Castle kétségbeesetten próbálta kiszabadítani magát. De semmi. Túl erős volt a ragasztószalag. Újabb fájdalom nyilallt a vállába, amitől a szó szoros értelmében hátrahőkölt. Hátrahanyatlott, és patakokban folyt róla a víz. Behunyta a szemét úgy próbált gondolkodni. Vadabbnál vadabb ötletek jutottak eszébe, hogyan szabadulhatna ki, de a jelenlegi helyzetében egyik sem volt megvalósítható.
Újra kinyitotta a szemét, és a pillantása Sheldonra esett. Láthatóan gyengébb volt a légzése, de még mindig ütemesen emelkedett és süllyedt a mellkasa. „Még él” – nyugodott meg kissé Castle, de pontosan tudta, ha hamarosan nem kerül kórházba, meg fog halni.
Mély levegőt vett, és már épp neki akart gyürkőzni, hogy újabb elkeseredett harcot vívjon a ragasztószalagokkal, amikor felrémlett egy halvány, de annál fontosabb emlék. „Már mondtam, legyen hiteles” – és a következő pillanatban Alexis már le is ragasztotta a száját.
Felgyorsult a szívverése. „Ha egyszer sikerült, miért ne sikerülhetne megint?” – és már próbált is lábra állni. Elsőre nem sikerült. Másodszorra sem. De a harmadik alkalmat siker koronázta. Lassan a konyha felé araszolt, miközben azon imádkozott, hogy csak most ne veszítse el az egyensúlyát.
Jó néhány percébe beletelt, mire elérte a konyhában lévő lábbal működtethető szemetest. Lehuppant elé, a fejét a szemetesre helyezte. Nem foglalkozott azzal, hogy az izzadtság a szemébe csorog. Érezte, ahogy a szalag egy pillanatra rátapad a fedélre. Lenyomta a pedált, mire a kuka teteje hirtelen felemelkedett. Az első próbálkozás sikertelen volt. Ráadásul még jól orrba is vágta magát, ami azon nyomban sajogni kezdett. „Legalább nem érzem a vállam. Mázli, hogy az agy egyszerre csak egy fájdalomra tud összpontosítani.” – próbált pozitívan hozzáállni.
Egy újabb oldalpillantást vetett Sheldonra, még mindig lélegzett. „Tartson ki” – jobb híján csak szuggerálta a mondatot. Reménykedett benne, hogy lesz olyan szerencséje, mint az utóbbi alkalommal, és valaki meghallja, ha segítségért kiabál. Azzal tisztában volt, hogy arra nincs ideje, hogy teljesen kiszabadítsa magát, így újra csak a száján lévő szalagra koncentrált. Fejét ismét a fedélre helyezte, egy újabb lépés a pedálra, és végre a ragasztószalag engedett.
- Ááááááá – ordított fel diadalittasan, bár most már minden porcikája sajgott – Segítség – üvöltött torkaszakadtából – Sheldon tartson ki! – fordította a fejét a földön fekvő nő felé, majd összeszedte maradék erejét, és újra kiáltott – Valaki, kérem!
Lábdobogást hallott, majd azt, ahogy valaki az ajtót feszegeti, de sikertelenül.
- Nem tudom kinyitni az ajtót… Be van zárva… – jött egy ismerős hang, bár Castle hirtelen nem tudta hova tenni – Minden rendben van odabent?
- Nem, semmi sincs rendben – kiabált ki Rick – Hívjon mentőt azonnal! Egy ügynököt meglőttek! – semmi válasz. Castle hegyezte a fülét, de nem hallott semmit. Szitkozódott egy sort, és már épp kiáltani akart megint, amikor az ismeretlen férfi ismét megszólalt.
- A mentők úton vannak! De az ajtó akkor is zárva van. Most mit csináljak? – kérdezte tanácstalanul.
- Törje be! Robbantsa fel! Nem érdekel. Csak jusson be!
A másodpercek csak peregtek, de semmi jel nem utalt arra, hogy a megmentő bármit is megpróbálna annak érdekében, hogy végre bejusson a lakásba. Castle tehetetlenségében törni-zúzni tudott volna. Ehelyett csak elkeseredetten feszegette a kötelékeit. Kulcszörgés. Majd ajtónyikorgás, és végül egy döbbent kiáltás. A portás szaladt oda hozzá.
- Hogyan jutott be?
- Pótkulcs. Bill szólt – intett a portás a fejével Susan férje felé, miközben már vágta is el a pulton talált késsel a ragasztószalagot Castle kezén – hogy azonnal be kell jutni Önhöz.
Castle megdörzsölte a kezeit, a válla nyilallásával nem foglalkozva kapta ki a portás kezéből a kést, és maga vágta el a lábait béklyóba fogó ragasztószalagot. Amint kiszabadult már fel is pattant, a telefont a kezébe kapta, és két lépéssel Sheldon mellett termett. Megnézte a pulzusát, még vert a szíve. Tárcsázott. Kicsöngött egyszer, kétszer, háromszor. Dühösen nyomta ki. Egyszer kellene, hogy felvegye Beckett, de bezzeg pont most nem elérhető.
- Istenem, ha ezt most túléli – nézett az ügynökre – esküszöm, hogy elvégzek egy orvosi gyorstalpalót – dörmögte félhangosan, miközben Espo számát tárcsázta.
- Hé, haver mi újság? – vette fel a nyomozó az első csörgésre. „Végre valaki, akit el is lehet érni” – gondolta félig megkönnyebbülten Rick.
- Itt volt! Megint – nem mondta, hogy ki, mégis érezte, ahogy megfagy a levegő a vonal túl végén – Sheldont hasba, engem vállon lőtt. A mentősök ebben a pillanatban érkeztek meg – és már lépett is arrébb, hogy helyet adjon az említetteknek.
- Már is ott vagyunk…
- Küldjetek rendőröket fantomképpel a Central Parkba – vágott Esposito szavába Castle – Azt mondta, hogy sétál egyet.
Castle letette a telefont, és a kanapéra hanyatlott. Az egyik mentős odalépett hozzá, és vizsgálni kezdte a sérült vállát. Rick az érintésre felszisszent.
- Még nem is volt időm, hogy megköszönjem – nézett fel Billre, aki még mindig az ajtóban állt ledermedve a látványtól.
- Azt hiszem, el kellene költöznünk – vakarta meg a fejét a férfi.
- Nekünk is – bólintott együtt érzően Castle.
- Csak ne oda, ahova mi! – mire Castle elmosolyodott, a délután folyamán először.
***
Beckett először a Kapitányságra akart visszamenni. De szinte maga előtt látta, amint Sheldon és Castle egymással enyeleg, így inkább vett egy éles balkanyart, és a lakása felé vette az irányt. „Ha nekik lehet egy szabad délutánjuk, akkor nekem miért ne lehetne?” – meredt a szélvédőre durcásan.
A lakása előtt fékcsikorgás közepette állt meg, és nem foglalkozott a mögötte érkező autók dudálásával. Kivágta a kocsi ajtaját, és berobogott a háztömbjébe. A lépcsőn ment fel, reménykedve benne, hogy legalább ez lecsillapítja egy kicsit. Ha mégsem, akkor pedig jöhet a hideg zuhany.
Kinyitotta a lakás ajtaját, és épp belépett, amikor megcsörrent a telefonja. Ránézett a kijelzőre, Castle volt az. Dühösen nyomta ki, majd a kanapéhoz vágta a telefont. A hifi távirányítójáért nyúlt, és bekapcsolta a rádiót, amiben éppen Christina Aguilera – Castle Walls című száma ment. „Ez azért már túlzás” – jött a felismerés, és morcosan cd-re váltott. Beállította a kedvenc számát Kelly Clarksontól a Stronger-t, ami ráadásul még illett is a hangulatához. Újra megcsörrent a telefonja, de nem foglalkozott vele. Ehelyett inkább max hangerőre állította a hifit, hogy elnyomja vele a telefon csörgését.
Lefőzött egy adag kávét, és csak azután indult el a fürdőszobába. Fél órával később lépett ki ismét, amikor is a hifi pont két szám közötti szünethez ért. A telefon ismét csörgött. „Nem igaz, hogy nem tudnak békén hagyni” – de a hűs víznek köszönhetően végre józanul tudott gondolkodni és mélyet sóhajtva indult el a kanapéhoz, de mire megtalálta a telefont, az ismét elhallgatott. A cd-n feldübörgött egy újabb szám, mire Kate egy gombnyomással kikapcsolta. „Mi a fene? 10 nem fogadott hívás?” – nézett rá a kijelzőre, és már tárcsázta is a hangposta számát, majd a füléhez emelte a készüléket.
- Espo vagyok… Hol az ördögben vagy?!... A sorozatgyilkosunk ismét meglátogatta Castle-t a lakásán… De most Castle is megsérült… – Kate kezéből kiesett a telefon, így már nem hallhatta az üzenet végét…
