- Castle! – ismételte meg emeltebb hangon Beckett.
Végre meghallotta az író hangját, fellélegzett. De amint értelmet nyertek a szavak, egész testében remegni kezdett.
- És most?
- Most pedig Mr. Castle – csendült fel kristálytisztán az ismeretlen férfi hideg hangja – meg fog halni…
Beckett fájdalmasan felkiáltott, de a sokktól egy hang sem jött ki a torkán. Továbbra is a fülére szorította a telefont, és a lépcső felé vetette magát.
Útközben fellökött egy fiatal rendőrt, aki a lendülettől elvesztette az egyensúlyát, és a papírköteg, amit addig a kezében tartott, a földön szanaszét repült. Beckett nem foglalkozott sem a papírokkal, sem pedig a méltatlankodó tiszttel. Egyetlen célja volt, mégpedig minél hamarabb Castle lakásához jutni.
***
Castle-nek kiszáradt a torka. Húzni kell az időt, amíg csak tudja. Időt kell adnia Beckettnek, hogy ideérjen. „Egyáltalán tudja, hol vagyok?” – futott át az agyán. Egyszerűen nem emlékezett, említette-e, hogy reggel átjött a saját lakására – „Istenem add, hogy tudja, hova kell jönnie!”. Tudta, csak akkor van esélye, ha szóval tudja tartani a fickót.
- Hogyan képzelte a megölésemet? – kérdezte Rick, és maga is meglepődött, hogy még csak meg sem remegett a hangja.
- Nos arra gondoltam, hogy önszántából kiugrik az erkélyről…
- Sajnálatos módon nincsen erkélyem.
- Hmm… Ez valóban probléma – mondta megjátszott aggodalommal a hangjában a férfi – De azt hiszem, a tető is megteszi majd – intett a pisztolyával az ajtó felé, de közben megakadt a szemközti polcon álló könyvön a tekintete – De még mielőtt a mélybe veti magát – két lépéssel a polcnál termett, és leemelte a kinézett könyvet – Esetleg dedikálná nekem ezt a példányt? – nyújtotta az író felé Nikki Heat első könyvének első kiadását.
- Most ugye csak viccel velem? – kérdezte döbbenten az író.
- A legkevésbé sem… – Castle arcát látva a díványra dobta a könyvet – Hátha nem, hát nem… – biccentett ismét az ajtó felé. Rick remegő lábakkal indult el a mutatott irányba.
***
Beckett a kapitányságról kiérve megtorpant, egyszerűen nem tudta feleleveníteni, hogy vajon hova is parkolt le. Továbbra is a fülén tartotta a telefont. Minden egyes szó, ami elhangzott, újabb és újabb tőrdöfésként hatolt a szívébe, de egyetlen szót sem akart elmulasztani.
Végre megpillantotta a kocsiját, és futva indult el felé. Félúton összeakadt a pillantása az éppen akkor érkező Espositoval, aki egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, ezt Kate biztosan le tudta olvasni a férfi arcáról.
- Mi…
- Ne most – fojtotta társába a szót a nyomozó, és már be is vágta magát a kocsiba.
Rückwertsbe kapcsolt, és gázt adott, miközben a vállával szorította továbbra is a fülére a mobilt. Egy versenyautót megszégyenítő sebességgel indult el Castle lakásához. Csak az első kereszteződésnél jutott eszébe bekapcsolni a megkülönböztető jelzést.
Sebességet váltott és még több gázt adott. Ekkor hallotta meg a végzetes szavakat.
- Hmm… Ez valóban probléma… De azt hiszem, a tető is megteszi majd.
Kate nem kapott levegőt, és olyan erősen szorította a kormányt, hogy az ujjai elfehéredtek. „A tető?!... Istenem, add, hogy időben érkezzek”.
Éles bal kanyart vett, majd ismét a telefonra összpontosította minden figyelmét. De már nem hallott semmit. Csak a néma csönd. Ami máskor oly megnyugtató tudott lenni, most felért egy kínzással.
***
Castle a tetőre vezető utolsó lépcsőfordulót hagyta már maga mögött, amikor megkérdezte:
- Legalább azt árulja el, hogy mit vétettem maga ellen!
- Fogalmazzunk úgy, hogy rossz csatornát fogott be…
Abban a pillanatban beugrott az írónak, hogy honnan volt a férfi hangja olyan ismerős. A katonai rádión ő volt Tengeri sirály.
- Hogy talált meg ilyen hamar? – és némi elismerés is felcsendült Castle hangjában.
- Pechemre maga a kedvenc íróm, és mindent tudok magáról. Mondja csak! Nikki a valóságban is olyan jó, vagy mindez csak az írói képzelet része?
- Egy jó könyvhöz elengedhetetlen egy jó múzsa…
- Szóval igen… Kár, hogy magával együtt Heat nyomozó is meghal – őszinte sajnálkozás volt hallható a férfi hangjába – Pedig igazán szerettem a könyveit… De rosszkor volt rossz helyen. Most pedig, ha kérhetném… – a tető peremére bökött a pisztollyal.
- Miért is tenném meg magának ezt a szívességet? – kérdezte Castle, miközben alaposan felmérte a terepet.
Három emelettel lejjebb, nagyjából a tető és a járda között félúton, némileg kicsit balra, egy festőállvány lógott a levegőben. Minden oldalán egy-egy vasrúd volt elhelyezve, ezzel biztosítva, hogy aki az állványon dolgozik, ne zuhanjon a mélybe. „Ha sikerülne ráugranom…” – vette számításba a lehetőségeit, miközben óvatosan balra oldalazott, hogy pontban az állvány fölé kerüljön.
- Mert ha nem teszi meg – hallotta a fickó hangját valahonnan hátulról, így ismét szembefordult a támadójával – akkor én teszem meg ezzel – emelte magasba a fegyverét – Mondjuk úgy, hogy így legalább a választás a magáé…
- Maga olyan nagylelkű – gúnyolódott Castle, miközben az esélyeit latolgatta. Ha választania kell, akkor inkább ugrik. A fickó profizmusát tekintve, ott nagyobb a túlélési esélye. Nagy levegőt vett, és erőt gyűjtött az ugráshoz.
- Ugye?! Most pedig ugorjon!
- Adjon legalább egy percet – nézett a fickó szemébe Rick.
- Kezdem elveszíteni a türelmem…
Castle behunyta a szemét, és Kate-re, Alexisre és Martha-ra gondolt.
- Szeretlek Benneteket – suttogta, majd lendületet vett és ugrott.
Nem hitte volna, hogy a háromemeletnyi zuhanás ilyen hosszú lesz. Épphogy végiggondolta, hogy vajon meddig zuhan még, keményen ért földet, pontosabban állványt. Hogy meg tudja tartani az egyensúlyát a két kezével keresett támasztékot. Már épp kezdett megnyugodni, amikor valahonnan fentről hangos pattogó hangra lett figyelmes. Először azt hitte, hogy a támadója lő rá, de az igazság annál is rosszabb volt. Az állvány felfüggesztése nem bírta el a zuhanás lendületével együtt legalább háromszorosára növekedett súlyát, és elszakadt. Megcsúszott, bár az utolsó pillanatban még próbált megkapaszkodni a két oldalsó vasrúdban, de már túl későn kapott észbe. És szinte ugyanazzal a lendülettel, amivel érkezett előre bukott, és teljes erőből lefejelte a baloldali vasrudat. Eszméletét vesztve zuhant tovább, és a földbe csapódástól csak a bejárat fölé erősített ponyva mentette meg…
Boldog Mikulást Mindenkinek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése