Becsukódott a lift, de Kate továbbra sem mozdult, egyszerűen lefagyott. Nem tudta, mit tegyen. Keverjen le egy pofont Demmingnek, és csak aztán szaladjon az író után, vagy azon nyomban rohanjon utána. Az utóbbi mellett döntött. Nem foglalkozott Demminggel, aki megpróbálta megállítani, és nem vesztegette azzal az idejét, hogy hívja a liftet. Egyből a lépcső felé futott, és közben azon imádkozott, hogy még idejében utolérje a férfit. „Ez nem az én napom” – gondolta, miközben sorra vette a lépcsőfokokat.
Az őrsről kiérve egy pillanatra megtorpant, és körülnézett. Néhány méterre, jobbra látta, amint az író taxit keres.
- Castle?! – kiáltott utána, de a férfi nem hallotta – Rick?! – ismételte meg, és elindult a férfi irányába.
Castle hallotta Kate hangját, de nem fordult meg. A legkevésbé sem akart vele beszélni. Egy taxi közeledett, mire magasba lendítette a karját, és a kocsi lassított. „Mindjárt eltűnhetek innen” – ökölbe szorított kézzel várta, hogy az autó megálljon, és hogy végre beszállhasson. A kocsi megállt. Alig nyitotta ki az ajtót, mikor Kate beérte, és egy mozdulattal visszacsukta azt.
- Menjen tovább – szólt oda a taxisnak.
- Most szórakoznak velem?! – méltatlankodott a sofőr, mire Beckett előhalászott egy ötdollárost a zsebéből, és az anyósülésre dobta.
- Most pedig tűnjön el – vetette még oda, mielőtt az íróra emelte volna a tekintetét.
Castle nem mozdult, nem nézett a nőre. A járdát fixírozta, miközben ökölbe szorított kezeit a zsebébe rejtette.
- Castle, semmit nem jelentett az a csók – fogott bele Kate, és várta, hogy a férfi végre ránézzen. Hiába – Reagálni sem volt időm…
Beckett megkönnyebbült, amikor az író végre megmozdult, és ránézett. De amint meglátta férfi szemeit, rá kellett döbbennie, hogy ennyivel nem ússza meg.
- Már nemcsak a csókról van szó – mondta ki halkan, ami már régóta nyomta a szívét.
- Hát akkor? – kérdezte, bár sejtette mi következik.
- Áruld el nekem, hogy miért tartottad meg a lakásodat?
- Hisz neked is ott van Hamptons!
- Te is pontosan tudod, hogy a kettő nem ugyanaz. Az csak egy ház, egy nyaraló, ahova néha elvonulok, ha nyugalomra van szükségem az íráshoz.
- Én pedig… – Kate lázasan töprengett egy elfogadható magyarázaton – Nekem is kell egy hely, ahova néha-néha elbújhatok – maga is érezte, hogy nem sikerült valami meggyőzőre.
- Szeretnéd tudni, hogy én mit gondolok?
A férfi továbbra sem mozdult. Sőt Kate közeledésére, mintha egy lépést hátrált volna. Beckett kezdett egyre nyugtalanabb lenni.
- Szóval én úgy vélem, hogy azért van szükséged arra a lakásra, hogy legyen egy hely, ahová visszamehetsz, ha esetleg kettőnk között valami balul sülne el – rövid szünetet tartott. – Ha valamit rosszul csinálnék… De mint láthatod, ezt most nem én szúrtam el.
- Már mondtam! Nem jelentett semmit az a csók.
- Nem ez a lényeg, Kate. Hanem az, hogy nem tudod elkötelezni magad. És a csók is csak azt mutatja, mennyire bizonytalan vagy…
Beckett kezdte elveszíteni a türelmét, aminek legfőképp az volt az oka, hogy az író igencsak rátapintott a lényegre.
- Kérlek, őszintén válaszolj nekem. Tervezed valaha, hogy hozzám jössz?
A nyomozót meglepte a kérdés. Egy éve – amikor Castle megkérte Victoria kezét – mindenét odaadta volna azért, hogy akkor és ott ő álljon a férfi előtt, és neki tegye fel „a kérdést”. És hetekig, miután ismét együtt voltak, boldogan képzelte el, ahogy hátralévő életüket együtt élik le, mint férj és feleség. De a napok múltak, a hetek egymást követték, és néhány hónappal később azon kapta magát, hogy – ugyan boldog, hogy nem vesztette el a férfit – de legalább annyira fél az elköteleződéstől, mint azt megelőzően. Egyszerűen nem tudta megmagyarázni az okát, hiszen Castle egyetlen egyszer sem adott rá okot, hogy ne bízzon benne. Most mégis ott állt a férfi előtt, és nem tudta kimondani azt az egyetlen szót, amit várt volna tőle.
- Na, látod ez a probléma! – a szomorúság csak úgy áradt a szeméből.
Beckettet egy pillanatra elöntötte a düh és a félelem vegyes keveréke. Félt, hogy elveszíti a férfit, és dühös volt, mert Castle olyan témát feszegetett, amire még ő maga is kereste a választ.
- Már kétszer voltál nős – nem gondolta át szavait, egyszerűen csak vissza akart vágni a férfinak – Minek neked egy harmadik feleség?
Kate amint kimondta, tudta, hogy hibát követett el, de már nem tehetett semmit.
- Valóban már kétszer voltam nős – válaszolta reszkető hangon Castle.
- Castle, én saj…
- De később mindkettejükről kiderült, hogy ők nem az igaziak… Azt hittem, te vagy az. Ezek szerint tévedtem. Legalább most idejében kiderült, nem igaz? – csak úgy sütött a gúny a hangjából.
Beckett nem tudta mit mondjon. Elszúrta. Kétszer is. A gondolatra gombóc nőtt a torkában. „Mondj már valamit, különben örökre elveszíted” – de nem jött ki hang a torkán.
- Minden rendben, Kate? – lépett melléjük Demming, és közben végigsimított a nő karján. Beckett elrántotta a kezét.
Castle észrevette a mozdulatot, és elöntötte a düh. Ez már túl sok volt. Két lépéssel Demming mellett termett, és képen törölte, amibe apait-anyait beleadott.
A két férfi egyszerre ordított fel. Míg Demming az arcához kapva terült el az aszfalton, addig Castle eltorzult arccal masszírozta az öklét.
- Miért van az – kérdezte két mély levegő között – hogy a filmekben sose fáj annak, aki üt?... A való életben pokolian fáj – Beckettre nézett – Mint minden más.
- Jól vagy? – lépett közelebb az íróhoz a nyomozó, és közben ügyet sem vetett a földön fekvő Demmingre.
- Jól hát – vágta rá durcásan Rick, és elrántotta a karját, és elindult, hogy fogjon egy taxit.
Kate szerette volna megállítani a férfit, de a szíve mélyén már érezte az elkerülhetetlent.
- Ez most azt jelenti, hogy…? – jöttek önkéntelenül a szavak, de egyszerűen nem tudta befejezni a kérdést.
- Ezt akartad, nem? – intett le egy taxit Castle.
„Hát éppen ez az! Fogalmam sincs, hogy mit akarok” – jelent meg egy könnycsepp a szemében, de nem mondott semmit, ehelyett csak állt, és figyelte, ahogy a férfi kisétál az életéből.
Castle mielőtt még beszállt volna a taxiba, még visszafordult.
- Tudod Kate! A magunk köré épített falak ugyan megvédenek a fájdalomtól. De az a baj velük, hogy a szerelmet is távol tartják… – majd beült az autóba.
Beckett megkövülten állt a járda peremén, és még sokáig nézte, ahogy a sárga Ford távolodik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése