1 héttel később
- Végre megérkezett – pattant fel Castle Beckett íróasztala mellől, és indult el gyors léptekkel az éppen akkor érkező futár felé, akin látszott, minden erejére szüksége van, hogy a csomagot meg tudja tartani.
Beckett érdeklődve figyelte az írót, és még a közelben ácsorgó Javi és Kevin is felkapta a fejét.
A futár a lába elé helyezte a terhét, majd egy zsebkendővel megtörölte gyöngyöző homlokát. Castle mellélépett, váltott vele néhány szót, és aláírta a futár által átnyújtott átvételi elismervényt. Végezetül némi borravalót adott a fiatalembernek, aki azon nyomban megfordult, és elsietett a lift felé, még mielőtt Castle megkérhette volna, hogy segítsen neki a továbbszállításban. Az író döbbenten nézte, ahogy a futár mögött becsukódik a lift ajtaja, majd tanácstalanul emelte a tekintetét az előtte heverő csomagra.
- Látom, kezdesz visszatérni a régi önmagadhoz – mondta Beckett.
- Hmm…?!
- Csak, mert már nem először hozatod ide a dolgaidat.
- Tényleg?
- Mi van benne? – lépett melléjük Ryan is.
- Ha segítesz az asztalra tenni, akkor megtudod – hajolt a doboz felé Castle.
- Várj – állította meg az éppen akkor csatlakozó Esposito – Neked kímélni kell a karodat. Majd Ryan és én elvisszük – kapta fel a két nyomozó a csomagot – Hova tegyük?
- Mondjuk – nézett körbe az író, miközben megfelelő helyet keresett – Beckett asztalára. Ott van elég hely.
- Gondolhattam volna – emelte égnek a tekintetét Kate, de látszott rajta, ő is nagyon kíváncsi a doboz tartalmára.
- Szóval, most már elárulod, hogy mi ez? – kérdezte Kevin, miután Espoval megszabadultak a terhüktől.
- Mindjárt meglátjátok – mosolygott titokzatosan Rick, miközben már neki is esett a csomagolásnak – Még a múlt héten rendeltem, amikor azt a szörnyű…
Már majdnem teljesen kibontotta, amikor de javu érzés fogta el. Szokatlanul ismerősnek tűnt a szituáció, és kutatni kezdett az emlékeiben. De bármennyire is próbálkozott, nem sikerült egyetlen használható emlékképet sem megfognia.
- Castle?! – szólították meg a többiek, mire az író megrázta magát, és folytatta a csomagolás gyengédnek nem igazán mondható eltávolítását.
Néhány perccel később már láthatóvá vált a doboz oldalán egy vadonatúj – korábban Beckett által tönkretett kávéfőzőhöz igencsak hasonló – kávégép. A három nyomozó döbbenten nézte a jelenetet, és alig hitték el, amit látnak.
- Csak arra gondoltam – magyarázkodott bizonytalanul Castle, akin látszott, hogy nem éppen ilyen reakciókra számított – Hogyha már annyit tesztek New York lakosaiért, akkor megérdemeltek egy normális kávégépet… De persze…
- Végre! – törte meg a csendet Kevin.
- Ezt meg hogy érted? – húzta fel a szemöldökét az író, aki most már végképp nem értette társai arckifejezését.
- Hááát… – nézett segítségkérően társaira Ryan, és közben egy izzadtságcsepp gördült le a homlokáról – Csak úgy, hogy végre valakinek eszébe jutott venni egy normális kávéfőzőt.
- Még mindig nem hiszem el – könnyebbült meg Rick, látva, hogy Beckették mégsem annyira elutasítóak az ajándékot illetően – hogy ez nem jutott eszembe már korábban.
Kevin fújt egyet, és fellélegezve törölte meg a homlokát, miközben áldotta szerencséjét, hogy végül ilyen jól ki tudott jönni a szituációból, amit egyáltalán nem a társainak köszönhetett. Vetett is egy szúrós pillantást Beckettre és Espositora.
- És mikor lesz üzemkész? – kérdezte vágyakozva Kate.
- Az igazság az, hogy a futárnak kellett volna beszerelnie – vakarta meg tanácstalanul a fejét Castle – De ki tudja miért, mielőtt megkérhettem volna rá, már el is tűnt a szemem elől…
- Ezen még csodálkozol? Amilyen nehéz, csodálkozom, hogy eddig el tudta hozni egyedül – ütögette meg a doboz oldalát Espo.
Megcsörrent a telefon, mire Kevin azonnal az asztalához sietett.
- Mindjárt felhívom a szervizt – nyúlt a telefonjáért Castle – hogy küldjenek valakit, aki összerakja ezt a masinát.
- És mondd, hogy igyekezzenek! Jó lenne végre egy normális kávét inni.
- Nem fogjátok elhinni, ki tért vissza az Államokba? – lépett ismét melléjük Ryan, kezében az elmaradhatatlan jegyzettömbjével – a kérdő tekinteteket látva folytatta – A mi biztonsági őrünk exfelesége.
- Akkor Castle meg én meglátogatjuk, ti addig – Kate elbizonytalanodott, ugyanis az elmúlt időszakban nem sok megoldatlan feladatuk volt, persze a mostani nyomozást leszámítva – Ügyeljetek rá, hogy mire visszaérünk, már működjön az a kávéfőző…
***
Beckették végigmérték a szemük elé táruló látványt. A ház, ahol a biztonsági őr volt felesége lakott, a város legimpozánsabb negyedében volt. Kate még egyszer ellenőrizte a Kevin által a lapra vésett címet.
- Nem éppen egy biztonsági őr tartásdíjához van mérve – jegyezte meg, miközben lassan az ajtó felé indult.
- Hát valóban nem – értett egyet Castle, akin látszott, hogy teljesen le van nyűgözve.
- Castle?! – fordult vissza partnere felé Beckett – Mi lesz? Jössz vagy itt kint maradsz, és tovább bámulod a házat?
- Persze, hogy megyek – kapott észbe a férfi.
Kate megcsóválta a fejét, és halvány mosoly keretében konstatálta, hogy legalább van, ami nem változik. Csengetett. Nem telt bele pár perc, és egy komornyik nyitott ajtót.
- Miben segíthetek?
- Miss Hoffenbachot keressük.
- Mrs. Hoffenbach – javította ki a komornyik – Van időpontjuk?
- Nincs.
- Akkor sajnálattal kell közölnöm, hogy Úrnőm nem tudja Önöket fogadni…
- Még akkor sem, ha a New York-i rendőrségtől jöttünk? – emelte a magasba a jelvényét Kate.
- Talán van néhány szabad perce. Fáradjanak beljebb.
- Mindjárt gondoltam… – indult el a páros a férfi nyomában.
Ha a ház kívülről lenyűgöző volt, akkor belülről még inkább annak volt nevezhető. A hall – ami magában akkora volt, mint Castle nappalija – impozáns berendezése nem hagyott kívánnivalót maga után. Csak a csillár egy egész vagyonba kerülhetett, a falakon lógó festmények – kétség sem férhetett hozzá, hogy egytől-egyig eredetiek – némelyikéért még a múzeumok is készek lettek volna versengeni.
- Lenyűgöző nemde? – sétált le a lépcsőről egy a harmincas évei végén járó nő, aki nyugodtan letagadhatott volna akár tíz évet is.
- Meghiszem azt! – válaszolta Castle, aki láthatóan nem bírt betelni a látvánnyal – Az ott egy igazi Monet.
- Magának nagyon jó a szeme. A gyűjteményem ékessége…
- Mrs. Hoffenbach, Beckett nyomozó vagyok a New York-i rendőrségtől. Ő pedig a rendőrség tanácsadója, Richard Castle.
- Csak nem az a Castle?
- Attól függ, kire gondol? – mosolygott szerényen az író.
- Aki közel egy hónapja leugrott arról a tetőről…
Castle arcára fagyott a korábbi mosolya.
- Attól tartok, nem tudom, miről beszél – válaszolta, és már semmi jele sem volt a korábbi barátságos hangvételnek.
- Pedig biztos vagyok benne, hogy maga volt az…
- A volt férje ügyében keressük – vágott közbe Beckett, látva, hogy társa nyelve hegyén van a csípős válasz.
- Már megint mit csinált Rokko?
- Ami azt illeti, meghalt – közölte minden felvezetés nélkül az író, így próbálván meg visszavágni.
- Végre megtette ezt a szívességet?
Beckették döbbenten néztek a nőre.
- Nem igazán sikerült rózsásra a válásunk – válaszolta meg a nő a ki nem mondott kérdést – És higgyék el, ha azt mondom, hogy jobb a világnak nélküle. De ne ácsorogjunk itt. Jöjjenek, üljünk le a nappaliban. Hugo, kérem, hozzon nekünk kávét.
A komornyik, akit a páros addig észre sem vett, fejet hajtott, és elindult a konyha felé.
- Megkérdezhetem, hogy Ön és egy olyan fickó, mint Rokko, hogyan… – kérdezte Castle.
- Hogyan kerültünk össze?
- Valahogy úgy.
- A balszerencse. Fiatal voltam és naiv, aki hitte, hogy a szerelem mindent legyőz. De csalódnom kellett. Bár talán mégsem. Tudják Carl megmutatta, hogyha nem is hisszük, azért vannak még tündérmesék – Mrs. Hoffenbach szélesen mosolygott –És higgyék el, hogy nem erre gondolok, amikor ezt mondom – mutatott körbe.
- Mit tudna mondani nekünk Rokkoról?
- Gyűlölte a jelenlegi kormányt. Minden bajáért az elnököt, és a szavaival élve annak „töketlen bandáját” hibáztatta. Ha jól emlékszem, még csatlakozott is egy szélsőséges kormányellenes csoporthoz. Mindig is hangoztatta, hogyha módjában állna, akkor ő maga lőné főbe az elnököt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése