A páros dél körül érkezett meg Dobogókőre. Az egyébként félórás utat, több mint egy óra alatt tették meg, mert Castle navigációs készségei a vártnál jóval rosszabbul teljesítettek, és ha háromszor nem fordultak le rossz helyen, akkor egyszer sem.
- Egy biztos – szállt ki a kocsiból Kate – Rally versenyen nem téged választanálak navigátornak.
- Ugyan miért?
- Talán, mert fejjel lefelé tartottad a térképet?
- De észrevettem!
- Igen, fél óra után, amikor már harmadjára mentünk el ugyanazon kereszteződés mellett…
- Igazad lehet – nyomott egy csókot Kate arcára, majd megfogta a kezét – Mit szólnál egy ebédhez ott? – bökött a parkolótól 100 méterre található étteremre – 14 óráig még úgyis bőven van időnk.
- Miért is ne!
Fél órával később már mindketten jóízűen ették a pincér által ajánlott magyar specialitást, a gulyást.
- Ez valami fenséges – nyúlt egy újabb karéj kenyérért Rick – Ha másért nem, legalább ezért megérte eljönni ide. Csak kíváncsiságból, mit vársz mi fog történni? Még azt sem tudjuk, hogy mire vonatkozik az időpont. Vagy hogy Ebbers akart valakivel találkozni, vagy mások találkáját akarta megfigyelni.
- Ha Ebbers akart valakivel találkozni, akkor biztosan lesz valaki, aki az embereket fogja figyelni, és nem a tájat. Egyébként pedig reménykedünk a jó szerencsékben.
- Jó terv…
 |
| Kilátás a Dobogókő Kilátójából |
Háromnegyed kettőkor felsétáltak a kilátóhoz, néhány percig gyönyörködtek a kilátásban, majd kerestek egy megfelelő helyet, ahonnan az egész kilátót szemmel tudták tartani.
Castle érdeklődve figyelte a vidáman beszélgető, épp túrázni induló családokat. Egyszer csak Kate megütögette a vállát, és egy éppen akkor érkező férfira mutatott.
- Nem ismerős? – kérdezte az írót.
- Espo fantomképéről a kopasz férfi – jött a felismerés Rick számára.
- Fortuna kegyeltjei vagyunk – mosolyodott el Beckett.
Elindult a férfi felé, de néhány lépés után megtorpant, ugyanis egy kisportolt, harmincas évei végén járó férfi lépett a kopasz férfihoz. Kezet fogtak, és elmélyülten beszélgetni kezdtek. Kate ismét közelebb araszolt, nem szeretett volna egy szót sem elmulasztani. Castle követte. A következő pillanatban egy sikítás, mire Beckett adrenalin szintje az egekbe szökött, a zaj forrását keresve ide-oda kapkodta a fejét. Ekkor pillantott meg egy fiatal lányt, aki eszeveszett tempóban rohant feléjük, miközben teljes hangerőből kiabált, amiből Kate csak annyit értett, hogy „Richard Castle”. Megrázta a fejét, és még időben sikerült meglépnie Castle mellől, aki mosolyogva fogadta az újdonsült rajongótáborát, ami csak nőttön-nőtt.
- Úristen ezt el sem hiszem! Richard Castle Magyarországon?! – kiáltotta az egyik lány angolul, miközben lefékezett az író előtt – Aláírná a Hőhullámot? – nyújtotta a férfinak a könyvet, aki meglepve vette át könyvének magyar kiadványát.
- Nem is tudtam, hogy itt is kiadták a Nikki Heat sorozatot?! És mennyi rajongó? – nézett végig a köré gyűlt tömegen. Észre sem vette, hogy Kate eltűnt mellőle.
Beckett kihasználta a felfordulást, és a két megfigyelt férfi mellé lépett, miközben úgy tett, mintha a kilátásban gyönyörködne. Egy iskolás csoport érkezett, akik zsibongva vették birtokba a kilátót, így a beszélgetésből csak foszlányokat hallott: „Egy kis probléma merült fel… Elintézve… Szállítmány… Bécs… Értesítjük… Szokásos csatorna”.
A két férfi ismét kezet fogott, és a kisportolt férfi magára hagyta a kopaszt, aki a kilátó széléhez sétált, rátámaszkodott a korlátra, és a Dunát fürkészte.
Beckett döntött, és a férfi mellé lépett.
- Beszélnünk kell – szólította meg a férfit, mire az ráemelte a tekintetét.
- Ki maga?
- Beckett nyomozó, New York-i…
Nem volt ideje befejezni a mondatot, mert a férfi előrelendült, és egy jobb horgot készült bevinni. Kate időben eszmélt, és a balkezét feltartva kivédte az ütést, és ugyanazzal a lendülettel jobb kézzel gyomorszájon vágta a fickót. A férfi még csak meg sem rezzent, ami kissé nyugtalanította a nyomozót. A szolgálati fegyveréért nyúlt, de a mozdulat félbe maradt, mert a férfi elkapta a csuklóját, és csavart rajta egyet. Kate vele együtt mozgott, majd a lendületet kihasználva átdobta a vállán a fickót.
„Hol van ilyenkor Castle” – nézett végig a tömegen, és akkor megpillantotta, amint nevetve beszélget egy fiatal párral, és éppen aláírja az egyik könyvüket, ami ráadásul még csak nem is az ő könyve. „Hihetetlen” – emelte újra a kopasz férfira a tekintetét, de a másodperces kihagyás megbosszulta magát, mert a fickó a figyelmetlenségét kihasználva a földről kirúgta mindkét lábát. Az esés tompítására a kezeit használta, de még így is keményen ért földet.
A körülöttük álldogáló emberek megrökönyödve figyelték a jelentet. Az előbb érkezett iskolás csoport tanárai fennhangon terelgették a gyerekeket egyre messzebb tőlük, a kijelölt sárga túraösvény felé.
A férfi felpattant, de nem futott el. Láthatóan élvezte a szituációt, és megvárta, amíg Beckett feltápászkodik a földről. Kate nem siette el, az ösztönei azt súgták, hogy a férfi közelebb fog menni. Igaza volt, nem telt el néhány másodperc, és a férfi tett két lépést felé.
- Na, mi van? Segít… – kérdezte vigyorogva, de befejezni a mondatot már nem sikerült, mert Kate csak erre várt. A másodperc tört része alatt felállt, bal lábbal kitámasztott, és jobbal állon rúgta a férfit, aki erre hátratántorodott.
- Nem is rossz, kislány – húzta végig az ujját a száján, letörölve ezzel a vékony csíkban szivárgó vért.
Beckett nem köszönte meg a bókot, hanem újabb támadásba lendült, de erre már a fickó is számított, és balkézzel kivédte a rúgást, jobbal pedig arcul vágta a nyomozót. Majd ugyanazt a lendületet kihasználva fordulásból állon rúgta a nőt, aki erre átbucskázott a korláton, és csak az mentette meg a lezuhanástól, hogy még időben sikerült elkapnia a szikla peremét.
- Kösz az edzést – lépett kerítéshez a kopasz fickó – De most már mennem kell – és már el is tűnt Kate szeme elől.
Beckett erősen kapaszkodott a perembe, de érezte, hogy már nem sokáig bírja. Megpróbálta felhúzni magát, de nem talált támasztékot a lábának, és az minduntalan megcsúszott a sziklafalon, apró köveket zúdítva ezzel a mélybe. Nem mert lenézni. Érezte, ha megteszi, akkor a maradék hidegvére is elpárolog. Egy fiatal nő napszemüvegben átlendült a kerítésen, majd a szikla pereméhez lépve valamit magyarázott.
- Elnézést, de nem értem – préselte ki magából Beckett, bár jobban örült volna, ha a nő beszéd helyett, inkább felsegíti.
- Remek! – szólalt meg tökéletes angolsággal az ismeretlen – Egy újabb amerikai! Na, jöjjön – nyújtotta Kate felé a kezét, amit a nyomozó készséggel elfogadott. Miközben a nő felhúzta Beckettet, az övén egy rendőrségi jelvény villant meg.
- Minden rendben? – kérdezte, miközben segített leporolni Kate ruháját, akinek jól láthatóan remegett a keze.
- Azt hiszem igen.
- Megtudhatnám a nevét?
- Kate, Kate Beckett.
- Nos Kate Beckett, ezennel letartóztatom a rendőri munka akadályozásáért – nyúlt a bilincséért – Jogában áll hallgatni, minden, amit…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése