Kate és Castle még hosszú percekig ölelték egymást, miközben ajkaikkal újra és újra felfedezték a másikat. Az író – mikor már alig kapott levegőt – elhúzódott, és mélyen a nő szemébe nézett.
- Mondd, hogy felképelted!
A férfinak nem kellett nevet mondania, Beckett így is tisztában volt vele, hogy kire céloz.
- Ami azt illeti – rövid hatásszünet – igen – vigyorodott el szélesen.
- Ezért jutalmat érdemelsz…
- Tényleg?
- Igen! Egy újabb csók jár érte – hajolt közelebb a nőhöz.
- Ez kell ahhoz, hogy megcsókolj? – évődött játékosan az íróval, hiszen végre kimondta mindazt, ami bántotta, ami visszatartotta attól, hogy igazán a férfié legyen – Szóljak Joshnak, hogy csókoljon meg újra? – és úgy tett, mint aki az ajtó felé indul.
- Még csak az kéne – húzta vissza Castle.
- De az imént… – nem tudta befejezni a mondatot, mert a férfi ismét egy csókkal hallgattatta el.
Kopogtak. A páros meglepetten rebbent szét.
- Vársz valakit? – nézett kérdőn párjára Kate.
- Én?! Nem – legalább akkora meglepetés ült ki az arcára, mint amekkora a nyomozó arcáról is leolvasható volt – És te? – és az ajtóhoz ment.
- Én?! Nem tudok róla…
De közben egy halvány emlék derengett fel Beckett lelki szemei előtt. Egy kép, amint Castle orrba vágja Demminget. Pontosabban Josht. Nem Demminget. Kezdett teljesen összezavarodni. Jobb híján csak reménykedni tudott abban, hogy a férfi – bármelyikről is legyen szó – felfogta, hogy köztük nem lehet semmi, és nem jön ide bajt keresni.
- Tévedtem – fordult meg sejtelmes mosollyal az ajtóban az író – Mégiscsak hozzám jöttek…
Kate kíváncsiságát felkeltette a férfi titokzatossága, és lépett egyet balra, hogy lássa, ki van az ajtóban. Egy futárt pillantott meg, aki éppen az átvételi elismervényt tépte ki a tömbjéből. Lépett még egyet balra, hogy láthassa a csomagot is, de Castle észrevette a szándékát, és a nőhöz hasonlóan ő is lépett egyet, így takarva el a dobozt.
- Köszönöm – mondta Castle, és egy ötdollárost nyomott a futár kezébe.
- Mi az? – ágaskodott magasabbra Kate, mivel az író direkt hátat fordított neki, hogy még véletlenül se láthassa meg még a doboz formáját se. A nyomozó láthatóan tűkön ült, hogy megtudja a csomag tartalmát.
Az író továbbra is csak somolygott, de nem volt hajlandó elárulni a titkot. Ehelyett az ebédlőasztalhoz lépett, és letette terhét.
- Mit szólnál egy kis barkohbához? – fordult szembe szerelmével úgy, hogy az továbbra se láthasson semmit a csomagból.
- Ne csináld már! – ellenkezett a nő, akinek a legkevésbé sem volt erőssége az effajta játék.
- Csak a kedvemért…
- Na jó – adta be a derekát Kate – De legalább a csomag formáját hadd nézzem meg – nézett a férfira esdeklő tekintettel.
- Rendben – állt félre magabiztosan Castle, aki biztos volt abban, hogy abból semmire sem lehet rájönni. A Ferrariját tette volna fel rá.
Kate szeme elé egy átlagos közepes méretű doboz tárult. Semmi különlegessége nem volt, hacsak a nagy piros masnit – amivel körbe volt fogva – annak nem lehetett nevezni. Tett néhány lépést az asztal körül, így tanulmányozva a tárgyat.
- Na?! – sürgette izgatottan a férfi.
- Csak egy percet kérek – és ekkor megpillantotta néhány apró lyukat a doboz tetején, és azonnal beugrott a válasz – Egy kiskutya! – kiáltott fel lelkesen, és azonmód tépni kezdte a csomagolást.
- Ezt meg honnan tudtad? – szontyolodott el az író, de azért ő is segített a csomagolásban.
- Csak tipp volt – válaszolta Beckett észre sem véve a férfi hangulatváltozását – De édes!
És már ki is kapta a dobozból a kutyust – aki pontosan úgy nézett ki, mint az álomban – és ölelte magához, mire az apróság azon nyomban nyalogatni kezdte az arcát.
- És mi legyen a neve? – simított végig a kutyus hátán a lehangolt író.
Beckett felnézett, és ekkor figyelt csak fel Rick rosszkedvére. Csak most döbbent rá, mennyire elrontotta a meglepetést. Egy pillanatra elgondolkodott, majd eszébe jutott valami.
- Legyen a neve Alfi…
- Alfi? – kerekedett el a férfi szeme – Miért pont Alfi?
- Batmen hűséges szolgája, Alfréd után – Kate maga sem hitte, hogy tényleg egy képregényhős komornyikja után fogja elnevezni a kedvencét. Látta, hogy az író még mindig nem érti – Az Alfréd túl komoly egy ilyen kiskutyának, igaz? – emelte magasba a kutyust, majd az orrát az orrához dörgölte – Ezért legyen Alfi, mint az Alfréd becézve…
- Ez tetszik – mosolyodott el szélesen Castle, és már nyoma sem volt korábbi lelombozott hangulatának.
Jó néhány perce állhattak egymás mellett, és simogatták felváltva az apróságot, amikor Kate pillantása az órájára esett.
- Már ennyi az idő? Nekem a kapitányságon lenne a helyem – nyújtotta Castle felé Alfit.
- Rendben – ölelte magához most meg az író a kölyökkutyát, miközben Beckett már az ajtót nyitotta – Én még maradok egy kicsit…
- Jut eszembe – fordult még vissza a nő a küszöbről – Ha netalántán eszetekbe jutna a fiúkkal megünnepelni Javi eljegyzését, akkor még csak véletlenül se jusson eszedbe szőke… – elgondolkodott egy pillanatra – …Tudod mit? Egyetlen sztriptíz táncosra se merj ránézni… – és már be is csukódott mögötte az ajtó.
- Ez nem is olyan rossz ötlet, nem igaz Alfi? Egy buli a fiúkkal…
***
Kate másnap reggel arra ébredt, hogy négy apró tappancs masszírozza a mellkasát.
- Hát te meg, hogy kerültél fel az ágyra? – kérdezte szélesen mosolyogva, miközben megsimogatta a kutyust – Nem bírtad ki, igaz? – fordult a még mindig alvó férfi felé, de ekkor érte a nap első meglepetése. Castle nem volt mellette – A buli igazán jól sikerülhetett – sóhajtott beletörődően, miközben kikászálódott az ágyból – Sebaj, elszórakoztatjuk mi egymást, nem igaz? – nézett le a kiskutyára.
Önkéntelenül is elnevette magát a látványon. A Golden Retriever az ágyon farkát csóválva üldögélt, miközben fejét félrebillentve nézett fel rá.
- Na gyere – tette le a földre az apróságot, mire Alfi azonnal a nő nyomába szegődött.
Beckett a hűtőhöz lépett, kivett egy kis tejet, amit a kutyus frissen kinevezett tányérjába öntött, ami nem volt más, mint egy kávéscsésze alátét. Magának pedig egy narancslevet vett elő. Üvegpohárba öntötte, majd az újságért indult. Észre sem vette, hogy a kiskutya minden mozdulatát követi.
A lábtörlőről felvette az újságot, széthajtotta, kortyolt egyet a narancslevéből, amit azonmód ki is köpött – ugyanis ekkor érte a második meglepetés – beterítve ezzel az előtt ücsörgő kutyust. Alfi prüszkölt egyet, majd megrázta magát, és jobbnak látta, ha inkább magára hagyja gazdáját, és visszasietett a korábban kikészített tejhez.
- Ez nem lehet igaz – mondta fennhangon Kate, miközben olvasni kezdte a címlaphoz tartozó újságcikket, aminek még a címe is ugyanaz volt, mint az álomban.
Új szerelem a láthatáron? – Castle és egy szőke ciklon
írta Joana Reis
Tegnap éjjel a sikeres bestseller író, Richard Castle – a Derrick Storm és a Nikki Heat könyvek szerzője – New York egyik legfelkapottabb bárja előtt keveredett verekedésbe. A szemtanúk szerint az összetűzés Carla Write színésznő – az egyik legnépszerűbb hazai szappanopera (A szerelem rabjai) főhősnőjét alakítja – miatt robbant ki.
Egyes információk szerint a híres páros éppen együtt szórakozott, amikor a színésznő jelenlegi párja – Peter Wildman (A szerelem rabjai rendezője) – feltűnt a színen, hogy hazafuvarozza kedvesét. Viszont Carla annyira jól érezte magát az író társaságában, hogy nem volt hajlandó hazaindulni. Wildman az erőszaktól sem riadt vissza, amit már Richard Castle sem nézhetett tétlenül, és bemosott egyet a rendezőnek.
Megkérdezésünkre Castle – némileg ittas állapotban – csak annyit mondott, hogy nem hagyhatta, hogy egy ilyen csodálatos tüneménnyel így bánjanak.
Mindez azért is meglepő, mivel eddig úgy tudtuk, hogy az író boldog párkapcsolatban él Kate Beckettel – akiről Castle egyébként Nikki Heat-et mintázta – a New York-i rendőrség egyik legeredményesebb nyomozójával.
A másik kérdésünkre – amelyben azután érdeklődtünk, hogy ezek szerint véget ért-e a közel másféléves kapcsolata a nyomozóval – már nem tudott válaszolni, ugyanis a bár tulajdonosa által kihívott rendőrök előállították, és a helyi fogdába szállították.
Kate szóhoz sem jutott a döbbenettől, és megkövülten bámulta a szalagcím alatti hatalmas fotót, amelyen – akárcsak az álomban – Castle egy szőke nő társaságában volt. Egy nővel, aki éppen egy csókot adott a férfi arcára, miközben kezével végigsimított a mellkasán.
Kate egyszerűen nem tudott napirendre térni a dolog felett. „Mi nem volt világos azon, hogy ne merjen másik nőre nézni?” – gyűrte dühösen apró gombóccá az újságot, és hajította teljes erejéből a szemetesbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése