Pontosan tudta, mit mondana Alexis, hogy mindez csak átmeneti állapot, és hogy Castle hamarosan úgy is visszanyeri az emlékezetét. De egyáltalán nem akart együttérző szavakat, egyszerűen csak törni-zúzni szeretett volna, bármit, csakhogy elfelejtse, hogy a férfi, akit szeret, nem emlékszik rá. És ha mindez nem lenne elég, az elkövetkezendő napokban egy karnyújtásnyira lesz tőle a férfi – mégis oly távol – mert az orvos elrendelte, hogy térjen vissza minden a megszokott kerékvágásba. „Leszámítva azt az apróságot, hogy rám nem emlékszik” – gondolta dühösen, miközben nagy lendülettel kivágta a kórház ajtaját.
Egyenesen a kapitányságra hajtott. Kellett valami, amivel eltereli a figyelmét. Az őrs előtt még pont volt egy szabad hely, és óriási fékcsikorgás közepette parkolt be, megelőzvén egy ezüst Sedant, aki láthatóan nem igazán díjazta a nyomozó stílusát. Beckett nem foglalkozott vele, bevágta a kocsija ajtaját – kelleténél jóval erősebben – és belépett a kapitányságra. Hogy egy kicsit levezesse a frusztrációját a lépcső felé vette az irányt a lift helyett, bár jelen pillanatban a világ leghosszabb lépcsője sem lett volna elég, hogy a dühét csillapítsa.
- Milyen fejlemények vannak a hármas gyilkosságot illetően? – kérdezte két társát, miközben olyan lendülettel dobta a kocsi kulcsait az asztalra, hogy az, az íróasztal másik végéig szánkázott.
Esposito és Ryan egyszerre kapta fel a fejét a kicsit sem barátságos hangvételre.
- Azt hittem, hogy Castle ügye elsőbbséget élvez… – magyarázkodott Ryan, akin látszott, hogy a legkevésbé sem érti a hirtelen pálfordulást.
- Ha már Castle… – fogott bele óvatosan Espo, bár az előérzete azt súgta, igencsak veszélyes vizekre evez a kérdéssel – Hogy van?
- Oh, hát minden rendben van vele…
Társai figyelmét nem kerülte el a nő hangjából csak úgy sütő szarkazmus.
- Castle remekül van – ismételte meg Kate – Leszámítva azt, hogy nem emlékszik… – „rám” akarta mondani, de félúton meggondolta magát – …ránk…
- Tessék?! – döbbent le mindkét férfi.
- Mi van?! – fakadt ki Beckett – Mit nem értetek azon, hogy elvesztette az emlékezetét? Pontosabban nem is minden emlékét… Csupán az elmúlt öt évet, amit velünk töltött – csak ekkor vette észre, hogy szinte már kiabál, és minden szem rászegeződik.
Fogalma sem volt, miért kiabál a két előtte álló férfival, hiszen ők tehettek a legkevésbé az egészről. De akkor és ott ők voltak ott, így minden felgyülemlett dühét rájuk zúdította.
- Kell egy kávé – mondta, mikor sikerült egy kicsit lecsillapodnia – De mire visszajövök, minden információt a táblán akarok látni a három legutóbbi áldozatról… Tudni akarom, mi kapcsolja össze őket…
Espo és Ryan jobbnak látták, ha nem kérdeznek semmit, annak ellenére, hogy kérdések tömkelege fogalmazódott meg bennünk.
Beckett elsietett a konyhába, és megpróbált nem foglalkozni azzal, hogy jó néhányan összesúgnak a háta mögött. A szekrényhez lépett és előkapott egy bögrét. Csak ekkor vette észre, hogy egész testében remeg. A kávéfőzőhöz lépett, alárakta a bögréjét, és megnyomta a gombot. Nem történt semmi. Újból megnyomta. Ismét semmi. Dühösen – mint aki ellen aznap az egész világ fogott össze – nyomogatta újra és újra, a végén már teljes összevisszaságban a gombokat.
- Mi lesz már? – fakadt ki ismét. De a kávéfőző megmakacsolta magát.
Kate nem bírta tovább. Minden felgyülemlett feszültségét és haragját a kávéfőzőn vezette le. Egy mozdulattal megfogta, és olyan erővel rántotta le a pultról, hogy a csésze – amit korábban a készülékre helyezett – apró darabokra hullott, de még ennél is nagyobb robajjal zuhant a gép a padlóra.
Beckett csak ekkor tért magához, és meredten bámulta a földön szanaszét heverő, szebb időkben még kávéfőzőnek nevezett alkatrészek tömkelegét.
- Mi… – lépett be a helységbe Espo, de amint megpillantotta társát a kávéfőző maradványai felett, már mindet értett.
Nem fejezte be a mondatot, ehelyett felkapta mindazt, ami a gépből maradt, és a közeli szemetesbe dobta őket. A sarokból elővette a partvist és a lapátot, és a csésze apró szilánkjait is felsöpörte, végül visszatette a seprűt a lapáttal együtt a helyére.
- Beckett – szólította meg óvatosan a nőt, attól tartva, hogy Kate újabb dührohamot kap – esetleg…
- Csak azt ne mondd, hogy haza kellene mennem!
- Esetleg – ismételte meg Espo – be kellene kötni a kezedet – mutatott Kate bal kezére, ahonnan jól láthatóan szivárgott a vér.
Beckett döbbenten nézte meg a karját. Eddig észre sem vette, hogy a kávégép valamely alkatrésze felsértette a bőrét. Holdkóros módjára indult el a mosdó felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése