- Szóval? Ki volt az igazi célpont? – kérdezte Castle, miközben reménykedett benne, hogy Kate már itt van valahol a közelben, és csak a megfelelő pillanatra vár.
- Miből gondolja, hogy nem az elnök volt a célpont?
- Legfőképp azért, mert most itt vagyunk a tetőn, és szívélyes csevegést folytatunk egy merényletről, ami meg sem történt, hiszen a tettest már elkapták – magyarázta az író, miközben egy kicsit távolabb lépett a peremtől – Így adja magát a kérdés!
- Maga tényleg jó! – mondta elismerően Ernesto – Nos az igazi célpont az orosz elnök, aki a jövő héten jön Amerikába, hogy aláírjon egy egyezményt, amelyben Oroszország vállalja, hogy keményen fellép a fegyverkereskedelemmel szemben, továbbá minden nuklerális kutatást beszüntet… És ez…
- …Ez a nem igazán áll a megbízói érdekében – fejezte be a férfi helyett Castle.
- Pontosan!
- Árulja már el, hogyan sikerült meggyőznie Véznát, hogy vigye el maga helyett a balhét?
- Pénzzel, mi mással! Mindenkinek megvan az ára. Ráadásul ő nem is adta olyan drágán a bőrét. Mindössze azt kérte, hogy hozzak létre egy alapot a fia számára, akit az anyja eltiltott tőle. Ha már nem láthatta, legalább a jövőjét biztosítani akarta…
- Most már csak azt nem értem, hogy miért volt az a sok hulla… És a félrevezetés…
- Szerintem a hullákat maga is tudja, miért! Ezt gondolom Vézna is elmondta maguknak… Vincente túl sokat tudott, és beijedt, így kénytelen voltam likvidálni…
Castle óvatosan körülkémlelt, de nem látott sehol mozgást. „Hol vagytok” – kezdett egyre idegesebb lenni. „Mi van, ha nem is tudják, hogy itt vagyok? Mi van, ha Victoria meggondolta magát?”
***
Beckettnek rezegni kezdett a combja, mire a szíve is félre vert. Óvatosan a földre rakta a glockot – a telefont továbbra is a fülén tartotta, pontosan hallani akarta mit mond a férfi, erre a későbbiekben szükség lesz még, mint bizonyíték. Majd a felszabadult kezével előkapta a telefonját és felvette.
- Megérkezett az erősítés – hallotta Ryan hangját.
- Az egyik csapat menjen a szomszédos épülethez tartozó tetőre, és onnan tartsák megfigyelés alatt a gyanúsítottat – adta ki az utasítást – De észre ne vegyék őket, mert egy civil is vele van – Nem tudta kimondani a férfi nevét. Túlságosan is dühös volt még rá – Várjanak addig, amíg jelt nem adok! A másik csapat pedig zárjon el minden lehetséges menekülési útvonalat.
- Értettem – és Ryan már bontotta is a vonalat.
Valaki megkocogtatta a vállát. Kate majdnem szívrohamot kapott az ijedtségtől. De csak Esposito volt az. Egy szúrós pillantást vetett a férfira.
- A szívbajt hoztad rám…
- Mit gondoltál ki az?
- Nem teljesen mindegy? Figyelmeztethettél volna!
- Mi a helyzet? – hagyta figyelmen kívül társa dorgálást Espo.
- Épp vallomást tesz a fickó! Szóval még várunk…
A telefonját kicserélte a fegyverére, és újra a beszélgetésre fókuszált, és hogy Esposito is hallja, a telefont kettejük közé tartotta.
***
- Az egyetemista – folytatta Ernesto a „vallomást” – akárcsak maga, rosszkor volt rossz helyen. Végül pedig Rokko többet akart a munkáért, és higgye el Mr. Castle, semmit sem utálok jobban, mint amikor valaki megszegi az alku ráeső részét.
- Azt viszont még mindig nem értem, hogy miért kellett az elnök elleni merényletnek álcázni a dolgot?
- Elterelés. Mi másért?! A zsaruk akkor a legnyugodtabbak, és ezzel együtt jár a figyelmetlenség is, ha azt hiszik, hogy megakadályoztak egy merényletet. Ki gondolná, hogy egy héten belül két merényletet is elkövetnek, egy és ugyanazon a helyen?!
- Briliáns – mondta elismerően Castle, aki kezdett egyre nyugtalanabb lenni.
„Mi lesz már? Hol vagytok?” – kérdezte újra és újra – „Itt lenne az ideje közbelépni”.
„Mi lesz már? Hol vagytok?” – kérdezte újra és újra – „Itt lenne az ideje közbelépni”.
***
Bár Beckett annyira dühös volt, hogy legszívesebben még órákig kétségek között hagyta volna Castle-t, a szíve azt súgta, hogy már nincs több idejük.
- Itt az idő – súgta hátra Esponak.
- Nem akarod még egy kicsit gyötörni?
Kate megtorpant.
- Miért kéne?
- Lanie elmondta, hogy Castle-nek visszajöttek az emlékei… És nem ma!
Beckett nem kommentálta a dolgot, hanem csak intett, hogy kövesse őt a férfi. Halkan kinyitotta az ajtót és kilesett. Nem látott senki. Még szélesebbre nyitotta, de még mindig nem látta a párost. De a földön, a hóban megpillantotta a két férfi lábnyomát, amelyek jobb felé vezettek. Kate kilépett, és amennyire csak tudott a falhoz lapult, hogy a támadó még véletlenül se vegye észre. Nem nézett hátra, mégis biztosan tudta, hogy társa követi.
Végre megpillantotta a támadót. És egyből jött a felismerés. Ernesto volt az, Victoria öccse, a férfi, aki néhány perccel korábban éppen azt fejezte ki, hogy mennyire boldog, hogy Castle elveszi a húgát.
- Briliáns – hallotta valahonnan távolról Castle hangját, így Kate még egy kicsit arrébb oldalazott, és most már nemcsak hallotta, hanem látta is a férfit.
***
Castle mintha valami mozgást látott volna az ajtónál, de nem látott senkit. A lámpa, ami a falra volt szerelve, a szemébe sütött, amiért úgy érezte, hogy csak káprázott a szeme. Egyre inkább kezdett kétségbe esni.
- Nos Mr. Castle! Most hogy tud mindent, itt az ideje, hogy leugorjon – intett a fegyverével a párkány felé.
Castle nyelt egyet.
- Mi lesz? – kérdezte Ernesto, nem fogok a végtelenségig várni…
- Dobja el a fegyvert – lépett ki a fénybe Beckett. Esposito egy lépéssel lemaradva követte.
Castle megkönnyebbülten fújt egyet.
- Beckett nyomozó! – köszöntötte Ernesto a „vendégeit” – Nem is számítottam magukra!
- Azt gondolom – oldalazott még egy kicsit bal fele, miközben Espo a helyén maradt – És nem vagyunk egyedül – intett egyet, mire a szomszédos tetőn, számos kommandós jelent meg – Higgye el, jobban jár, ha leteszi a fegyvert. Nem hiszem, hogy a bűnlajstromáról hiányzik még egy gyilkosság!
- Milyen gyilkosság? Hiszen én nem öltem meg senkit! – mondta nyugodt hangon a férfi, és még csak meg sem rezzent a kezében lévő fegyver.
- Három rendbeli gyilkossággal, egy gyilkossági kísérlettel – bökött az író felé a fejével Beckett – és két merénylet megtervezésével vádoljuk jelen pillanatban…
- És milyen bizonyítékai vannak?
- Épp az imént vallott be mindent – mutatta fel a telefonját Beckett, és ezzel egy időben Rick is előhúzta a sajátját a zakójából.
- El kell ismernem, túlságosan is alábecsültem magát, Mr. Castle – nézett az íróra a férfi – De még ez sem elég. Ha jól tudom, maga a barátnője Mr. Castle-nek, szóval amit mond, semmiképpen sem megbízható…
- Az igazság az, hogy van egy barátom, aki remekül ért a telefonokhoz, és a számítógépekhez – lépett még eggyel távolabb Castle a párkánytól.
- Álljon meg Mr. Castle, és úgy folytassa!
Az író meglepettnek tűnt. Ez a férfi körül van véve, számos fegyver szegeződik rá, és még csak nem is fél. El kellett ismernie, hogy a maga módján rendkívüli ember.
- Szóval megkértem ezt a bizonyos barátot, hogy minden hívást, ami ma este erre a telefonra beérkezik – mutatta meg ismét a készüléket – ill. ami erről a telefonról kiindul, rögzítsen.
Beckett minden frusztrációja ellenére elismerően nézett Castle-re. „Remekül megtervezett mindent” – gondolta – „De csak egy apró hiba kellett volna…”
- Tehát leteszi végre a fegyvert? – kérdezte fennhangon a nyomozó.
- Attól tartok nem tehetem – Ernesto továbbra sem mutatta jelét félelemnek, vagy nyugtalanságnak – Maguk pedig nem fognak lőni, mert akkor én is lelövöm a Mr. Castle-t. Szóval patt helyzet…
- Ne legyen ebben olyan biztos – mondta Kate, miközben a fegyverével célba vette a támadó lábát és lőtt. Az elmúlt hónapok minden félelmét és frusztrációját beleadta ebbe a lövésbe.
A férfi fájdalmában felüvöltött, és térdre rogyott. Miközben zuhant, önkéntelenül is meghúzta még a ravaszt, mire Castle a vállához kapott, és ő is a földre zuhant.
Esposito a támadóhoz rohant, és megbilincselte, miközben Beckett Castle-hez sétált.
- Megőrültél? – kérte számon az író a történteket a nyomozón – Meg is ölhetett volna.
- De nem tette.
Segített felállni a férfinak. És amikor már biztosan állt a lábán az író, Beckett teljes erejéből lekevert egy pofont neki, majd mint aki jól végezte dolgát, elsétált.
Castle döbbenettől elkerekedett szemmel figyelte, ahogy a nő elsétál. Kérdőn nézett Espositora, miközben végigtapogatta arca bal felének fájó részét.
- Haver! – mondta Espo, miközben talpra segítette a gyanúsítottat, és átadta egy akkor érkező kommandósnak – Ez egyáltalán nem volt szép.
Rick továbbra is értetlenül állt, és nézte, ahogy Espo is magára hagyja, nem törődve azzal, hogy ő maga is megsérült. Ekkor pillantotta meg Ryan-t. Szapora légzése arra engedett következtetni, hogy nem régen érhetett fel a lépcsőn.
- Mi ütött beléjük? – kérdezte Castle a nyomozótól.
Ryan vett egy nagy levegőt, hogy válaszoljon, de aztán csak megrázta a fejét, és ő is faképnél hagyta a még mindig döbbenten álldogáló férfit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése