Kate a rendőrség kis konyhájában a kávégép előtt állt, és a reggeli helyszín gyilkosságán töprengett. Valami egyszerűen nem akart a fejébe férni. Egy apróság, ami ott volt az orra előtt, ő mégsem vette észre. Minél többet gondolkodott rajta, annál inkább úgy érezte, hogy kifolyik a kezei közül.
Miközben megszokásból elkészítette a kávéját újból lejátszotta maga előtt a reggeli eseményeket, kizárva belőle Lanie dorgálását. Nem akarta, hogy bármi is elterelje a figyelmét. Míg arra várt, hogy a kávéfőző a csészéjébe adagolja a kávét, szórakozottan dobolni kezdett a készülék tetején.
„Valamit kifelejtek… Valamit, ami nagyon fontos”. A készülék halk csipogással jelezte a program végét. A cukorért nyúlt, és a szokásos módon beízesítette a kávét. Néhány percig csak állt a távolba révedve, miközben komótosan kevergette a forró italt. Amikor végzett, a pohár szélén megkocogtatta a kanalat, és két kézre fogta a csészéjét. Mélyen beszívta a kávé illatát… És ekkor végre beugrott, hogy mi zavarta addig.
Olyan hévvel rakta a pultra a bögréjét, hogy a forró nedűből az asztalra is jutott. A táblához sietett, és végignézte a képeket. Egyiken sem talált, még csak hasonló tárgyat sem, mint amit keresett. Két lépéssel egy, egy héttel korábbi gyilkossághoz kapcsolódó helyszín fotóit tartalmazó táblához került, de ott sem találta a keresett tárgyat. Egyre inkább érezte, hogy jó úton halad. A szó szoros értelmében szimatot fogott. Már csak egy helyszín volt hátra. Kalapáló szívvel lépett a harmadik táblához, és miután gyors átfutotta a helyszíni fotókat, diadalittasan kiáltott fel.
- Mit találtál? – lépett mellé kíváncsian Ryan.
- Még nem tudom biztosan, csak egy megérzés…
- Ismerlek már annyira, hogy tudjam, a megérzéseid legtöbbször sokkal többek, mint csupán megérzések. Szóval?
- Nem tudod véletlen, hogy a három helyszínen dohányzott-e bárki a helyszínelők vagy akár a rendőrök közül?
- Nem – vágta rá az éppen akkor csatlakozó Esposito – A helyszín bármilyen módon történő beszennyezése megrovást, többszöri megszegése pedig fegyelmit von maga után. Senki nem meri megkockáztatni… Miért?
- Emlékeztek, hogy mi volt az első reakcióm Jason – közben az első áldozat képére mutatott – kollégiumi szobájában?
- Igen – válaszolta Espo – Az volt az első kérdésed, hogy vajon az áldozat dohányzott-e?
- Így van. Egy jellegzetes kubai dohány illatát éreztem, de mivel nem találtunk sem csikket, sem hamutálat, sem más dohányzásra utaló jelet, ezért arra a következtetésre jutottunk, hogy valószínűleg valamelyik kollégista dohányozhatott az intézmény szigorú tiltása ellenére.
- És?
- A második áldozatunk – Beckett a középső tábla mellé lépett – sem dohányzott.
- De nem is volt dohányfüst…
- Dehogynem! Csak az áldozat illatgyertyákat és füstölőket használt, ami elnyomta a kubai dohány illatát… Éreztem is, csak egyszerűen nem tudtam hova tenni.
- És a mai helyszínen is érezni lehetett – emlékezett vissza Ryan – és sokkal tisztábban, mint a korábbi helyszíneken.
- Tehát azt állítod, hogy az eddig szimpla drogtúladagolásnak tűnő ügy – mutatott Jason fotójára Espo – és két külön gyilkosságként kezelt ügy, valamilyen módon összefügg?
- Ha másképp nem is, de egy és ugyanazon személy járt a helyszínen, ami nem lehet véletlen.
- De vajon mi köthet össze egy kollégistát, egy biztonsági őrt, és egy egyedülálló férfit? – tette fel a mindannyiukat foglalkoztató kérdést Ryan.
- Nem tudom. Még nem. De ezt kell kiderítenünk… – válaszolta Beckett, miközben ismét figyelmesen tanulmányozni kezdte a három áldozatról eddig megtudott információkat.
***
- Hogy történhetett ez meg? – rontott a sötétkabátos férfinak a Vézna becenévre hallgató társa, abban a pillanatban, ahogy az előbbi belépett az ajtón – Azt mondtad, hogy ez egy biztonságos frekvencia! – közben megrázta a kezében szorongatott rádiót.
- Én is azt hittem – válaszolta higgadtan a sötétkabátos – És egyébként is, mivel kódokban beszéltünk, semmit sem tudhat…
- Éppen elég az, hogy sejti, hogy készülünk valamire. Pontosan tudod, hogy a legapróbb hiba is az akció végét jelentheti. És a megbízónk a legkevésbé sem tűri a hibákat…
- És most mit javasolsz? Mit tegyünk?
- Ugyanazt, mint azzal a kollégistával, aki ugyancsak rosszkor volt rossz helyen.
A sötétkabátos elgondolkodott egy pillanatra. Gyűlölte, ha valami nem a tervek szerint alakult, és kezdte úgy érezni, hogy ez az egész kezd kicsúszni az irányításuk alól. Először azaz egyetemista kölyök, aki éppen rosszkor vitt csomagot Vincente-nek, és így akaratlanul is szemtanúja lett egy gyilkosságnak. Nem hagyhatták életben. Szerencséjükre a zsaruk a kollégistát találták meg előbb, ráadásul a srác halálát drogtúladagolásnak álcázta, így még véletlen sem köthették össze a két esetet.
De vigyázniuk kell. Egyszer kifogynak a szerencséből, és akkor végleg elveszíthetik a kontrollt az események fölött…
- Hogyan?
- Nem tudom, Ernesto, tényleg nem! – rázta meg a fejét Vézna – A zsaruk sem hülyék. Ennyi véletlen egybeesés még nekik is szemet szúrhat.
- Látsszon balesetnek?
- Mondjuk, zuhanjon ki a teraszról…
- Gondolod hihető lesz?
- A lényeg, hogy továbbra is tartsuk magunkat a tervhez. Semmilyen módon se tudják összekötni az eddigi gyilkosságokat, és így minket sem tudnak az ügyhöz kötni – Vézna elgondolkodott – Egyébként is mindenkinek vannak ellenségei…
Ernesto bólintott, teljesen igaza van Véznának. Ha tartják magukat a tervükhöz, semmisem sülhet el balul.
- Egyébként pedig ki ez a Richard Castle?
- A legnagyobb bánatomra a kedvenc írom… – válaszolta Ernesto, és még némi szomorúságot is fel lehetett fedezni a hangjában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése