az akció kezdetéig. Futásnak eredt, és már rég nem foglalkozott azzal, hogy a lépteivel ne csapjon zajt. Érezte, ahogy az adrenalin elárasztja az ereit.
Beért a faluba. Amint megpillantották őt a nők és a férfiak, félelemtől csillogó tekintettel húzódtak félre, miközben gyermekeiket magukhoz szorították. Még csak a falu közepén járhatott, amikor ismét felhangzott a velőtrázó sikoly. A nyugati irányból érkezett a hang. Így a legközelebbi háznál automatikusan jobbra fordult. Ekkor csatlakozott hozzá Withney és Cobb, akik legalább annyira tanácstalanok voltak, mint Esposito maga.
- Kérem… Ne bántsa – hallotta egyre közelebbről egy nő tört, de tiszta angolját Javier.
- De hát olyan szép kislány – ez Paul volt – Pont a kedvemre való – kétségtelenül Matthews volt.
Esposito még gyorsabbra vette a tempót, és tudta, emberei is ugyanígy tesznek mögötte. Megpillantotta Matthews-t, amint a bal kezével egy barna tizenhárom év körüli kislányt szorongat, a jobb kezében pedig a fegyverével hadonászik. Néhány méterrel arrébb egy idősebb nő térden állva könyörgött a lány életéért, miközben a szájából folyamatosan szivárgott a vér. A nő mellett pedig egy férfi feküdt az oldalán szúrt sebbel.
Espo lassított a léptein.
- Még él… – válaszolta meg Paul a ki nem mondott kérdést – De már nem sokáig. Egy sebészi pontossággal ejtett szúrás, amely pont annyira sebesítette meg, hogy hosszú és kínokkal teli halála legyen…
- Miért?
- Ő vezette a lázadást – ezt Esposito is pontosan tudta, de azt is, hogy parancsuk van, hogy élve kapják el – Három emberem meghalt. Ezek után nem maradhat életben – magyarázta olyan könnyedén, mintha csak arról lenne szó, hogy milyen üdítőt kérjen a menüjéhez: Colát vagy Sprite-ot – Pedig, ha élve visszük vissza, megússza néhány év börtönnel. Nem engedhetjük… Nem engedhetem…
- Igazad van – Javi érezte, jobb, ha nem ellenkezik – De a lánynak nincs semmi bűne…
- Elég az, hogy az ő lánya – és közben a haldokló felé köpött.
- És mit akarsz tenni vele?
- Ugyanazt, mint a másik lányommal – hörögte a földön fekvő férfi, aki legalább annyira törte az angolt, mint a mellette térdeplő nő – Mint a többi lánnyal a faluban…
Esposito remélte, hogy rosszul értette, amit hallott.
- Paul, mit akar ez jelenteni?
- Magának Ezredes vagyok, értette Hadnagy?
- Mit akar ez jelenteni… Ezredes? – részben az időt húzta, részben pedig tudni akarta az igazságot. Mindeközben Withney és Cobb észrevétlenül körbevették Matthews-t.
- Ugyan Hadnagy, hiszen maga is tudja, hogy megy ez! Hónapokig állomásozik egy helyen, ahol nincs egyetlen nő sem. Mert ha csak megközelít egy női tisztet, az azonnal feljelenti zaklatásért. És ugyebár nekünk férfiaknak – kacsintott pajkosan Javier felé – vannak bizonyos szükségleteink…
- Ez nem jogosítja fel…
- Mire? – csattant fel az ezredes – Hogy jól érezzem magam? Hűségesen szolgálom a hazámat! Így hát ennyi kijár nekem is!
- Tehát nem is lázadásról volt szó, igaz? – Espositonak kezdett összeállni a kép – Ezek a férfiak – mutatott körbe – csupán csak meg akarták védeni a lányaikat… Tőled…
- Öreg hiba kikezdeni a jó öreg Egyesült Államokkal, nem igaz? – nevetett fel hidegen.
Mindeközben az egyik közelben álló, a félelemtől mozdulni sem merő lányt karon ragadta – miközben a barnát még mindig fogva tartotta – és Esposito felé lökte.
- Nesze! Nektek is jut bőven.
Espo elkapta a lányt, mielőtt még az elesett volna, de azonnal el is engedte, mire a lány azonnal futásnak eredt.
- Tedd le a fegyvert, Paul!
- Ezredes, ha kérhetem.
- Neked már ahhoz sincs jogod, hogy egyáltalán azt az egyenruhát viseld – mondta Javi halkan, de érthetően – Lejárattad hadsereget és mindazt, amit képvisel. Szóval tedd le a fegyvert, és talán, hangsúlyozom talán, közbenjárok, hogy ne kerülj hadbíróság elé.
- Csak, ha végeztem vele – látszott, hogy teljesen elvesztette a fejét.
A földre lökte a lányt, majd el kezdte kigombolni a nadrágját…
- Ha csak közelebb mertek jönni, lelövöm. Sőt lelövök mindenkit – rázta meg a félautomatát.
Már rég nem gondolkozott tisztán, hiszen ha megtette volna, belátta volna, hogy túlerővel áll szemben.
Cobb Espositora nézett, mire a Javi bólintott. Így Cobb tett két lépést az ezredes felé, mire az tüzet nyitott. Cobbnak még az utolsó pillanatban sikerült fedezéket találnia.
Javi nem gondolkodott, és azonnal meghúzta a ravaszt…
***
Jelenben
Esposito még mindig nem mozdult, csak megbabonázva bámulta a holttestet. Akkor – tizennégy éve – nem ölte meg Matthews-t, csak megsebesítette, majd hadbíróság elé állítatta. A hadbíróság pedig tizenhárom év fegyházra ítélte, parancs megtagadásért, katonai életek indokolatlan veszélybe sodrásáért és a hadsereg erejével való visszaélésért. „Manapság ez utóbbi jelenti a fiatal lányok…” – inkább nem fejezte be a mondatot.
A hosszú évek alatt megpróbálta elfelejteni azt a napot, és részben sikerült is neki. De most itt állt New York állatkertjében, egy elképesztően hasonló környezetben, egy lány teteme felett, aki a megszólalásig hasonlított arra a lányra, akit évekkel korábban megmentett…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése