Murders around the Europe: 21. fejezet

- Emelek ezerrel – Castle egy hanyag mozdulattal néhány zsetont dobott az asztal közepére. 

Mindannyian – Doyle, Füredi, Lévai, Rácz, Beckett és Castle – Sophie hatodik emeleti lakásának nappalijában, egy gyönyörűen megmunkált pókerasztal mellett ültek. 

- Kiszálltam – dobta be középre a lapjait Adam – Megjegyzem, örülnék, ha végre egyszer a Flopig eljutnánk emelés nélkül. 

- Ugyan már Doyle ügynök, és abban mi lenne a pláne? – ugratta őt Castle – Mit is mondott Sophie – simított végig az asztalon – honnan van ez a gyönyörű asztal? 

- Külön nekem készítette a nagyapám. Könnyen szétszedhető, és így elfér a sarokban, ha nem használom. Helytakarékos, ami az én esetemben nagyon fontos tényező… És én is bedobtam… 

- Praktikus lakás – kapcsolódott be Kate is, miközben végignézett a lakáson – Legalább nem kell annyit takarítani… Tartom… 

- Azt ne higgye – kortyolt egyet a hideg söréből Sophie – El se hinné, hogy mennyi munka van vele, ha rászánom magam. 

- Dobtam – dobta el a lapjait Lévai is. 

- All in – tolta be az összes zsetonját Rácz. 

- Ez már nekem is sok… 

- Áááá szóval előbb csak blöffölt Mr. Castle. 

- Még szép. A póker lényege a blöff. Meséljen, mi is volt Párizsban maga és Dimitrov között? 

- Tartom… Mutassa mije van! – mondta Kate, miközben maga is felfordította a saját lapjait: kör nyolc, és kör kilenc. 

- Tényleg ilyen lapokra adta meg? – vigyorgott Rácz, és megmutatta két lapját: kör ász, és kör hatos. 

- Úgy éreztem blöfföl… Ezek szerint mégsem… 

- Két éve Dimitrov bátyja után nyomoztam… – fogott bele a mesébe Doyle. 

- Adam, ha kérhetnénk a Flopot! 

- Ugyan minek? Úgy is vesztett már… 

- Azért én szeretném látni… 

Adam sóhajtott egyet, de a pakliért nyúlt, félretett egy lapot, majd feldobta a Flopot. kör tíz, kör hetes és egy pikk ász. 

- Mondtam én, hogy nincs esélye – ismételte meg Doyle a helyzetelemzését – Már most van egy ászpárja, és ha még ki is jön még egy kör, akkor is Rácz viszi ászpárral… 

- Azért csak folytassa… 

- Ahogy óhajtja Beckett nyomozó – dobott félre egy újabb lapot a pakli tetejéről, és fordította fel a Turn lapot. Kör kettes. 

- Ez az – kiáltott fel diadalittasan Rácz. 

- Azért én még megnézném a Return-t is… 

- Látom, nem adja fel… 

- Szokták mondani a remény hal meg utoljára. 

- Mondja csak, milyen lapra vár? – kérdezte érdeklődve Doyle, miközben egy lapot félretett, és feldobta az utolsó lapot: kör bubi. 

- Pontosan erre a lapra vártam! – csapott a levegőbe boldogan Kate. 

- Ilyen nincs! Hogy lehet valakinek ekkora mázlija? Egy színsorral nyerni, flush ellenében… Maga igazán szerencsés a kártyában… 

- És a szerelemben is – nyomott egy csókot Kate kézfejére Castle, mire a nő csak mosolygott. 

Beckett ekkor figyelt fel Ráczra, aki dühösen mondta a magáét, csak nem angolul. 

- Mit mond? 

- Nem akarja tudni – Kate arcára nézve inkább folytatta – Tíz féleképpen küldte el Önt, hmmm… szépen kifejezve melegebb éghajlatra… Nem hibáztathatja. Így kikapni… – Kér még valaki egy italt? 

A kérdésre mindenki felkapta a fejét, és egyöntetűen bólintott. 

- Segítek – állt fel Kate is az asztal mellől. 

A konyhába menet Beckett figyelmét megragadta a szekrényen álló egyik kép, és megtorpant. A fotón Sophie egy szélesen mosolygó férfi mellett állt, és csillogó tekintetük elárulta mennyire boldogok. 

- Két éve készült… – lépett mellé Sophie dobozos sörökkel megpakolva, mire Beckett összerezzent. 

- A barátja? 

- A társam volt… 

Beckett felnézett a képről, és ugyanazt a szomorúságot látta, mint néhány nappal korábban az autóban. 

- Értem – úgy érezte, hogy Sophie jobban örülne, ha nem forszírozná a dolgot, így inkább visszatette a képet a szekrényre, majd néhány dobozt átvett, és visszaindult az asztalhoz. 

Két órával később Füredi ismét elemében volt. Már csak ő, és Doyle volt talpon a körben. Az asztalon négy lap volt: kör öt, pikk nyolc, káró kettes és kör király. 

- Mit szólnál, ha emelnénk a tétet? – nézett elszántan Füredire a férfi. 

- Mégis hogyan? 

- Csak ezt a leosztást nézzük, és ha nyerek, akkor randizik velem… 

- Húúúhh – nézett rájuk csapat többi tagja. 

Sophie egy szúrós pillantással elnémította a társaságot. Az asztalon lévő lapjaihoz nyúlt, és felhajtotta a sarkait, hogy megbizonyosodjon az állásról: ászpár, kör és pikk. Úgy okoskodott, hogy Doyle-nak egy király és egy közepes lapja lehet, hiszen a Turn-re emelte meg a tétet. 

- És ha én nyerek? – kérdezte magabiztosan, és közben a zsetonokkal kezdett el játszani. 

- Akkor eldöntheted, hogy hol és mikor… – válaszolta vigyorogva a férfi. 

- Nagyon vicces… Én inkább az irodádban kiállított fegyverre gondoltam… 

- A Remingtonra gondolsz? – kérdezte döbbenten Adam – De hiszen az egy 1858-as Army. Megfizethetetlen… 

- A kérdés már csak az, hogy mennyire vagy biztos a lapjaidban. 

Doyle egy zsetont vett a kezébe, és lassan forgatni kezdte az ujjai között. Mindenki néma csendben figyelte az eseményeket, szinte tapintani lehetett a feszültséget. 

- Rendben – csapott az asztalra Doyle – Ha nyersz, akkor tied a revolver, ha én nyerek, akkor egy randi, akkor és ott, ahol én szeretném… 

- Megegyeztünk… Mutasd a lapjaid! 

Doyle felfordította a kettes párját. Sophie korábbi magabiztossága szertefoszlott. 

- Komolyan bent maradtál egy kettes párral? 

- Bejött, nem? 

- Még semmisem biztos – próbált nyugalmat erőltetni magára Füredi – Mr. Castle a Return-t. 

Castle félredobta a pakli tetején lévő lapot, majd felfordította a Return-t. Pikk kilenc. Sophie csalódottan horgasztotta le a fejét. 

- Akkor a randi szombaton lesz, és a helyszín… – vigyorgott szélesen a férfi – A helyszín legyen meglepetés… 

*** 

Másnap reggel Füredi kikísérte a Castle-Beckett párost a Liszt Ferenc Reptérre. Castle éppen a csomagokat adta le, és Beckett kihasználva a férfi távollétét, Sophie-hoz fordult. 

- És tudod már, hogy hol lesz a randi? 

- Nem. Adam nem hajlandó elárulni – sóhajtott egy mélyet Füredi – Még mindig nem hiszem el, hogy vesztettem… 

- Ugyan már! Biztos nem lesz olyan rossz – biztatta Kate – Egyébként pedig le se tagadhatnád, hogy bejön neked… 

- Valóban – válaszolta bujkáló mosollyal – de ezt nem kell azonnal az orrára kötni. 

Ekkor tért vissza Castle kezében egy kis csomaggal. 

- Egy kis ajándék a megismerkedésünk örömére. 

- Csak nem az egyik könyve? – kérdezte Füredi, miközben végigsimított a becsomagolt kis téglalapon. Kate és Rick somolyogva nézett össze. 

- Megtudja, amint kinyitotta – mosolygott rá az író – Egyébként pedig most már nyugodtan bevallhatja, hogy már olvasta a könyveimet… 

- Nem, tényleg nem – kezdte el kibontani a csomagot Sophie – Krimikben nem ismerek jobbat Agatha Christie-nél – felnézett az íróra, és még pont elcsípte, ahogy egy fájdalmas fintor jelenik meg az arcán – De tudja mit?! Egy próbát megér. Csakhogy nehogy azt mondja, meg sem próbáltam… 

- Ez a jó hozzáállás – és csak úgy sugárzott a férfi arca az örömtől. 

Füredi mindeközben még mindig a csomagolással küzdött, és nagy nehezen sikerült megszabadítania a papírtól az ajándékot. 

- Ezt aztán becso… – amint megpillantotta a könyvet, azonnal elnémult. 

Roger Federer önéletrajzi könyvét tartotta a kezében. Óvatosan végigsimított a könyv borítóján, majd kinyitotta. Dedikált példány volt. Megpróbált megszólalni, de egy hang sem jött ki a torkán. 

- Hogy… – próbálta összeszedni magát – Hogyan? 

- Személyesen ismerem – Sophie elkerekedett szemmel nézett a férfira – És megkérdeztem, hogy adna-e egy dedikált példányt egy nagyon jó rendőrismerősömnek. Készséggel vállalta a feladatot. 

- Köszönöm… 

- Persze az angol változat… De mivel kifogástalanul beszél angolul, nem hiszem, hogy gond lenne… 

- Nem, persze, hogy nem – és megölelte a férfit – még egyszer nagyon köszönöm – majd Kate-hez lépett, és őt is megölelte. 

- Egyébként pedig most, hogy bevallotta, még nem olvasta egy könyvemet sem, lehet nem is ez a jó ajándék – morfondírozott hangosan az író, mire Sophie-tól csak egy szúrós pillantást kapott. 

- És nem lenne igazi a könyv, ha nem dedikálta volna Richard Castle is – lépett Sophie mellé Kate, és lapozott még egyet a könyvben. 

- Mondtam már – védekezett az író – Csakhogy el ne felejtsen minket! 

- Mintha bármikor el tudnám felejteni a belépőjüket… – jegyezte meg Füredi, miközben elolvasta a szálkás betűkkel írt szöveget: 

„Az élet olyan, mint a hullámvasút. De egyet sohase felejts el! Azért szálltál fel rá, hogy élvezd!” 

Rick és Kate. 

Felnézett az előtte álló párosra, és egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Nem kellett mondania semmit, hogy tudja, az előtte állók többet sejtenek, mint azt valaha is bevallanák. 

- Kedves utasaink! A 9 órás londoni járatra az 5 kapunál megkezdhetik a beszállást. 

- Ez a mienk lesz – törte meg a csendet Beckett, és Füredi mellé lépett, és még egyszer megölelte a magyar nyomozót – Nagyon örülök, hogy megismerhettem – elhúzódott, és még pont látta Sophie arcát – Tudom, tudom. Maga jobban örült volna más körülményeknek… 

- Na igen! – nevette el magát Füredi – De azért így sem volt rossz… 

- Még a végén azt hiszem, hogy megkedvelt minket! – ölelte meg Castle is, és a megjegyzésre Sophie még szélesebben kezdett el mosolyogni. 

- És bármikor nagyon szívesen látjuk New Yorkban… 

- Már annyit emlegették, hogy még a végén a szavukon fogom magukat. 

- Csak nyugodtan. És ígérem, az sem lesz gond, ha meghiúsítja egy akciónkat… 

*** 

Ryan Espohoz sétált, és letelepedett az asztalának szélén. 

- Beckett azt mondta, hogy ma érkeznek, igaz? 

- Igen – válaszolta Espo fel sem pillantva az egyik új ügy aktájából – De miért? 

- Nem… Semmi… 

- Olyan vagy, mint egy gyerek a karácsonyi ajándékbontás előtt… 

Kevin már épp vissza akart vágni, amikor a szemben lévő tv-re esett a pillantása. A távkapcsolóért nyúlt, és hangot adott a készülékre. 

- Ezt nézd! 

- „…Legfrissebb híreink! – mondta egy csinos, szőke bemondónő – Egyazon napon került rács mögé a hírhedt olasz és orosz maffiafőnök Lucas Manuelli és Alekszij Dimitrov. Munkatársaink megtudták, hogy a letartóztatásnál jelen volt Kate Beckett és Richard Castle, akik a nyomozás során a New York-i rendőrséget képviselték. A nyomozás vezetője – név szerint Adam Doyle, az Interpol egyik vezető ügynöke – elmondta, hogy az akció sikeréhez szükség volt mind a new york-i, mind pedig a magyar kollégák kiemelkedő és nélkülözhetetlen segítségére. Idézem: ’Ez az akció is jól mutatja, hogy a nemzetközi bűnözés visszaszorítható, és csak arra van szükség, hogy a nemzetek rendőrségei vállvetve, egymást segítve, nem pedig hátráltatva dolgozzanak együtt. Beckett nyomozóval és Füredi nyomozóval való közös munka ékes bizonyítéka annak, hogy a határokon átnyúló bűnözést közös erővel visszaszoríthatjuk!’ Tudósított Lisa Parker…” 

- És végszóra itt vannak az emlegetett szamarak… – állt fel az asztala mellől Esposito – Milyen volt Európa? 

- Fárasztó – válaszolta Beckett – De annál sikeresebb… 

- Igen azt hallottuk – bökött a már ismét lenémított tv-re Ryan – Na és mit hoztatok nekünk? 

- Most komolyan Ryan, nem tudnál legalább öt percet várni? – dorgálta társát Espo. 

- Öt perc múlva már nem is biztos, hogy élnek – a páros kérdő tekintetére folytatta – Gates még mindig nagyon ki van akadva rátok… – Beckett és Castle csalódottan fújt egyet – Szóval az ajándékoknál tartottunk… – Espo lemondóan rázta meg a fejét. 

- Ajándék?! Ne haragudjatok srácok – mentegetőzött az író – De teljesen kiment a fejünkből… 

- Remek – vágta be a durcit Ryan – Itthon fedezünk titeket… 

- Csak vicceltem – visszakozott Castle – De egyébként tényleg nem volt időnk ajándékot venni. Így Kate-tel úgy döntöttünk, hogy neked Ryan, mivel tudjuk, hogy elmaradt a nászutatok, ezért egy Európai körutat adunk. 

- Köszi srácok – csillant fel Kevin szeme – Megyek és elújságolom Jennynek – és már el is indult a lift felé kezében a telefonjával. 

- Espo – fordult Kate társa felé – neked pedig sikerült szereznünk két jegyet a Londoni Olimpiára, amivel bármelyik eseményére ellátogathatsz. 

- Király – Lelkesült fel Javi is – És ti? Nem jöttök? 

- Nem, nem… – vágta rá Castle, Javi kérdő nézett rá – Egy ideig eleget láttam Európából… 

- És mi lesz a Colosseummal? – kérdezte vigyorogva Kate. 

- Ha eddig kibírtuk nélküle, akkor még néhány év nem okoz problémát… 

- Beckett nyomozó és Mr. Castle az irodámba – szólt ki az irodájából Gates – Most! 

- Ajaj… – csúszott ki Castle száján. 

- Kezdődik… – horgasztotta le a fejét Beckett, és elindult főnöke irodája felé. Rick kicsit lemaradva, de követte szerelmét…

- Vége - 

Murders around the Europe: 20. fejezet

- Én még mindig nem tartom ezt jó ötletnek! – mondta Castle, miközben megigazította a szmokingját. 

- Nyugalom, Mr. Castle! – lépett mellé Doyle, még mindig megkötözött kézzel – Rendőrökkel van körülvéve, nem eshet semmi baja. 

- Ebből kettő meg van kötözve… Jó kilátások… 

- Ugyan már, Szívem – simított végig a férfi arcán Kate – Mindig is arra vágytál, hogy amit megírsz, át is élhesd. Itt az alkalom. 

- És most én fogom páholyból figyelni az alakítását – kapcsolódott be Sophie is a beszélgetésbe, mire Castle vágott egy fintort. 

Beckett, hogy elrejtse mosolyát Adamhez fordult. 

- Mi újság a kikötőben? 

- Szóltam az ottani csapatunknak, hogy a csere a 9-es dokknál lesz. De addig nem lépnek akcióba, amíg itt meg nem történt a tranzakció. Bentley – szólította meg a laptopon dolgozó ügynököt – Hogy állunk? 

- A kémprogram remekül működik – pillantott fel a monitorról – Megvan az e-mail, és a banki jelszó, továbbá a számlaszám is, minden egyéb külföldön működtetett számlaszámmal együtt. Ez bőven elegendő, hogy Manuellit jó időre lecsukathassuk. 

- Remek. Akkor most már csak Dimitrovot kell elkapnunk. Mr. Castle a sorsunk az Ön kezében van… 

- Azaz! Idegesítsen csak – vágott vissza csípősen az író – Imádkozzon, hogy ne éljem bele túlságosan magam a szerepbe, mert még be találom fejezni, amit Manuelli elkezdett… 

- Na látja, tud maga kemény is lenni, ha akar! 

- Akkor Sophie-val irány elfoglalni a helyüket Kate mellett! 

- Azért ne vigye túlzásba! 

- Komolyan mondom – és közben a szemben érkező autóra mutatott – Ha jól látom, érkezik a célszemély. 

- Oh… – csak ennyire futotta Adamnek, miközben Beckett mellé lépett Füredivel egyetemben – Ne feledje – szedte össze magát – Csak adja magát. 

Az érkező kocsi lassított, majd a limuzinnal szemben megállt. Mindeközben a csapat elfoglalta a helyét. Bentley a laptopnál maradt. Beckett néhány méterrel Castle mögött tett úgy, mintha a két fogvatartottra vigyázna. Rick pedig, hogy leplezze idegességét, jobb kezét a zsebébe süllyesztette. Felkötött bal keze még mindig a néhány nappal korábbi balesetre emlékeztette. 

A sötétített ablakos autóból kiszállt a sofőr, a hátsó ajtóhoz sietett, és kinyitotta azt főnöke előtt. Dimitrov kiszállt, és egy pillanatra megállt, hogy felmérje a környezetét. A férfi tipikus orosz volt. Magas, vékony, rövidre vágott haj, és ellentmondást nem tűrő tekintet. 

Lassan elindult két emberével Castle felé. 

- Jó estét, Mr. Manuelli – köszöntötte némi orosz akcentussal az írót, miközben a jobbját nyújtotta felé. Az emberei néhány méterrel hátrébb álltak meg – Örülök, hogy végre megismerhetem. 

- Én nem különben – fogadta el kézfogást Castle. 

- Érdekes… Számítottam némi olasz akcentusra, de maga szinte tökéletesen beszél angolul. 

- Öhm… – némult el Castle egy pillanatra – Szóval… Az anyám amerikai volt, és ragaszkodott ahhoz, hogy tökéletesen beszéljem az anyanyelvét… 

- Az anyák már csak ilyenek – mondta szinte már szórakozottan Dimitrov, miközben végigmérte az írót – Maga olyan ismerősnek tűnik… Nem találkoztunk mi már valahol? 

- Nem… Nem hiszem – és egy izzadságcsepp gördült végig Castle homlokán. 

- Igaza lehet… Mi történt a karjával? – mutatott a kötésre az orosz. 

- Hát… Szóval… – nyelt egy nagyot Rick – Síbaleset…? Némi tűzharccal egybekötve?... – bizonytalanodott el, miközben hátulról egy apró, de számára jól hallható köhintés érkezett – De nem hiszem, hogy azért jött el ilyen messzire, hogy a hogylétem felől érdeklődjön… – szedte össze magát, és némi határozottságot is fel lehetett fedezni a hangjában. 

- Tudom már! – vágott közbe az orosz – Maga az a krimi író… Castle, nem de? 

„A szentségit, Végünk van” – szitkozódott magában Castle – „Azt hiszem új értelmet nyert a ’Hírnév átka’ kifejezés”. Vett egy mély levegőt, és csak azután válaszolt. 

- És ez zavarja? – kérdezte a tőle telhető legszigorúbb hangon. 

- Nem, egyáltalán nem… 

- Nem hiszem, hogy magyarázattal tartozom azt illetően, hogy mivel töltöm a szabadidőmet! – tette még hozzá Castle megvetően. 

- Nem, persze, hogy nem… – visszakozott Dimitrov – Csak sohasem hittem volna, hogy egyszer személyesen is találkozhatom magával. 

- Ha megkötöttük az üzletet, akkor kaphat egy dedikált példányt a legújabb könyvemből. 

- Komolyan? 

- Hogyne. Mindig is azt vallottam, hogy törődni kell a rajongókkal. 

- Nem is tudja, hogy ez mennyit jelent számomra… – érzékenyült el az orosz. 

Sophie nem bírta tovább, és kitört belőle a nevetés. Beckett egy bokán rúgással próbálta jobb belátásra bírni, de már nem tehetett semmit. Az orosz felfigyelt a két fogolyra. 

- Valami mulatságosat mondtam? – lépett a nőhöz, és a korábbi nyájasságból már nem maradt semmi. 

- Oh nem, dehogy – próbálta rendbe szedni az arcizmait Füredi – Csak még nem találkoztam olyan orosz maffiafőnökkel, aki ennyire rajongana az amerikai krimiért – rándult meg ismét a szája. 

- Kik ezek? – fordult Dimitrov Castle felé. 

- Két zsaru… – nézett megvetően a megkötözött párosra az író – A jótékonysági bálon kapták el őket az embereim… 

- Mintha azt mondta volna, hogy nem lesz velük gond! 

- Éppen tenni akartam róla, amikor megérkezett… 

- Hmm… – mérte végig a párost, és a tekintete megállapodott Adamen. A felismerés szikrája csillant meg az orosz szemében – Örvendek Doyle ügynök – hajtott fejet színpadiasan Adam előtt. 

- Maga ismeri őt? – színlelt meglepetést Rick. 

- Igen. Párizsban keresztezték útjaink egymást. Reméltem, hogy egyszer újra találkozunk, és rendezhetjük a számlát. Nem is álmodtam róla, hogy ilyen hamar újralátjuk egymást – elfordult az ügynöktől, és ismét az íróhoz intézte a szavait – Megtisztelne, ha átengedné nekem őket! 

- Nem – mondott ellent szinte túl erélyesen Castle. Dimitrov döbbenten nézett rá – Az ilyen ügyeket jobb szeretem magam elintézni – vágta ki magát nagy nehezen 

- Milyen igaza van. Ha azt akarjuk, hogy valami el legyen intézve, akkor jobb, ha magunk csináljuk. Az én embereimre sem lehet semmit rábízni – rázta meg lemondóan a fejét. 

- Esetleg rátérhetnénk az üzletre – próbálta visszaterelni a beszélgetést az eredeti mederbe Rick – Tudja a bálon egy igazán jó randira akadt kilátásom. Szeretnék még éjfél előtt visszaérni, nehogy köddé váljon a hölgy… 

- Ez jó! – nevette el magát az orosz – Tehát az üzlet – komolyodott el – Akkor a megegyezett összegben, ugye? 

- Persze. Az Ön gépén, vagy az én gépemen? – mutatott Castle a limuzinon lévő laptopra. 

- Ha nem bánja, hoztam saját gépet. 

- Hogyne. Fő a biztonság. Bentley – intett a limuzin mellett álldogáló ügynökre – minden információt megad a sikeres tranzakcióhoz. 

Dimitrov intett az egyik emberének, mire az egy másik laptoppal Bentley mellé lépett. 

- Addig is, amíg zajlik a tranzakció. Meséljen! Honnan veszi a krimijeihez az ötletet? 

Beckett kihasználva, hogy nem figyel rájuk senki. Óvatosan elvágta Doyle és Füredi béklyóit, és egy-egy fegyvert csúsztatott a kezükbe. 

- Öhm… – gondolkodott el Rick – Az életből természetesen. Bár némiképp átfogalmazva, de mi fogná meg jobban az olvasókat, mint a valóság? 

- Valóban. Tudja mindegyik könyvét olvastam, de a kedvencem Nikki Heat. Mondja csak! Ő is egy létező személy? 

- Igen – kezdett belemelegedni a beszélgetésbe Castle – Egyszer letartóztatott. 

- Micsoda élmény? – nézett rá elismerően Dimitrov – Engem még soha nem tartóztattak le. Pedig lehet, jót tenne az image-mnek… 

- Uram – szólította meg az oroszt az embere – A tranzakció megtörtént. 

Castle Bentley-re nézett, aki csak egy bólintással jelezte, hogy valóban sikeres volt a tranzakció. 

- Nos Mr. Dimitrov, hamarabb teljesülhet az álma, mint azt gondolná! – szólalt meg Füredi, és az oroszra szegezte a fegyverét. Beckett és Doyle a másik két oroszt vette célba – Le van tartóztatva. 

Dimitrov szóhoz sem jutott, csak döbbenten vette tudomásul, amikor a kezein Sophie bilincsei kattantak. Beckett megbilincselte a másik két fickót. 

- Igen, indulhat az akció – mondta a telefonba Doyle, majd miután letette Castle-hez fordult – Mondtam, hogy csak magát kell adnia. 

- Nagyon vicces – törölte meg gyöngyöző homlokát Rick – Nem maga van ezek után veszélyben! – Doyle elképedt arcát látva folytatta – Tudja, ki vagyok! Remélem jó sokáig nem szabadul… 

- Jól csináltad… – dicsérte meg Beckett, és egy csókot adott kedvesének. 

- Mr. Castle – szólította meg Dimitrov az írót, miközben Sophie éppen a megfigyelő kocsi felé vezette – Mi lesz a dedikált példányommal? 

- Öhm… – lepődött meg Rick – Majd eljuttatom valahogy a fegyházba… 

- Köszönöm. 

- Látja! Nem is dühös magára – de közben látszott Doyle-on, hogy alig bírja elfojtani nevetését. 

Castle Beckettre nézett, de csak azt látta, ahogy szerelme Adamhez hasonlóan elfordul, hogy elrejtse mosolyát. 

- Látom, itt senki nem vesz komolyan – vágott egy fintort. 

- És hogyan ünnepeljük meg a sikeres együttműködést? – kérdezte Adam, miután a három oroszt bezsúfolták az olaszok mellé a megfigyelő kocsi hátuljában – Két maffiafőnök egy este. Azért ez nem semmi… 

- Természetesen pókerrel – jött az egyértelmű válasz Sophie-tól – Gondolom Rácz és Lévai is szívesen csatlakozna, szóval akkor holnap este nálam. Persze, csak ha nem okoz gondot, hogy Budapestre kell utazniuk. 

- Semmi pénzért ki nem hagynám – nézett a nőre Doyle. 

- Ott leszünk – vágta rá Rick – Csak egyet ígérjen meg! 

- Még pedig? 

- Nem lesz fegyver, és legfőképpen színjátszás! Egy életre elegem lett a színészetből… 

A megjegyzésre csapatból egyszerre tört ki a nevetés.

Murders around the Europe: Köszönöm

Kedves Olvasóim!

Ezúton szeretném megköszönni, hogy az oldalon található fiction-okat rendszeresen olvassátok.

A 2012. augusztus 7-én lezárult a Murders around the Europe című fiction-höz kapcsolódó szavazás, és ennek eredménye:

1 Olvasónak nem tetszett,
2 Olvasónak tetszett, 

37 Olvasó pedig egyszerűen imádta.

Nélkületek ez nem valósulhatott volna meg.

Köszönöm szépen.

Tortilla

Murders around the Europe: 19. fejezet

- Most mit fogunk csinálni? – kérdezte Castle a megfigyelő kocsi hátuljában. 

Kate az egyik laptop képernyőjét tartotta szemmel, amin Füredi és Doyle éppen a jótékonysági bál helyszínét hagyták el. 

- Követjük őket! – jött az egyértelmű válasz, majd lekapta a fejéről a fülest, amivel addig Doyle-ék beszélgetését figyelte, és a sofőrhöz fordult – Szóljon a kikötőben lévő ügynököknek, hogy továbbra is álljanak készenlétben, amint megtudjuk a dokkszámot, értesítjük őket. 

- Igen, Asszonyom – és már hadarta is a parancsokat a rádión. 

Beckett visszahelyezte a fülest a fejére. 

- Srácok! Amint lehetőségetek nyílik rá, beszéltetni kellene Manuellit, hogy megtudjuk hová érkezik a szállítmány – Sophie kamerájának köszönhetően látta, amint Doyle egy aprót, de annál határozottabbat bólint – És nyugi, szorosan mögöttetek leszünk. 

Sophie-t és Adamet az akkor érkező limuzinba tuszkolták, majd Manuelli és két embere is beszállt. Beckett intett a sofőrnek, aki a jelre beindította a motort, és a limuzin nyomába eredt. 

***

- Miért van az, hogy a csinos hölgyek mindig csalódást okoznak? – kérdezte Manuelli, miközben végigsimított Füredi arcán. 

Sophie összerezzent az érintésre, és elkapta a fejét a férfi kezétől. Bármennyire is próbálta, nem tudta leplezni ellenszenvét. 

- Én próbálok Önhöz kedvesen közeledni, maga pedig visszautasít? – mosolygott a férfi, miközben a keze továbbhaladt, és a nő arca után a nyakán is végigsimított, végül megállapodott a nyakláncnál – Ejnye, ejnye! Egy ilyen gyönyörű nőhöz egyáltalán nem illik egy ilyen bizsu – azzal Manuelli megragadta az ékszert, és elrántotta. Sophie felszisszent, és Doyle keze a jelenet láttán ökölbe szorult – Na, igen a rendőrségnek sajnos nem telik többre – néhány másodpercig vizsgálgatta a nyakláncot, majd leengedte a limuzin ablakát, és kihajította – Rossz partnert választott. 

- Ne becsülje alá – sziszegte a fogai között Füredi – Bár az ékszerek terén valóban pocsék az ízlése, de minden más területen felülmúlhatatlan… 

- Még a végén kiderül, hogy nemcsak álcából vannak együtt, hanem az életben is – nevetett hangosan a férfi – Mit szólna a kedves barátja, ha most megcsókolnám? – hajolt közelebb Sophie-hoz, aki próbált elhajolni, de szorult helyzete nem sok mozgásteret hagyott neki. 

Doyle megpróbált kiszabadulni a két megtermett testőr fogságából, de nem sok sikerrel járt, így csak némán, szikrázó szemmel figyelte az eseményeket. Manuelli a mozdulat közben megállt. 

- Előbb a munka – vigyorgott szélesen – Aztán a szórakozás. 

- Big Ben? – szedte össze magát Adam, és próbált nem arra gondolni, hogy miként fogja ízekre szedni Manuellit, amint teheti – Ennyire szereti az építészetet? 

- A jó üzletember tudja, hogy mindig a vevő kedvére kell tenni. Az ügyfelem most jár először Angliában, és minden vágya az volt, hogy éjszakai megvilágításban láthassa a Big Bent. Apropó, tudták, hogy a Big Ben nem a torony, nem is az óra, hanem a harang neve? – Adam és Sophie nem válaszolt – Sejtettem. Látják, már nem volt hiábavaló a megismerkedésünk. 

A limuzin megállt. A sofőr leengedte az utasteret elválasztó sötétített ablakot, és hátraszólt. 

- Megérkeztünk, Uram. 

- Remek – pillantott az órájára ismét Manuelli – Még pont van idő elintézni ezt a kettőt. Mondják, van kedvük úszni egyet a Temzében? – szállt ki a kocsiból, majd intett két emberének, mire azok megragadták a fogvatartottakat, és követték a férfit – Gyönyörű nem? – nézett végig a kivilágított Big Ben épületén – Hihetetlen London látképe éjszaka. Nem lehet megunni. 

- Uram! – lépett mellé a sofőr. 

- Igen! 

- Stephen üzeni, hogy a szállítmány gond nélkül megérkezett a 9-es dokkhoz. 

- Ma minden a tervek szerint alakul – csapta össze elégedetten a kezeit Manuelli – Roy – szólította meg a Sophie-t őrző fickót – Kapcsold be a laptopot, és lépj be a bankba, hogy ellenőrizni tudjuk, hogy a kedves Dimitrov nehogy átverjen minket. Fő a biztonság – az utolsó mondatát két „vendégének” címezte. 

- Igen, Uram – indult el a limuzinhoz az említett, és elővette a laptopot, és a motorház tetejére helyezte. 

- Mondja – szólította meg Manuellit Doyle. Időt kellett nyernie, hogy az erősítés megérkezhessen – Miért nem egy helyszínen bonyolítják az átadást és a fizetést? – Manuelli habozott – Ugyan már – folytatta Adam – Mindketten tudjuk, hogy innen mi élve nem jutunk ki. Vegye úgy, hogy ez az utolsó kívánságom… 

- Igaza van, valóban nem fogják túlélni. Akkor meg miért is tagadnám meg a választ, jobb szó híján egy haldoklótól? Egyszerű. Így csak néhány ember látja az arcomat. Nem kell tartanom attól, hogy hátba támadnak. Most pedig – intett a másik fickónak – Itt az ideje, hogy jobb létre szenderüljenek… 

A fickó Füredin is és Doyle-on is taszított egyet, mire mindketten tettek néhány lépést előre. A Temze partja pont a hátuk mögé került, és a verőember továbbra is Doyle mögött állt. Adam vett egy mély levegőt, és megfeszítette a vállait, majd egy hirtelen mozdulattal lefejelte a mögötte álló férfit, aki egy kiáltás kíséretében az orrához kapott, amiből ömleni kezdett a vér. Manuelli odakapta a fejét. 

- Ejnye, ejnye drága Barátom, miért nehezíti meg a dolgokat? – húzta elő a fegyverét Manuelli – Melyikükkel is kezdjem? – morfondírozott hangosan – Szokták mondani, a hölgyeké az elsőbbség… – és a fegyver csövét Sophie fejére irányította… 

*** 

A megfigyelő kocsi kb. száz méterrel arrébb állt meg, mint a limuzin. 

- Megálltak, Asszonyom – szólt hátra a sofőr. 

Beckett levette a vezetékes fülesét a fejéről, és a helyére egy átlátszó vezeték nélkülit helyezett. Elővette a fegyverét, ellenőrizte a tárat, majd visszadugta a háta mögé. A mozdulatra fájdalom nyílalt a vállába, de nem foglalkozott vele. 

- Rick itt maradsz – nézett a férfira – Te leszel a kapcsolattartó köztem és Adam-ék között. 

Az író látta Kate szemében az elszántságot, így nem ellenkezett, csak bólintott. 

- Remek. Maga – szólította meg a sofőrt – tud bánni a számítógépekkel? 

- Igen, Asszonyom. 

- Akkor velem jön. Egyrészt fedez, másrészt kell valaki, aki a laptopot kezelni tudja, ha megérkezik az orosz ügyfél. 

- Értem, Asszonyom. 

- Neve? 

- Bentley, Asszonyom – válaszolta a férfi, miközben a kesztyűtartóban lévő fegyveréért nyúlt. 

- Nos Bentley, készen áll? 

- Igen, Asszonyom. 

- Akkor indulás! 

Mindketten kiszálltak, Kate halkan behúzta maga mögött a kocsi tolóajtaját, majd a limuzin felé fordult. 

- Maga intézze el a sofőrt – bökött a limuzintól távolabb álldogáló férfi felé – amilyen halkan csak tudja, a többit majd elintézem én. 

A férfi bólintott, és elindult a megfigyelt autó felé. 

Kate megkerülte a megfigyelő kocsit, és halkan, a hátát meggörbítve, a közelben parkoló autókat fedezéknek használva lassan a limuzin felé lopakodott. A szeme sarkából látta, ahogy Bentley hasonlóképp tesz. Már csak egy autó választotta el a limuzintól, amikor észrevette, hogy Manuelli int a Sophie-ékat fogva tartó fickó felé. Rossz érzése támadt, de megpróbálta legyűrni. 

- Rick – tartotta a füléhez a kezét. 

- Igen? 

- Szólj Adamnek, hogyha szólok, akkor el kellene terelnie a közvetlen mögötte álló férfi figyelmét. 

- Rendben. 

Kate újra Manuellire emelte a tekintetét, aki éppen akkor lépett Fürediékhez, aminek köszönhetően a férfi háttal került a limuzinhoz képest, viszont Doyle mögött álló férfinak tiszta rálátása volt az autóra. A kocsi mellett álldogáló férfira pillantott, akin látszott, teljesen elmerült a laptop-ban. Beckett határozott. 

- Rick! Most! 

A Temze partján álló négyest figyelte, de nem történt semmi. 

- Rick, hallottad? 

- Igen, de hidd el, nem könnyű közvetíteni! 

Beckett ekkor hallotta meg az üvöltést, és a figyelemelterelést kihasználva néhány lépéssel a limuzinnál ügyködő férfi mögé került, és a fegyver tusával halántékon vágta őt, mire a férfi hang nélkül összecsuklott. Ismét a parton álldogáló csapatra pillantott. Az addig Doyle mögött álló férfi, most néhány méterre tőlük a törött orrával volt elfoglalva. Viszont Manuelli fegyverét éppen Sophie-ra szegezte. Kate nem gondolkodott, hanem célzott és lőtt. Manuelli felüvöltött, kiejtette a kezéből a fegyvert, és a kézfejéhez kapott. Beckett ösztönösen a férfi felé indult, hogy bilincset tegyen a kezére. 

Ekkor viszont már a törött orrú férfi is magához tért, és a vérzéssel mit sem törődve, elindult Beckett felé. Fél úton járt, amikor Doyle elé került, és egy rúgással a földre terítette. 

- Ez szép volt! – dicsérte meg a férfit Kate – Ráadásul megkötözött kézzel. 

- Jobban örültem volna, ha Manuelli képéről törölhetem le ezzel a vigyort, de ez is megtette – nézett végig a földön fekvő fickón – De azért az a lövés sem volt semmi. 

- Ha már a lövésnél tartunk – emelte a tekintetét Sophie-ra Beckett – Akkor kettő egy! 

- Oké szépített – nevetette el magát megkönnyebbülten Füredi – Azért megtenné még, hogy kiszabadít? 

- Persze… 

- Ne! – vágott közbe Adam. 

- Tessék?! – döbbent meg mindkét nő. 

- Dimitrov mindjárt itt lehet… 

- Ezért kellene elengednie… 

- Nem. Át kell utalnia a pénzt számlájáról ahhoz, hogy őt is elcsíphessük. 

- És ahhoz miért kell megkötözve maradnom? 

- Mert úgy tudja, hogy van két foglya Manuellinek… 

- Ugyan… Azt mondjuk majd, hogy már el vannak intézve… Pontosabban te fogod mondani, amikor eljátszod Manuellit… – váltott észrevétlenül tegeződésre Sophie. 

- Hát éppen ez az! Rólam Dimitrov tudja, hogy zsaru vagyok… 

- Akkor mi a terved? 

- Mr. Castle biztosan szívesen eljátszaná Manuelli szerepét. 

- Most csak vicceltek velem, ugye? – hallották mindannyian a fülükben az író hangját. 

- Legalább hasznát veheti a szmokingjának… 

- Nem vagyok valami nagy színész… 

- Nem kell színészkedni. Dimitrov még nem találkozott Manuellivel, szóval csak adja magát! 

- Én… 

- Rick – kapcsolódott be a beszélgetésbe Beckett – Meg tudod csinálni! 

- Nem is tudom…

- Richard Castle – szólította meg szigorúan a férfit Kate – Most!

Murders around the Europe: 18. fejezet

A sofőr kiszállt a limuzinból, feltette az egyenruhához tökéletesen illő sapkát, az utas üléshez sietett, és kinyitotta a kocsi ajtaját. Doyle kiszállt, megigazította a szmokingját, majd Füredi felé nyújtotta a kezét.

- Köszönöm – karolt bele a férfi karjába Sophie. 

Az épület bejáratához érve két nagydarab fickó állta útjukat. 

- Meghívó? – kérdezte az egyik. 

Adam a szmokingja belső zsebébe nyúlt, és elővette Manuelli szobájában talált meghívó tökéletes mását. 

- Mr. és Mrs. Doyle van a listán? – kérdezte a biztonságis, miután megnézte a meghívón szereplő nevet. Társa végigfutotta a névsort, majd bólintott – Isten hozta Önöket a tízedik alkalommal megrendezett Londoni Éves Jótékonysági Bálon – adta vissza a meghívót. 

- Köszönjük… 

- Komolyan?! – kérdezte fojtott hangon Sophie, miután elhagyták a biztonsági embereket – Mr. és Mrs. Doyle?! 

- Gondoltam ez könnyebben megjegyezhető. 

- Srácok! – hallotta a páros a fülén Castle hangját – Inkább koncentráljatok a küldetésre. Nem úgy hallani, mint akik egy boldog pár. 

- Legfeljebb azt hiszik, hogy éppen válófélben vagyunk – jegyezte meg csípősen Füredi. 

- Az egyetlen gond, hogy az ilyen eseményeken nem igazán szokták kiteregetni a házaspárok az otthoni szennyest – kapcsolódott be a beszélgetésbe Kate is – Szóval szedjék össze magukat, és mosolyra fel! 

- Fogadjunk, hogy maguk ezt élvezik? 

- Még szép – nevette el magát Beckett is és Castle is – Ha már itt kint kell ebben a megfigyelő kocsiban dekkolnunk, akkor legalább a maguk előadását hadd élvezzük. 

- Psszt – hallgattatta el őket Adam – Ott van – mutatott a táncparkett átellenes oldalára. 

- Valahogy át kell jutnunk – nézett végig a táncos párok során Füredi. 

- Szabad egy táncra – nyújtotta a kezét Adam. 

- Látom, hogy nem csak az erősítés élvezi ezt a helyzetet – adta be a derekát. 

- Nem, bizony – mosolygott huncutul a férfi – És maga is élvezhetné, ha akarná. 

A zenekar éppen akkor fejezte be az angol keringőt, és váltott tangóra. Doyle magához húzta Füredit, és lassan vezetni kezdte. 

- Tud tangózni? 

- Én is pont ugyanezt akartam kérdezni – vette fel a tánchoz szükséges tartást Adam. 

- Édesapám kiskoromban járatott táncórára… Most már legalább látom az értelmét is – tette még hozzá némi gúnnyal, mire a férfi csak nevetett. 

Már eljutottak a táncparkett feléig, amikor Doyle ismét megszólalt. 

- Kezdünk egymásra hangolódni, nem gondolja? 

- Csak szeretné. 

- Tényleg szeretném. Bár maga keményebb dió, mint azt gondoltam… 

- Pssz – intett a fejével Manuelli felé Füredi, akihez egy férfi lépett oda egy laptop táskával. 

- Uram – szólította meg Manuellit az ismeretlen férfi – Elhoztam a gépét, ahogy kérte. 

Manuelli végignézett a férfin, majd megállapodott a tekintete a gépen. 

- Vigye egy üres terembe, üzemelje be, néhány perc múlva én is megyek… 

- Igen, Uram! 

Doyle még közelebb húzta magához Sophie-t, de közben végig a távozó férfin tartotta a szemét. 

- Követnünk kell – súgta a nő fülébe, akit hirtelen ért a férfi közelsége, és válasz helyett csak bólintott – Úgy teszünk, mintha egy szerelmes pár lennénk, akik egy kis magányra vágynak… – Füredi ismét csak bólintott, és még csak nem is hallotta, hogy Beckett és Castle halkan kuncog a vonal túl végén. 

- Ez most tényleg komoly?! – tért magához Sophie – Egy jótékonysági bál kellős közepén bonyolítja le az üzletet?! 

- Leleményes, itt senki sem gyanakodna rá. 

Doyle egy szempillantás alatt abbahagyta a táncot, és Füredi kezét továbbra is a sajátjában tartva, húzni kezdte a férfi után, aki éppen a legközelebbi folyosó felé tartott. Amint a nyomozópáros is a folyosóra ért, már csak annyit láttak, hogy a férfi a legközelebbi elágazásnál jobbra fordult. Doyle gyorsított a léptein, hogy semmiképpen se veszítsék szem elől az üldözöttet. Az elágazáshoz érve, megállt, és kikémlelt. Még pont idejében ahhoz, hogy lássa, a férfi a kettővel előttük lévő ajtón lép be. Visszafordult Füredi felé, majd az ujját a szájára helyezve mutatta, hogy nagyon halkan kell az ajtó közelébe férkőzniük. 

- Készen áll? – kérdezte fojtott hangon, mikor elérték a kérdéses ajtót. 

- Mire is? – csodálkozott rá a nő. 

- Egy kis színjátékra – és már húzta is magához, hogy megcsókolja. 

Sophie-t váratlanul érte a csók, és teljesen lefagyott. De amint a férfi bódítóan édes ajkai megérintették az ő ajkait, minden ellenállás kitörlődött a fejéből, és viszonozta legalább akkora szenvedéllyel, mint azt a férfi tette. 

Adamet meglepte Füredi reakciója. Arra számított, hogy az első próbálkozást egy pofonnal fogja honorálni, ehelyett még szorosabban húzta magához. Teljesen elveszett a csókban, és percekre volt szüksége, hogy újra összeszedje magát, hogy a küldetésre tudjon összpontosítani. 

Az ajtóhoz szorította Sophie-t, és jobb kézzel lenyomta a kilincset. Mindketten beestek a terembe, és csak kis híja volt, hogy nem a padlón kötöttek ki. Doyle körbenézett, és amikor megpillantotta a laptopnál ülő fickót, meglepettséget színlelt. 

- Óh, bocsánat – vigyorgott, mint a tejbetök. Mindeközben Sophie mélyeket lélegzett, és próbálta valahogy rendezni az örvényként kavargó gondolatait és érzéseit – Az én kis feleségem szeretett volna egy kicsit huncutkodni, de látom ez a hely már foglalt… 

- Jól látja – állt fel a férfi, és elindult a páros felé – Szóval jobban teszik, ha tovább állnak… 

Doyle egy lépéssel a férfi előtt termett, és egy rúgással leterítette. 

- De nekünk ez a terem tetszik – benyúlt zakója belső zsebébe, és egy pendrive-ot horgászott ki belőle – Sophie – szólította meg a még mindig az ajtóban ácsorgó nőt, aki egy kicsit még mindig kábán fordult felé – Ezt tegye rá a laptop-ra – hajította felé a pendrive-ot – Tíz másodperc elég a telepítéshez. Addig én megkötözöm ezt a jómadarat. 

- Srácok, hogy ti… – hallották a fülesen az író hangját. 

- Castle! – pirított rá Beckett. 

- Mi van? Én csak azt akartam mondani, hogy milyen jól egymásra hangolódtak… 

- Inkább hagyd őket dolgozni… 

Sophie elkapta a pendrive-ot, és megpróbált nem foglalkozni a fülében jól hallható vitával. Vett egy mély levegőt, amivel sikerült végre némileg rendbe szednie a gondolatait, és az íróasztalhoz sietett. Leült, és már éppen csatlakoztatta volna az eszközt, amikor Manuelli és még két embere fegyverrel belépett a terembe. 

- Ne mozduljanak! Tudják – nézett rájuk Manuelli – az első pillanattól kezdve feltűntek nekem. Nem igazán tűntek boldog párnak! 

- Nem megmondtam?! – jött a kioktató hangnem Doyle-k fülére, amit rögvest egy fájdalmas kiáltás követett. Vélhetően Beckett könyöke landolt Castle bordái között. 

- Az meg mi? – kérdezte Manuelli Füredi kezére sandítva, aki éppen abban a pillanatban húzta el, és tett úgy, mintha valamit el szeretne rejteni előlük. 

- Semmi… – válaszolta teljes nyugalommal. 

Manuelli intett mindkét férfinak, mire az egyik Doyle-hoz lépett, és a hátába nyomta a félautomata fegyvert, hogy még véletlenül se tehessen semmi meggondolatlanságot. A másik pedig az asztalhoz lépve elkapta Füredi kezét, majd csavart egyet a csuklóján, mire a nő kezéből kiesett a pendrive. 

- Lám, lám… – mosolygott szélesen Manuelli – Mi van rajta? 

- Semmi – válaszolta még mindig nyugodtan Füredi, és nem foglalkozott Doyle fejrázásával. 

- A barátja reakciójából ítélve ez nem teljesen igaz. Szóval? 

Sophie állta a férfi tekintetét. 

- Ugyan már! Csak nem kíván egy golyót a barátja bordái közé? Bár, ami az előcsarnokbeli jelenetet illeti, lehet, hogy mégis… 

- Rámentettem minden adatot a laptopjáról… 

Doyle meglepődött, de néhány másodperc alatt sikerült rendezni az arcizmait, és a kis közjáték senkinek sem tűnt fel. Manuelli intett a Sophie előtt álló fickónak, aki a jelzésre megkerülte az asztalt. Félrelökte Füredit, mire Adam tett egy lépést, de az őt fogva tartó férfi egy rántással visszafogta. 

Az asztalnál lévő férfi felkapta a pendrive-ot, rácsatlakoztatta a laptopra. Füredi magában számolt vissza 10… 9… 8... A fickó rákattintott bal egérgombbal a startgombra… 7… 6… Majd meggondolta magát, és az asztalra kattintva eltűntette a startgomb által megnyitott menüt... 5… 4… Startgomb, jobb egérgomb, intéző… 3… 2… Kattintás a pendrive meghajtójára 1… 

- Nincs rajta semmi – nézett főnökére, majd kihúzta a gépből a pendrive-ot. 

- Szóval a kisasszony csak blöffölt – mosolyodott el szélesen – Küldheted az üzenetet – biccentett a még mindig a számítógépnél ülő férfi felé – Írd meg, hogy a csomagot a kikötőben vehetik át az emberei, de az üzletet a Big Bennél kötjük meg. És plusz két fővel számoljon, de azt is írd meg, hogy nem lesz velük gond. 

- Igen, Uram. 

- Mint ahogy hallhatták – nézett rá az órájára Manuelli – Nekem még ma este van egy fontos találkozóm. És igazán nem szeretném, ha bármi megzavarná. Így hát kénytelenek velem tartani. Hozzátok őket – intett a két fickónak – És semmi ostobaság! Bár nem szeretnék feltűnést, higgyék el nem lesz lelkiismeret furdalásom, ha még is meg kell húzni a ravaszt...

Murders around the Europe: 17. fejezet

- Ezt nézze meg! – vett fel az asztalról egy pendrive-ot Doyle, és Castle kezébe adta. 

- Ez egy pendrive – vonta le a következtetést Rick, és érezhető volt a hangján, hogy nem igazán érti, hogy mit akarhat Adam. 

- De nem akármilyen pendrive – mosolyodott el Doyle – Bár igaz, ma este nem igazán fogjuk tudni hasznosítani, de azért mindig jó, ha van az embernél egy ilyen. 

- Mit tud?

- Ha a géphez csatlakoztatjuk, akkor 10 másodperc alatt telepít egy kémprogramot, ami titokban rögzít gyakorlatilag minden internetes mozgást, oldalakat, képeket, kapott-küldött email-t, jelszót, begépelt szöveget. Mindent. És legjobb az egészben, ha újracsatlakoztatjuk, akkor mindent letölt, és a saját gépünkön visszanézhetjük. És nem hagy nyomot. 

- Ejha… – füttyentett elismerően Castle – Ma is lesz magánál egy ilyen? 

- Mint említettem, sohasem lehet tudni… – válaszolta Adam, de érezhető volt, hogy teljesen máshol jár. 

Castle felnézett, és még pont látta, hogy Adam az elmélyülten beszélgető Füredi-Beckett párosról kapja el a tekintetét. 

- Tetszik magának, igaz? 

- Tessék? Ki?... Ugyan! – emelte ismét Füredire a tekintetét – Láthatóan ki nem állhat! 

- A látszat néha csal. 

- Gondolja? – Doyle ismét elgondolkodott – Mondja csak! – fordult Castle-hez – Maga, hogyan hódította meg Beckett nyomozót? 

- Rossz embert kérdez – látta Adam értetlenkedő arckifejezését – Higgye el annyi ideje nincs! 

- Ezt meg hogy érti? 

- Nekem négy évembe telt elnyerni Kate szívét… 

- Négy év? – hüledezett Doyle – Maga megőrült?! Négy év?! 

- Mondjuk inkább azt, hogy kitartó. Egyébként is jó munkához idő kell! 

- Lehet átnézem az aktáját… 

- Ne… – vágta rá Castle, mire Doyle kérdőn nézett rá – Higgye el, vannak olyan dolgok, amiket jobb nem bolygatni. Hagyni kell, hogy ő mondja el… Tapasztalatból tudom… 

*** 

Sophie kilépett az Interpool öltözőjéből. Egy halvány barackszínű estélyit vett fel, és a haját elegáns kontyba fogta, de egy-egy tincset az arca mindkét oldalán szabadon hagyott. 

- Na, hogy nézek ki? – kérdezte, és közben egy életnagyságú tükörhöz lépett. 

- Jól… 

- Hát ez nem hangzott túl biztatóan, de ez volt az egyetlen használható ruha, ami itt akadt – bökött az öltöző felé – Pedig aztán nem semmi ruhatára van az Interpoolnak. Segítene? 

- Higgye el, remekül fest – lépett közelebb Kate, hogy az estélyi pántját megigazítsa. 

- Köszönöm – mondta Sophie, miközben először jobbra, majd balra fordult a tükör előtt, hogy lássa, valóban mindenhol tökéletesen áll rajta a ruha. 

- Szép estét a hölgyeknek – lépett melléjük Castle és Doyle, akik mindketten egy-egy szmokingban feszítettek. 

- Hát ez meg mi rajtad? – nézett végig a szerelmén Beckett. 

- Doyle ügynök megmutatta az Interpool ruhatárát, és megengedte, hogy az egyik szmokingot felvegyem… 

- Minek is? 

- Ugyan már Kate – nézett a nőre kisfiús tekintettel – Úgyis végig a megfigyelő kocsiban leszünk. Akkor meg mindegy mi van rajtam. Úgy nézek ki, mint egy igazi titkos ügynök – Beckett megadóan bólintott, mire Castle közelebb hajolt hozzá, és megcsókolta – Köszönöm. 

- Tényleg úgy néz ki, mint egy titkos ügynök – csapott a vállára Doyle – Most pedig indulás – végignézett Sophie-n – Maga egyszerűen lélegzetelállító… De még valami hiányzik. 

Adam az öltözőbe ment, majd néhány perccel később egy nagyobb méretű bársonydobozzal tért vissza. Letette az asztalra, majd felnyitotta. Egy gyönyörű nyaklánc, és két hozzáillő fülbevaló volt mellette. 

- Ez gyönyörű – akadt el Sophie lélegzete. 

- Bár nem igazi gyémánt – vette ki a dobozból az ékszert az ügynök – Azért remekül fog illeni Önhöz. 

Adam kikapcsolta a nyakláncot, Sophie háta mögé lépett, majd a nyakába illesztette. Füredi újra a tükörhöz lépett, óvatosan végigtapintott az ékszeren, végül megigazította, hogy tökéletesen álljon. 

- Köszönöm – fordult láthatóan elpirulva Adamhez. 

- Ugyan semmiség – hárította el a köszönetet a férfi – És csak hogy tudja, a nyakláncban van egy kamera, amin majd Beckett nyomozó és Mr. Castle fogja szemmel tartani az eseményeket. 

- Sejthettem volna, hogy csak úgy nem kapok ékszert – fintorodott el Füredi – És magának hol van a kamerája? 

- Természetesen a nyakkendőtűmön. 

- Hogy én erre miért is nem gondoltam?! 

- Illetve – nyúlt Adam a dobozban maradt fülbevalókért – ezekben pedig GPS-meghatározó és poloska van. 

- Maga aztán a nők álma – vette el a fülbevalókat Sophie, és illesztette a fülébe őket – Már az első randin kamerák, poloskák, és nyomkövetők. Csak kíváncsiságból! Volt már magának komoly kapcsolata? 

- Randi?! – lepődött meg Doyle. 

- Tudja, hogy értem…

- Persze, persze – próbálta rendezni az arcvonásait a férfi – Egyébként pedig igen – a csapat kérdő tekintetére folytatta – Volt már komoly kapcsolatom… Mindenki készen áll? – csapta össze a kezeit – Akkor indulás.