Kb. másfél héttel később
Kate kiszállt a taxiból, és egy húszdollárost csúsztatott a sofőr kezébe, aki megköszönte, és elhajtott. A nyomozó megfordult, és végignézett az oly jól ismert épületen. Abban a pillanatban már látta is maga előtt, ahogy Castle zuhan. Mély levegőt vett, és kellett egy másodperc, amíg összeszedte magát.
Egy a hátán kivágott, ezüst flitterekkel díszített fehér kisestélyit vett fel, amely tökéletesen illett az alkalomhoz. Az ugyancsak fehér kis kabát révén nem érezte annyira hidegnek az estét, mint amilyen egyébként így december közepén volt. Haját elegáns kontyba fogta, melyből néhány tincs, pont annyi, amennyi kell, szabadon lógott. A fülében két közepes karika fülbevaló lógott, és a szolid sminkkel, úgy nézett ki, mint aki épp most lépett le a filmvászonról.
Már tíz perce álldogált az épület előtt, kezében egy a ruhához tökéletesen illő retiküllel, azon gondolkodva, hogy vajon felmenjen, vagy sem, amikor is a portás a tanácstalanságát látva mellé lépett.
- Asszonyom, talán jobb lenne, ha bejönne. Hűvös éjszakánk van – és közben már nyitotta is az ajtót.
- Köszönöm – válaszolta Kate, és lassú léptekkel indult el a lift felé.
A döntésképtelenségének egyetlen oka volt. Pontosan tudta, mire készül Castle, Alexis már a meghívás után figyelmeztette, de képtelen volt felfogni. A két szemével kell látnia, csak az győzheti meg, hogy véglegesen elvesztette a férfit, akit már több mint másfél hete nem látott. Először azt hitte, hogy zavarban van a kihallgatás utáni pillanatok miatt. Aztán azt gondolta, hogy sértette a férfi önérzetét, hogy nem hallgatta meg, és elengedte a füle mellett azon megjegyzéseit, miszerint valami nem stimmelt az üggyel kapcsolatban. De két nappal korábban Alexis meghívása tiszta vizet öntött a pohárba.
A lakásba lépve halk zeneszó fogadta, ami pont annyira volt hangos, hogy a vendégeknek ne kelljen túlkiabálniuk egymást, ha beszélgetni szeretnének. Mindenütt nevetés, a koccintásnál elmaradhatatlan üvegek csörrenése és beszélgetés hallatszott. Beckett körülnézett. A lakás teljesen másképp festett, mint ahogy egyébként szokott. A bútorokat elvitték, feltehetőleg az egyik földszinti szobába rejtették. A baloldali részt sebtében táncparketté alakították, míg a jobb oldalon számos, kerek asztal volt elhelyezve a vendégek részére. Ugyan nem lehetett melléjük leülni, de arra tökéletesen alkalmasak voltak, hogy aki néhány falatot szeretett volna enni, az kényelmesen állva is megtehesse. Az egyik sarokban megpillantotta Lanie-t, Ryan-t és Espositot. Egyenesen hozzájuk ment.
- Pezsgőt? – nyújtott egy pohár Chardonne-t Kate felé Esposito.
- Igen, kérek – és egy hajtással megitta az egészet. Barátai rosszallóan néztek rá – Kell valami lélekerősítő – válaszolt a ki nem mondott dorgálásra, miközben az üres poharat az egyik arra haladó pincér tálcájára tette.
- Ez Jenny-é – előzte meg a kérdést Kevin, aki már látta, hogy társa a két kezében lévő pezsgővel kezd el szemezni – Csak kiment a mosdóba...
- Mindig is tudtam, hogy Castle nem fogja elaprózni a leánykérést – mondta Espo tele szájjal, ugyanis beszéd közben egy pálcikára tűzött szendvicset kapott a szájába – de azt hittem, hogy a te kezedet...
Nem sikerült befejezni a mondatot, mert Lanie a könyökével oldalba vágta, amit ráadásként még egy szúrós pillantással is megtoldott.
Ekkor jelent meg a színen a mosolygós író, mire Beckett már nem is foglalkozott a mellette veszekedő párossal, ehelyett inkább Castle-t figyelte. A férfin valóban látszott – vagy legalábbis Kate így érezte – hogy ez élete legboldogabb pillanata. Jó vendéglátóhoz illően, mindenkivel váltott néhány szót, egyedül a nyomozóval nem. Beckett gondoskodott róla, hogy még véletlenül se fusson össze vele. Minden alkalommal, amikor Castle a közelébe került, ő szépen elslisszant, figyelmen kívül hagyva Lanie rosszalló fejcsóválását.
Pontban 9-kor Castle felsétált a negyedik lépcsőfokra, és belefogott a mondanivalójába.
- A mai este különleges...
Beckett alig figyelt a szövegre, ehelyett csak a férfi arcát fürkészte. Egy aprócska jelet szeretett volna, hogy mindez csak egy játék, hogy a férfi csak megjátssza magát. De ha így is volt, akkor be kellett látnia, hogy pokolian jól alakítja a szerepét.
- Hanem azért is…
Kate lélegzete elakadt. Most fogja megtenni, és most már végleg és visszavonhatatlanul elveszíti őt. „Még van remény, még nem tette meg” – győzködte magát, és közben azért imádkozott, hogy a férfi visszalépjen. „Kérlek ne tedd meg! Emlékezz, kérlek”. De már nem tehetett semmit.
- Victoria Jane Prescott, hozzám jössz feleségül?... – hangzott el a kérdés, amit a szíve mélyén magának szeretett volna. Eddig nem akarta elismerni, de most, hogy elhangzott, és a szíve ezer darabra tört, be kellett látnia, minden vágya az volt, hogy egyszer ő legyen Castle felesége.
Legszívesebben kirohant volna, ott hagyta volna az egészet, de ha most elmegy, az mindenkinek túl gyanús lenne. Így inkább végignézte, ahogy Victoria boldogságtól sugárzó arccal az író nyakába ugrik, és igent mond. A kezében lévő pezsgőt ismét csak egy hajtásra megitta, majd a közelben álldogáló pincérnél egy mozdulattal lecserélte az üres poharat, egy telire.
A vendégek sorban gratuláltak a friss jegyeseknek. Kate az ablak felé fordult, és közben bíztatta magát „Csak tíz perc. Tíz perc, és itt hagyom ezt az egészet!”.
- Hogy bírod? – tette barátnője vállára a kezét Lanie.
- Megtette – csuklott el a hangja Kate-nek, és az öklével egy könnycseppet is elmorzsolt.
- Hidd el, amint visszanyeri az emlékezetét…
- Nem számít…
- Beckett nyomozó – lépett melléjük Castle – ugye megtisztel egy tánccal?
Kate legszívesebben rávágta volna, hogy „nem”. Ráadásul mindezt olyan dühvel, amiből a férfi is megérzi, mekkora fájdalmat okozott neki. De vett egy mély levegőt, és Castle szemébe nézett. A férfi kisfiús bájának és őszintén csillogó szemeinek nem tudott ellenállni. Mindemellett szerette volna még egyszer érezni a férfi közelségét, most utoljára az ölelését. Így nyelt egyet, mielőtt válaszolt volna, és a korábbi határozott nemet, egy kevésbé határozott igen váltotta fel.
A cdlejátszó váltott, és a Never let me go-t kezdte el játszani Florence and the machine-tól.
Castle a karjába kapta a nyomozót és lassan, a zene ütemére vezetni kezdte.
Kate szíve hevesen vert, de egyben majd meghasadt, mert tudta, hogy három perc múlva, mindez már csak a múlté, és mindketten visszatérnek a valóságba.
- Mondja meg őszintén – törte meg a csendet az író, mosolyogva – Ugye soha nem hitte volna, hogy ez a nőcsábász valaha ismét megnősül?
- Biztos voltam benne – válaszolta Beckett, mire Castle „az én megmondtam” pillantással nézett rá – hogy van olyan nő, akiért hajlandó lenne megtenni még egyszer ezt a lépést. De a szívem mélyén reménykedtem abban, hogy az a nő más valaki lesz…
A nyomozó hangjában volt valami furcsa, valami megmagyarázhatatlan, amit Castle nem értett.
- Kate… – torpant meg az író, és mélyen a nő szemébe nézett. Beckett is megállt, és szíve még az eddigieknél is hevesebben kezdett el verni. Amióta elvesztette a férfi az emlékezetét, azóta első alkalommal szólította őt Kate-nek – Én…
- Egy kis figyelmet kérnék – hallatszott néhány méterre tőlük egy férfi hangja, mire mindketten a hang irányába fordultak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése