Castle a kiskutyával a kezében felpattant.
- Mit szólnál, ha adnék egy kis tejet? – indult el a konyhába.
Kivett a hűtőből egy dobozzal, majd tanácstalanul fordult körbe.
- Na és mibe tegyem? – tette le Alfit a földre, és kinyitotta az egyik szekrényt – Ez megteszi – vett elő egy kávéscsésze alátétet.
A tányért lerakta a padlóra, majd némi tejet öntött bele. A kutyus azon nyomban hangos lefetyelésbe kezdett. Az író néhány percig kedvtelve figyelte, majd elővette a zsebéből a telefont, bár biztos volt benne, hogy ez az újabb próbálkozása is sikertelen lesz. Legnagyobb meglepetésére már a második csöngetésre beleszólt az ismerős hang.
- Esposito…
- Még a végén újra hinni kezdek a csodákban…
- Hogyhogy?
- Kész csoda, hogy végre elértelek!
- Ne haragudj, Haver, de…
- Ne magyarázkodj! Gratulálok! Te és Lanie?! A legjobb dolog, ami…
Castle elnémult. Összeszorult a szíve, ha arra gondolt, hogy néhány órája szakított azzal a nővel, akit a világon a legjobban szeretett.
- A lényeg – köszörülte meg a torkát – hogy ezt meg kell ünnepelni.
- Nem is tudom, Haver…
- Nem volt legénybúcsú, szóval jössz eggyel!
Hosszú csend a vonal másik oldalán. Esposito még mindig jól emlékezett Kevin legénybúcsújára.
- Hát…
- Nincs semmi hát! Ryan is egyetért velem. Szóval ma este kirúgunk a hámból!
- Kevin tényleg belement? – a kételkedés jól kivehető volt Javi hangjából.
- Naná! Még Jennyvel is lebeszéltem – ami igaz is volt. Amint Kate elmondta a jó hírt, azonnal szervezkedni kezdett.
- Tényleg?
- Tényleg. Szóval nincs apelláta! Este találkozunk – és már le is tette a telefont.
***
Beckett nagy nehezen összeszedte magát, és letörölte az utolsó könnycseppeket az arcáról. A boncterem sarkában felhúzott térdekkel ült.
- Most mit tegyek? – hangja még mindig remegett, és Lanie érezte, hogy nem sok hiányzik egy újbóli kiboruláshoz – Szerinted mit kellene tennem? – nézett könyörgőn barátnőjére – Csak azt ne mondd, hogy „én megmondtam”.
- De hát még csak meg sem szólaltam – tárta szét a karjait a kórboncnok.
- A nézésed mindent elmondott – temette a karjaiba az arcát – De a legrosszabb, hogy teljesen igazad van.
- Ugyan már! – tette a kezét Kate térdére – Ki fogtok békülni!
- Te nem láttad az arcát! – nézett könnyes szemmel barátnőjére – Csalódott és kiábrándult volt… Kiábrándult belőlem…
- Azt nem hinném. Hidd el, még mindig szeret. Csalódott? Igen. De ki ne lenne az a helyében? Szimplán közölted vele, hogy eszedbe sincs hozzá menni.
- Én csak…
- Félsz. Tudom. És ő is tudja. Csak adj neki időt, hogy mindezt ő is lássa…
- Gondolod, van még remény?
- Nem gondolom, tudom!
Kate hálásan rámosolygott barátnőjére.
***
Beckett másnap reggel a saját lakásában ébredt, egyedül. „Ezt akartad, vagy nem?” – dorgálta magát, miközben az ajtó elől behozta az aznapi újságot. A konyhába ment, és kitöltött magának egy bögre kávét. Leült az asztalhoz, széthajtotta az újságot, kortyolt egyet a forró italból, és elolvasta a szalagcímet. Abban a pillanatban, amint felfogta a szavak értelmét, kiköpte a kávét, és beterítette vele nemcsak a napilapot, hanem az egész asztalt. Mindezt tetézte azzal, hogy félrenyelt, és percekig csak azért küzdött, hogy újra rendesen tudjon lélegezni.
Miután újra kapott levegőt, kikereste a szalagcímhez tartozó oldalszámot, és olvasni kezdte a cikket. Az asztal letakarítása jelen pillanatban a legkevésbé sem érdekelte.
Minél többet olvasott, annál inkább kezdett kétségbeesni.
Új szerelem a láthatáron? – Castle és egy szőke ciklon
írta Joana Reis
Tegnap éjjel a sikeres bestseller írót, Richard Castle-t – a Derrick Storm és a Nikki Heat könyvek szerzőjét – egy igencsak alulöltözött hölgy társaságában látták New York egyik legfelkapottabb sztriptíz bárja előtt (Elő a dudákkal*). Ami legfőképpen azért is meglepő, mivel eddig úgy tudtuk, hogy boldog párkapcsolatban él Kate Beckettel – akiről Castle egyébként Nikki Heat-et mintázta – a New York-i rendőrség egyik legeredményesebb nyomozójával.
Némi utánajárás után kiderült, hogy a szőke hölgy Ronda Miles nem más, mint az említett bár táncosa, sőt főattrakciója.
Az egyik munkatársunk – aki éppen a helyszínen tartózkodott – azonnal meginterjúvolta Mr. Castle-t, aki a megkérdezésére „Miszerint milyen érzés egy sztriptíztáncosnővel járni?”, csak annyit mondott némileg ittas állapotban, hogy a hölgy nem sztriptíz táncos, hanem előadóművész, aki ráadásul a legjobb a szakmájában.
A másik kérdésre – amelyben azután érdeklődtünk, hogy ezek szerint véget ért-e a közel másféléves kapcsolata a nyomozóval – nem volt hajlandó válaszolni, ehelyett beszállt a Ferrarijába, és elhajtott, természetesen a szőke ciklon társaságában.
Mindenki azt találgatja, hogy vajon mi vezethetett az „álompár” szakításához. Egyesek szerint ez várható volt, és a kérdés csak az volt, hogy vajon mikor tér vissza az író a korábbi életviteléhez. Mások szerint viszont ez a kapcsolat mindössze egy fellángolás volt, és a csoda csak az, hogy eddig tartott. De létezik egy harmadik válasz is. Egy – nevét elhallgatni kívánó – olvasónk szerint Beckett nyomozó nem volt képes elkötelezni magát, és ez vetett véget a virágzó és hosszú boldogságot ígérő kapcsolatnak.
Bármi legyen is az ok, az biztos, hogy a pár szakított, és csak remélhetjük, hogy mindketten megtalálják majd a boldogságot, akár egymás, akár egy másik arra érdemes személy oldalán.
* ez alatt nem a skót hangszert kell érteni (a szerk.)
Kate szóhoz sem jutott a döbbenettől, és megkövülten bámulta a szalagcím alatti hatalmas fotót, amin kétségtelenül Castle volt látható egy szőke nő társaságában, aki ráadásul egy csókot adott a férfi nyakára, miközben kezével végigsimított a mellkasán.
Kate keze remegett a dühtől, és az újság csak úgy zizegett az ujjai között. „Hamar megvigasztalódott” – gyűrte olyan kicsi gombócba a napilapot, amilyen kicsire csak tudta, majd teljes erőből a sarokba hajította. Beckett ökölbe szorított kézzel, egész testében reszketve nézte, ahogy az összegyűrt újság lepattant a falról, majd néhány métert gurul a járólapon…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése