- ...és a változatosság kedvéért örülnék – tartott eligazítást Beckett a kocsiban – ha azt csinálnád, amit mondok, és akkor, amikor mondom.
Castle némán bólintott, és olyan sugárzó arccal ült az anyós ülésen, mint aki most tudta meg, hogy idén a karácsonyt előbbre hozták.
Beckett valahol mélyen legbelül érezte, hogy amit mondott, annak a fele sem jutott el az íróig. Ha őszinte akart lenni magához, nem is számított másra, de üdítő lett volna, ha ez a rajtaütés másképp alakul, mint azok, amiken eddig Castle-lel együtt vett részt.
Nem kapcsolta be a megkülönböztető jelzést, és a többi egységnek is megtiltotta annak használatát. Semmilyen módon sem szerette volna felhívni magukra a figyelmet.
A gyár előtt lefékezett, és kiszállt. Azon nyomban a kommandósok vezetője lépett mellé.
- Mit tudunk eddig? – kérdezte Beckett, mellőzve minden formaságot és udvariasságot.
- A felderítésre küldött helikopter jelentése szerint, akik hőkamerákkal világították át az egész épületet, egy, valószínűsíthetően a gyanúsított, ember tartózkodik a második emelet keleti szárnyában. Illetve még egy hőforrást észleltek, de az feltehetőleg egy kóbor macska vagy eb.
- Elrendezés?
Castle lenyűgözve figyelte, ahogy a Beckett a kezébe vette az irányítást. Egy percig sem lehetett megkérdőjelezni, hogy nemcsak az emberei, hanem minden egység tiszteli a fiatal nyomozót, annak ellenére, hogy nem az erősebbik nem képviselője, bár keménységét tekintve bármelyik férfi kollégájával vetekedhetett volna.
- Két emberemet küldtem felderíteni, akik arról tájékoztattak – folytatta a kommandós egység parancsnoka – hogy a lépcsőhöz vezető út teljesen szabad, semmilyen akadály nem nehezíti a haladást. A lépcső ugyan kissé rozoga állapotban van, így ott óvatosnak kell lenni. Ezt leszámítva tiszta a terep.
- Menekülési útvonal?
- Mindet biztosítjuk, Asszonyom.
- Helyes. Esposito és Ryan nyomozóval megyünk előre – Kate pillantása Castle-re esett – és magunkkal visszük Castle-t is…
- De hát ő egy civil?!
- Ezzel ne foglalkozzon, majd mi felügyelünk rá.
- Igen, Asszonyom!
- Két emberét küldje utánunk, hogy fedezzenek minket, a többiek pedig biztosítsák a földszintet és az első emeletet. Semmilyen körülmények között sem szökhet meg a gyanúsított.
- Értettem, Asszonyom – indult el az emberei felé a parancsnok.
- És Rodney – kiáltott még a férfi után Beckett, mire ő megfordult – Élve van rá szükségünk, ezt nyomatékosítsa az embereiben is.
- Igen is, Asszonyom.
- Hallottátok? – fordult Espo és Ryan felé, akik egy bólintással jelezték, mindent tisztán értettek – Castle, te pedig végig mögöttem maradsz. Megértetted?
- Igen, Asszonyom – már csak a szalutálás hiányzott.
- Ha csak viccnek tartod az egészet, akkor jobb, ha itt maradsz.
- Nem, nem… Értettem – ellenkezett az író – végig mögötted maradok. Csak akkor mozdulok, ha engedélyt adsz rá, és amikor engedélyt adsz rá – mondta fel a leckét alázatos kisfiú módjára, amit megtoldott egy bocsánatkérő tekintettel is.
Beckett megadóan bólintott, és intett társainak, hogy kövessék. Elővette a glockját, és belépett az épületbe. Hátrafordulva, az ujját a szája elé téve jelezte, hogy csendben haladjanak előre. Mielőtt még menetirányba fordult volna, még látta, ahogy Rodney emberei is csatlakoznak hozzájuk. Körülnézett, és kissé jobbra megpillantotta a lépcsőt. Egy intéssel jelezte a többieknek az irányt.
Rálépett az első lépcsőfokra, és az hangosan megnyikordult. „Enyhe kifejezés volt, hogy rozoga” – vonta le a következtetést, miközben óvatosan fokról-fokra haladt. Elérték az első emeletet, a hátát a falnak vetette, majd óvatosan kikémlelt, és megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a helikopteres felderítés nem tévedett. Valóban senki sem tartózkodott az első emeleten.
Elindult a következő lépcsőforduló felé, és mielőtt még fellépett volna az első fokra, még a szeme sarkából látta, ahogy Rodney öt embere elválik tőlük, és az előzetes megbeszélés alapján biztosítják az emeletet. A második emeletre érve – akárcsak az elsőnél – először körülkémlelt, és csak azután indult el az épület keleti szárnya felé.
A szerencse velük volt, ugyanis a keleti szárny sarkában elhelyezkedő szoba ajtaja zárva volt, így semmiképpen sem vehette őket észre a gyanúsított, hacsak fel nem hívják magukra a figyelmet. És mivel profikkal volt körbevéve, ezért nem is tartott attól, hogy ez megtörténhetne. De egy valakivel nem számolt…
- Hogy hát te milyen szép cica vagy?! – hallotta maga mögül az író hangját, akit abban a pillanatban Beckett éppen a pokolba kívánt – Gyere, cica cicc, cicc…
- Te meg vagy húzatva?! – sziszegte hátra Beckett, de Castle ügyet sem vetett rá, hanem elindult a macska felé.
A fekete-fehér cica – halvány barna karikákkal a szeme körül – nem sokáig kérette magát, és már fel is ugrott az író ölébe, és hangos dorombolásba fogott. Castle pedig nagy lelki nyugalom közepette simogatni kezdte.
Ami ezután történt, a legkevésbé sem volt nevezhető tervezett akciónak. A hangzavarra a szoba ajtaja kinyílt, és a gyanúsított – aki egyértelműen Vézna volt – fegyverrel a kezében kilépett, és azon nyomban célba vette az emelet közepén védtelenül ácsorgó írót. Beckett egy szempillantás alatt cselekedett, és a földre döntötte Castle-t, akinek a kezei közül felháborodott nyávogás közepette kiugrott a macska. Kate hallotta, ahogy Castle feje koppan a kemény padlón, de jelen pillanatban a legkevésbé sem foglalkozott vele. Elsődleges célja az volt, hogy megakadályozza, hogy a férfi golyót kapjon.
Beckett inkább csak érzékelte, mint látta, ahogy Esposito a gyanúsítottat lábon lövi, majd lefegyverezi, és megbilincseli.
- Jól vagy? – tápászkodott fel Beckett, miközben végigmérte a férfit.
- Fogadjunk Beckett nyomozó – kelt fel Castle is a földről, miközben fájdalmas arccal tapogatta végig a fejét – hogy az elmúlt öt éve alatt egyszer sem volt ennyire letaglózó… Különben már rég együtt lennénk…
Kate csak tátogni tudott. El sem hitte, hogy mindebből a férfi csak ezt szűrte le… Az évek alatt jó néhányszor érezte úgy, hogy meg tudná fojtani a férfit. Nos, ez is egy olyan pillanat volt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése