Beckett letette a szekrény mélyéről előhalászott – már nem is számolta, hányadik – dobozt az asztalra, és kinyitotta. Végignézett a díszeken, és elszorult a torka. Minden évben szomorú szívvel vette elő őket, hiszen szinte egytől-egyig egy-egy emlék volt az édesanyjáról, de most a szomorúság mellé csalódás is párosult. Úgy tervezte, és remélte, hogy ebben az évben Castle-lel együtt díszíti fel a fát. Most mégis egyedül állt a fenyőfa előtt, miközben a kezében egy régi – még az édesanyjával hajtogatott – angyalkát szorongatott.
Dühös volt a férfira. De még mennyire, hogy dühös. Eljátszotta, hogy nem emlékszik semmire, és megkérte egy másik nő kezét, nem foglalkozva azzal, hogy így neki mekkora fájdalmat okoz. A legrosszabb viszont az volt, hogy Castle még csak bocsánatot sem kért. Sőt… Már napok óta nem is látta a férfit, és ez sokkal jobban fájt neki, mint maga az árulás.
Kopogtak…
Kate kíváncsian indult ez az ajtó felé. Nem várt senkit. Az apjával megbeszélte, hogy csak holnap megy át hozzá. Lanie – aki ki nem mondott fogadalmat tett, miszerint nem hagyja barátnőjét szomorkodni az ünnepeken – a szokásos karácsonyi bálon volt.
- Hát te? – kérdezte kicsit sem barátságosan, mikor megpillantotta Castle-t az ajtóban.
- Úgy hallottam, kellene egy partner a karácsonyi bálra?
- És te magadra gondoltál? – nézett végig a tisztavíz férfin – Nem mondanám a legjobb partinak - rövid szünet – Szóval mit keresel itt?
- Én csak – lépett beljebb, és megpillantotta a fát – Gyönyörű…
- Castle mit keresel itt? – ismételte meg Kate a kérdést.
A férfi belépett az ajtón, és néhány percig csak csodálta a díszbe öltözött fenyőt, amin több száz színes kis égő villódzott felváltva. Nem tudta, mit mondjon. Egyszerűen nem tudta szavakba önteni, mit érez.
Kate várt, bár maga sem tudta mire. Teljesen összezavarodott. Néhány perccel korábban még a pokolba kívánta őt. Most viszont – hogy ott állt előtte – már nem tudta mit akar. Hogy dühös volt-e a férfira? Nagyon is. Mégis a szíve egyre hevesebben vert, pedig a férfi még egy szót sem szólt.
- Hidd el! Nem történt semmi – törtek fel egyszerre a szavak az íróból.
- Megkérted a kezét?! – vágott vissza Kate, miközben tekintetéből szomorú fájdalom áradt.
Kate eddig nem is sejtette, hogy ez mennyire fájt neki. Most viszont, hogy önkéntelenül is ezekkel a szavakkal reagált a férfi bocsánatkérésére – amit, ha jobban belegondolt, nem is nevezhetett igazi bocsánatkérésnek – már tudta, hogy mekkora sebet ejtett a szívén azaz este. Mindannak ellenére, hogy néhány nappal korábban Victoria mindent elmondott neki…
- Majd belepusztultam – mondta Castle alig hallhatóan, mire Kate elfordult.
Castle utánanyúlt, és a karjánál fogva, gyengéden visszafordította.
- Az utolsó pillanatig vívódtam… Az egyik percben még tartottam magam, mondván ezzel egy kisfiú életét mentem meg, míg másikban azon kaptam magam, hogy idetartok, hogy mindent bevalljak neked… De meg kellett tennem… A kisfiúért… – szinte már magát is győzködte – Még csak a közelébe se mertem menni az őrsnek, mert tudtam, ha csak egy karnyújtásnyira leszel tőlem, nem bírom végigcsinálni.
Kate arcán egy könnycsepp gördült végig, és megpróbálta elfordítani a fejét. Castle nem hagyta. Gyengéden a nő álla alá nyúlt, és mélyen a szemébe nézett.
- Sajnálom – suttogta a férfi, miközben az ő szeme is könnytől csillogott – Annyira sajnálom…
Kate megpróbálta visszanyelni a könnyeit. Egy szó sem jött ki a torkán, így csak megadóan bólintott, és hagyta, hogy a férfi magához húzza, és megcsókolja.
Már szinte el is felejtette, hogy milyen édesek Castle ajkai. És szíve örömmel üdvözölte az érzést, hogy ismét karjaiban tarthatja a szeretett férfit. Hosszú percekig csak álltak, megszűnt számukra a világ, és úgy ölelték egymást, mintha soha többé nem akarnák elengedni a másikat.
- Tessék öltözni – mondta Castle, miután kibontakoztak egymás karjaiból.
- Miért is? – törölt le néhány könnycseppet Kate az arcáról.
- Megyünk a bálba…
- Én ugyan nem…
- De bizony Te… és Én – felhőtlenül boldognak érezte magát, hogy ezt kimondhatta – Siess, mert még a végén elkésünk.
Fél órával később Kate végre valahára kilépett a fürdőből, ahol az utolsó simításokat végezte a sminkjén.
- Oh… – akadt el Castle szava.
- Mi az? – simított végig idegesen a ruháján Kate.
- Gyönyörű vagy – jött a válasz, mire a nő szélesen elmosolyodott – De ez még hiányzik – nyúlt a zakója zsebébe az író, és egy bársonydobozkát vett ki belőle.
- Éppen négy napja kérted meg egy másik nő kezét… Szóval azt ne hidd, hogy ezek után igent mondanék…
- Ez nem gyűrű – tette az ujját szerelme szájára Castle, miközben kinyitotta a dobozkát.
- Akkor mi ez? – hajolt közelebb kíváncsian a férfihoz, majd hirtelen elnémult.
A doboz egy apró, szív alakú amulettet rejtett, egy hozzá tökéletesen illő fehérarany nyaklánccal. A szív közepén egy nagy C és egy nagy K fonódott egybe. Castle kivette a nyakláncot, a kezébe fogta az amulettet, végül – Kate nagy meglepetésére – kinyitotta azt. A belseje egyetlen szót rejtett: „Mindig”. A nő szemében újabb könnycseppek jelentek meg.
- Ezt még a baleset előtt készíttetettem Neked – mondta, miközben ismét becsukta, és a láncot Kate nyakába tette – És úgy terveztem, hogy karácsonykor adom oda…
- Gyönyörű – suttogta a nő elérzékenyülve, miközben a tükörhöz sétált, és óvatosan végigtapogatta az ékszert…
***
Karácsonyi bál
- Nicsak kiket fújt erre a szél?! – kiáltott fel boldogan Lanie, miközben egy pohár pezsgőt vett le a legközelebbi asztalról.
- Újra együtt? – kérdezte szinte egyszerre Espo és Ryan, akik a kórboncnok mellett álldogáltak.
Beckett és Castle széles mosolya mindent elárult.
- Mr. Castle – hallotta az újdonsült pár hátuk mögül Gates hangját, akit éppen a polgármester táncoltatott – Hallom visszanyerte az emlékezetét… Pedig már kezdtem megkedvelni… – azzal már a táncosok tova is libbentek.
- Köszönöm – szólt a kapitány után az író fennhangon – Egyébként Ön is jól fest…
- Hát az meg mi? – lépett közelebb Lanie Becketthez, és tüzetesebben is megnézte az ékszert.
- Castle-től kaptam… Karácsonyra…
- Legalább a bocsánatkérés terén van gyakorlatod – dicsérte meg a nő az írót, miközben egy lesújtó pillantást vetett Esposito felé, aki még csak fel sem vette a célzást.
Az egyik újonc egy bögre friss kávéval sétált el mellettük, ami egy kérdést vetett fel Castle-ben.
- Már csak egy dolgot áruljatok el srácok… – nézett kérdőn barátaira – Mi lett a régi kávéfőzővel?
Egyszerre némult el mindenki.
- Egy tánc – fogta kézen Lanie-t Espo, és már vezette is a táncparkett felé a nőt.
- Mintha azt mondtad volna, hogy innál valamit? – fordult Jenny felé Kevin, és fél perccel később már nekik is csak hűlt helyük volt. Castle csodálkozva nézett utánuk, majd kíváncsian Kate-re emelte a tekintetét.
- Van, amit tényleg jobb elfelejteni – súgta sejtelmes mosollyal a szája szegletében, és egy csókkal terelte el a férfi figyelmét, aki láthatóan nem tiltakozott, és úgy döntött, hogy ezt az apróságot később is ráér kideríteni…
– Vége –
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése