Castle egy mozdulattal kikapcsolta a rádiót, és az asszony felé fordult.
- Szia Anya! Hogy…?
- Semmi szia Anya! – fortyogott hangosan Martha – Hogy gondoltad ezt?
- Mit is? – kérdezte szórakozottan az író, akinek még mindig a korábban fogott adó beszélgetése járt a fejében.
- Tegnap volt a legújabb Nikki Heat mozi premierje, és még csak meg sem hívtál rá! Szép mondhatom…
- De hiszen két hétig Mallorcán voltál…
- És?
- És azt hittem, hogy nem szeretnéd, ha egy olyan apróság, mint egy újabb Nikki Heat film megzavarná a jól megérdemelt pihenésed.
- Nem is a filmre akartam elmenni! – fia kérdő tekintetét látva folytatta – A film utáni ünnepség és az azon résztvevő partiképes agglegények sokkal jobban érdekeltek volna.
Rick az asszony felháborodását látva elmosolyodott.
- Esetleg egy kis vásárlással kiengesztelhetlek?
- Kezdetnek megteszi…
- A tárcámban van a hitelkártyám, és ne fogd vissza magad!
Martha valami „hisz ismersz” félét mormogott az orra alatt, miközben a pulthoz sétált, és kivette a fia pénztárcájából a hitelkártyát, és már indult is az ajtó felé.
- És a csomagokkal mi lesz? – szólt a távozó félben lévő asszony után.
- Ezek után a legkevesebb, hogy felviszed a szobámba – és már be is csukódott Martha mögött az ajtó.
Castle hitetlenkedve megcsóválta a fejét, majd a nappali közepén felejtett csomagokhoz sétált. Felkapta, és bár nem vitte fel az anyja szobájába, de a lépcső mellé tette, hogy legalább ne legyenek útban.
Visszament a rádióhoz, és azon morfondírozott, hogy vajon mi tévő legyen. Fel kellene hívnia Beckettet, de a nyomozó első kérdése az lenne, hogy honnan szedte az értesüléseit, és valljuk meg őszintén, jelen pillanatban semmi kedve nem volt egy jó nagy fejmosáshoz. Márpedig fejmosást biztos kapna azért, mert egy katonai rádiót – ami ráadásul a legkevésbé sem legális egy civil lakásán – vett az interneten.
A pulton lévő telefonért nyúlt, kikereste Kate számát, és tárcsázta. Egy pillanattal később viszont már ki is nyomta. A homlokához szorította a készüléket, és próbálta eldönteni, hogy mit tegyen. Megnyomta a hívásismétlést, és most megvárta, amíg kicsöng, és nem tette le.
- Csak nem hiányoztam? – kérdezte köszönés helyett Beckett.
- Mindig – válaszolta mosolyogva az író – Mi volt reggel olyan sürgős, ami miatt nem maradhattál még egy kicsit az ágyban? – halogatta az elkerülhetetlent a férfi.
- Egy újabb gyilkosság. És a másik két ügyben is előrelépést tettünk, de mindent elmondok, ha bejöttél a kapitányságra. Arra mi újság?
- Hazajöttem, és képzeld ki várt itthon? Alexis haza látogatott a hétvégre.
- És hogy tetszik neki a főiskola?
- Nagyon élvezi…
Castle vett egy mély levegőt, és belefogott.
- Szóval egy hónapja…
Kopogtak. Az író kissé meghökkent. Nem várt senkit, és a reggeli csomagon kívül mást nem rendelt.
- Egy pillanat, kopogtak – kommentálta az eseményeket a nyomozónak.
Castle az ajtóhoz ment, és kinyitotta azt.
- Igen?!...
Egy pillanattal később viszont már a döbbenettől némult el. Az előtte álló sötétkabátos férfi fegyvert tartott a kezében, és egy intéssel jelezte, hogy bebocsájtást kér. Az író egy hirtelen mozdulattal megpróbálta rácsapni a férfira az ajtót, de az lazán az ajtó és a küszöb közé helyezte a lábát, ezzel akadályozva meg Castle szándékát.
- Ugyan már Mr. Castle! – lépett beljebb a fickó, miközben továbbra sem engedte le a fegyverét – Legyen vendégszerető és engedjen be!
***
Beckett az asztala mellett ült, és várta, hogy a vonal másik végén az író helyzetjelentést adjon. Semmi, még csak egy hangfoszlány sem. Csak a néma csönd. Kate-nek rossz előérzete támadt.
- Castle! Ki az? – kérdezte feszülten.
Semmi válasz, csak a csönd. Most pedig mintha egy ismeretlen férfi hangját hallaná. Nem tudta kivenni, mit mond, de volt a hangjában valami hátborzongató, valami visszavonhatatlan. Beckett idegesen felállt az asztaltól.
- Rick, mondj már valamit!...
***
Castle lassan hátrálni kezdett, de közben le sem vette a szemét a férfiról. Ismerős volt a hangja, de egyszerűen nem tudta hova tenni. Gondolatban végigjátszotta az elmúlt napokban folytatott beszélgetéseit, de sehogy sem találta a hanghoz kapcsolható helyszínt és párbeszédet.
- Mit akar?
- Kezdetnek, hogy tegye le a telefont – bökött az író jobb kezében lévő mobilra – mondjuk oda a pultra. És semmi meggondolatlanság!
A hideg futott végig az író hátán a vele szemben álló férfi nyugodt és rideg hangját hallva. Érezte, ahogy verejtékcseppek kezdenek gyöngyözni a homlokán. Lassan a pulthoz oldalazott, és imádkozott, hogy a következő mozdulatát ne vegye észre a fickó. Óvatosan kitapogatta a készüléken a kihangosító gombját, megnyomta, majd ugyanazzal a mozdulattal elnémította a bejövő hangot. Így most már Kate mindent hallott, de bármi abból, amit Kate mond vagy tesz, semmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése