- Ez mit akar jelenteni? – kérdezte Ryan.
- Egyértelmű, nem? Ebbers Magyarországra készült – válaszolta a Kate.
- Ezt nem tudhatod biztosan…
- Szerinted akkor miért volt a gépén ez az információ?
- Nem tudom, de…
- Nincs semmi de! Ebbers a lánya halálának ügyében nyomozott – magyarázta Beckett – és amikor közel került – látta amint a többiek közbe akarnak vágni, ezért felemelte a kezét, jelezve, még nem fejezte be – és biztosan közel került. Különben nem ölték volna meg, ráadásul ilyen hidegvérrel.
- És szerinted mit tudott volna meg Magyarországon?
- Nem tudom – a három férfi erre „mi megmondtuk” pillantást váltott – Ezért fogunk személyesen utánajárni.
- Ezt most nem gondolod komolyan, ugye? – kérdezte meglepve Espo.
- De nagyon is komolyan gondolom.
- Ugye tudod, hogy Gates ezt nem fogja csak úgy engedi – szólt közbe Rick – Még, hogy kiengedjen a felügyelete alól?!
- Hmm… Már évek óta nem vettem ki a szabadságom. Szerinted az hány napot jelenthet? – sandított a férfira Kate.
- Ezt most vegyem felkérésnek?
- Úgy valahogy – lépett Rickhez, és kezével végigsimított a férfi mellkasán – Mit szólsz? – kérdezte, miközben az ing második gombjával kezdett babrálni.
Az író légzése felgyorsult, mire Kate egyre közelebb hajolt hozzá. A háttérben Espo és Ryan halkan kuncogott a jelenet láttán, amit sem Beckett sem Castle nem vett észre. A férfi tudta, hogy a csatát elvesztette, de legalább szépíteni szeretett volna.
- Egy feltétellel!
- Még pedig? – már csak centik választották el az arcukat.
- Ha véletlen Rómában lyukadnánk ki, akkor feltétlen megnézzük a Colosseumot! – az utolsó szót szinte már csak lehelte.
- Rendben – lépett el hirtelen Kate az író mellől, és leült az asztala mellé, hogy egy cetlire is felírja a helyszínt és az időpontot. Castle nem mozdult, még mindig leforrázva állt. Espo és Ryan nem bírta tovább, és hangosan felnevettek.
- Ez van, ha a nő irányít – csapott az író vállára Javi.
- Hol marad a csók? – kérdezte kisfiús sértődöttséggel Rick.
- Mit képzelsz Castle? – szólalt meg tettetett felháborodással Kate – Ez itt a munkahelyem! – felnézett a jegyzeteiből, és a férfi arcára pillantva elnevette magát – Ne nézz így rám! Mi lenne, ha Gates meglátná! – lépett ismét a férfihoz.
- Érdekes mód, amikor éppen kicsikartad belőlem a beleegyezést, egyáltalán nem zavart, hogy bármelyik percben ránk nyithat.
- Majd este kiengesztellek – súgta a férfi fülébe, majd egy apró csókot nyomott az arcára.
- Kezdetnek megteszi…
- És velünk mi lesz? – szakította félbe a meghitt pillanatot Ryan.
- Kelleni fogtok a háttérmunkához – fordult felé Beckett – Illetve – sandított mindkét társára – Ezt a beszélgetést nem is hallottátok, és a fájlról sem tudtok…
- Ti mentek Európába, mi meg itt maradunk… Ráadásul még falazzunk is nektek? Ez így nem fair…
- Majd hozunk ajándékot?!
- Na szép, most meg a jó öreg lefizetős trükk – csóválta meg a fejét Kevin – Rendben van!
***
„Csak nyugodtan” – vett egy mély levegőt Kate, mielőtt belépett volna felettese irodájába.
Kopogott.
- Szabad!
- Asszonyom, beszélni szeretnék Önnel – csukta be maga után az ajtót a nyomozó.
- Még pedig? – hagyta félbe a jelentések olvasását, és emelte le a szemüvegét az orráról a kapitány.
- Egyet kell értenem Önnel, túl közel áll az ügy hozzám… Nem tudnék objektív lenni, így inkább kivenném az eddig felgyülemlett szabadságom…
- Hogy jött a felismerés? – nézett rá gyanakodva Gates.
- Csak átgondoltam, amit múltkor mondott, és be kell látnom, igaza van.
- Az üggyel mi lesz?
- Esposito és Ryan tovább dolgozik rajta…
- És mit fog kezdeni a hirtelen támadt szabadidővel – fürkészte a nyomozó arcát – Maga nem azaz otthonülős típus.
- Utazgatni fogok Castle-lel. Bejárjuk Európát. Párizs, London, Róma…
- Értem – tette fel ismét a szemüvegét az orrára – Érezzék jól magukat.
Beckett szélesen mosolyogva hagyta el az irodát. Azt viszont már nem láthatta, hogy a kapitány még sokáig bámulta a becsukódó ajtót.
***
Castle – aki világos vászonnadrágot, és rövid ujjú inget viselt, a nyakában az elmaradhatatlan napszemüveggel – éppen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren álldogált a csomagokat várva. Hullafáradt volt annak ellenére, hogy néhány órát sikerült aludnia a 15 órás repülőút során, de még az elsőosztály sem tette elviselhetőbbé a hosszú utat. Ráadásul Londonban még át is kellett szállniuk, és a 6 órás időeltolódás sem segített sokat.
Beckett megkocogtatta a vállát. A férfi felé fordult, és elmosolyodott.
- Sikerült elintézni?
- Persze – válaszolta magabiztosan Kate – Simán ment minden. Az okmányoknak köszönhetően megkaptam a fegyverem.
- Mi a következő lépés? – kapta fel a csomagokat Rick.
- Kocsit bérelünk – bökött a nyomozó egy közeli pulthoz, ahol nagy betűkkel ki volt írva „Autókölcsönző” – Aztán megkeressük a szállodát, alszunk pár órát, és holnap irány Dobogókő!
- Nem is rossz ötlet.
Húsz perccel később Rick csomagokkal megpakolva, Kate pedig a bérelt Ford kulcsaival kilépett a kellemesen hűvös repülőtér előcsarnokából a magyar perzselő nyárba. A hirtelen támadt fényre hunyorítani voltak kénytelenek. Rick megállt és letette a csomagjait. A napszemüvegéért nyúlt, felvette, majd újra kézbe vette a csomagokat.
- Így már jobb – nézett vigyorogva a mellette várakozó Kate-re – Vigyázz Magyarország, jövök – mire a nő csak megcsóválta a fejét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése