Két nappal korábban – Ausztria – Bécs
- Nekem van egy ötletem – mosolyodott el szélesen Beckett.
- Igazán – kérdezett vissza Doyle érdeklődve – Még pedig?
- Hogy állnak a színházhoz? – a kérdő tekinteteket látva folytatta – Feltételezzük, hogy robbantani fog. A helyszínt tudjuk, és az időpontot is…
- Azt nem – vetette ellen Sophie.
- De azt igen, hogy holnapra tervezi az akciót. Elég, ha a helyszínt szemmel tartjuk. A lényeg, hogy a bombának robbannia kell. Ha jól csináljuk, akkor senki nem fog megsérülni.
- Mégis hogyan akarja ezt véghez vinni?
- Először is a keresztapákat kell eltávolítani, a helyszín közelébe sem mehetnek…
- Azt megnézném magamnak, amikor a keresztapák a rendőrökre hallgatnak – érezhető volt némi gúny Doyle hangjában.
- Nem kell együttműködniük – vágta rá Castle, és kérdőn nézett Beckettre, hogy arra gondol-e, amire ő is. Kate mosolyogva bólintott.
- Akkor hogy csinálja?
- Meg tudják mondani, hogy mikor érkeznek az országba a maffiavezérek?
- Reyers – szólította meg Doyle a sarokban üldögélő technikusnőt – Hallotta mit kért Beckett nyomozó!
- Azonnal, Uram! – és az ujjai már száguldottak is a billentyűzeten.
- Oké, mindjárt megtudjuk, mikor érkeznek. És?
- Letartóztatjuk őket! – válaszolta Beckett, mire Doyle hangosan felnevetett.
- Ugyan már! És milyen alapon?
- Úgy tudom, hogy az Interpol alapos gyanú okán bárkit letartóztathat, és 24 órára megfigyelés alatt tarthat. Vagy tévedek?
Doyle elnémult, és elismerően nézett a nőre.
- Igen, igaza van. De ez még csak a két külföldről érkező keresztapa. Mi lesz Fleischerrel?
- Szerintem azaz étterem sem patyolat tiszta! – mosolyodott el Sophie is – Biztosan találunk valamit, amivel Fleischer-t is bent tudjuk tartani egy napra.
- Hogyan akarja elhitetni Sakállal…
- A spanyol maffiavezér ma este 18:15-kor érkezik – vágott közbe Reyers ügynök – A francia keresztapa pedig egy órával később, 19:15-kor.
- Jobb nem is lehetne – fonta karba a kezeit Beckett – Már a repülőtéren lekapcsoljuk őket…
- De mi van, ha csak este fog Sakál akcióba lendülni…
- Nem hiszem – rázta meg a fejét Castle – Este nagy lesz a tömeg az étteremben. Úgy hallottam, felkapott hely. Nem hiszem, hogy a keresztapák kedvelnék a tömeget…
- Castle-nek igaza van – bólintott Kate – Így bőven elég lesz a 24 óra…
- Rendben. Tegyük fel – összegzett Doyle – hogy biztosítottuk a helyszínt, lekapcsoltuk a három keresztapát. Hogyan akarja elhitetni Sakállal, hogy amit lát, az a valóság?
- Hagyjuk, had csinálja, amit tervezett…
- Mégis ezt, hogy érti?
- Nézze! – magyarázta a Beckett, mint egy tanár a diákjának – Hitelesnek kell lennie, ezért hagyni kell az eseményeket a maguk útján alakulni. Azt mondtuk, hogy Sakál, valamilyen szerelőnek fog öltözni, és úgy jut be az étterembe. Hagyjuk. Elhelyezi a bombát. Ezt is hagyjuk – Doyle hitetlenkedve nézett rá – Muszáj, mert robbannia kell, különben Sakál gyanakodni fog… Utána távozik. Hagyjuk. Majd kiürítjük az éttermet, végül hagyjuk, hogy felrobbanjon a bomba…
- De, ha feltételezzük, hogy Sakál maga akarja élesíteni a bombát, akkor legrosszabb esetben, és muszáj a legrosszabb esetet feltételezni, akkor max. 10 percünk marad a cselekvésre – vetette ellen Sophie – Ez nem fog összejönni.
- Dehogynem! Legfőképp, mert Sakál precíz, ezért már órákkal az időpont előtt cselekedni fog. Utána bőven marad még időnk!
- Biztos vagyok benne, hogy amint átöltözik, újra visszatér a helyszínre, hogy szemmel tartsa.
- Azaz idő pont elég, hogy az ablakba vetítő vásznat tegyünk, és azt látassuk vele, amit mi akarunk…
- Ez egyre jobban tetszik – mosolyodott el Doyle – Folytassa.
- Már ma este elrendezzük a helyszínt, és felvesszük a színdarabot. Holnapra már csak az előadás marad, meg persze az épület kiürítése.
- És gondolja, hogy nem fogja kiszúrni Sakál, hogy nem a valóságot látja – kérdezte szkeptikusan Füredi.
- Nem – válaszolta Doyle – Egy bizonyos távolságból és szögből nem fogja tudni, még távcsővel sem, megkülönböztetni. Csak azt kell biztosítanunk, hogy pont arra a helyre álljon.
- És ha közelebb sétál?
- Kizárt dolog, hogy kockáztassa az életét – válaszolta Castle.
- Sakál tudja a találkozó időpontját, mi nem! Mégis honnan fogjuk tudni, mikor kell érkezniük a keresztapáknak? – ellenkezett még mindig Füredi.
- Látom ma reggel bal lábbal kelt fel – nézett rá Doyle, mire csak egy szúrós pillantást kapott.
- Nem, csak minden tényezőt figyelembe veszek.
- Sophie-nak igaza van – nézett a magyar nyomozóra Beckett – Itt viszont elég, ha megkeressük az étterem leggyengébb láncszemét, aki dalolni fog nekünk…
- Akkor ezt megbeszéltük – csapta össze a kezét Doyle – Most jöhet…
- Várjon – vágott a szavába Beckett – Ez még csak az első felvonás!
- Tessék?
- Biztosak lehetünk benne, hogy Sakál még jó ideig megfigyelés alatt tartja majd az éttermet, csak hogy biztos lehessen a dolgában. Ezzel nincs is gond, hiszen ténylegesen megtörténik a robbanás. Jönnek a tűzoltók, a rendőrök… és a sajtó…
- A francba – káromkodta el magát Adam.
- És itt a lényeg. Kell egy sajtótájékoztató, ahol öhmm… – szünetet tartott, azon gondolkodva, hogyan is fogalmazhatná meg szépen a dolgot – …kétbalkezesként kell feltüntetni a rendőrséget. El kell hitetni, hogy mi nem tudtunk semmiről…
- Az nem lesz nehéz – válaszolta gúnyosan Adam – Mindig hülyének néznek minket.
Doyle az ügynökei felé fordult, és figyelmet kért.
- Emberek, hallották az elképzeléseinket. Archer – nézett a legközelebbi ügynökre, aki bólintással jelezte, hogy figyel – Vegyen magához három embert, menjen a reptérre, és amint megérkezett a két külföldi keresztapa, azonnal kapcsolja le őket.
Archer felpattant intett három embernek, akik azonnal követték őt.
- Mosse, maga két emberrel a helyszínt fogja biztosítani. Elintézi, hogy minden parkoló foglalt legyen, azt az egyet kivéve, ahonnan távolság és a látószög is tökéletes a színjátékhoz – az említett bólintott, és továbbhallgatta az utasításokat – Mitchels, maga és még négy ügynök lesz a szemem és fülem holnap az étteremben. Mindent tudni akarok. Mikor érkezik Sakál? Mit csinál? Mikor távozik? Hova megy, és hogyan jut vissza az étteremhez? Végezetül a ma esti tereprendezéshez mindenkire szükségem lesz! – intett, hogy vége a megbeszélésnek, mire mindenki mozgolódni kezdett.
- Nekünk mi lesz a feladatunk? – kérdezte Sophie.
- A mai tereprendezésben részt vehetnek. Egyébként kimaradnak az egészből.
- De…
- Nem kockáztathatunk. Az embereim profik. Magát már látta – nézett Beckettre, aki csak bólintott, hogy megértette – Nem kockáztathatjuk a lebukást. Maga pedig – pillantott Sophie-ra még jól jöhet, ha nem fedi fel magát – Doyle látta, hogy a nyomozó a szavába akar vágni – De a közelből figyelemmel kísérhetik az eseményeket – indult el az asztala felé, de félúton még visszafordult – Higgye el! Lesz még alkalom, amikor bevetheti magát.
***
Jelen – Olaszország – Róma – Kihallgató szoba
- …Végezetül egész Rómáig követtük – fejezte be a történetet Beckett – Na, hogy tetszett az esti mese?
- Tényleg szép kis történet – hajolt előre Sakál – De ismételten azt kérdezem, hogy miből gondolja, hogy elhiszem?
Beckett felállt, majd az ajtóhoz lépett, és felhúzta a rolót. Sakál minden mozdulatát figyelte.
- Talán a saját szemének már jobban hisz – mutatott ki, ahol éppen Fleischert csuklójáról vették le a karperecet – Sok mindent találtunk Fleischer éttermi razziája során, melynek köszönhetően 48 órát tarthattuk őrizetben úgy, hogy még óvadék ellenében sem mehetett el, bárhogy próbálkoztak az ügyvédjei – szünetet tartott – Elhozattuk Rómába, sejtve, hogy maga nem hisz nekem…
Sakálnak elkerekedett a szeme. Az asztal alá csúsztatta ökölbe szorított kezét. A homloka, a kihallgatás során, most először gyöngyözni kezdett. Nem tudta mi dühíti jobban. Hogy átverték, vagy hogy teljesen kilátástalan a helyzete.
- Esetleg most már mesélne?
- Nem vagyok spicli…
- Kár… Nem hiszem, hogy Manuelli örülne neki, ha megtudná, hogy maga elbaltázta a dolgokat... – Kate újra visszasétált az asztalhoz, és egy kézzel az asztalra támaszkodott – Sőt, szerintem azt hinné, hogy összejátszott a keresztapákkal, hogy átverje őt…
- Nem fogja elhinni, bízik bennem!
- Valóban. Elsőre nem. De onnantól kezdve ott lesz a kételkedés, ami valljuk meg őszintén, nem a legjobb dolog, legfőképp nem az alvilágban…
- Inkább a börtön…
- Nem a legjobb választás… Ezért kénytelen leszek drasztikusabb megoldást választani… Elkezdem kiszivárogtatni, hogy maga a rendőrségnek is segített, aminek hamar híre kelne… És van egy olyan érzésem, hogy onnantól kezdve a börtön sem mentené meg.
- Nem tenné…
- Nézze, nekünk Manuelli kell. Ha segít, akkor is életfogytiglant kap, de elintézhetem, hogy abban a városban és börtönben, ahol elég távol lenne Manuellitől, és ahol nyugodtan élvezhetné hátralévő éveit… Ha nem segít, akkor mondjuk úgy, csúnya véget érhet az élete…
Sakál mérlegelt. A nyomozó arcát fürkészte, és látta, hogy nem viccel. Pontosan tudta, már maga a gyanú, hogy segített a rendőrségnek, egyben a halálos ítélete is. 20 éve ez az első hiba, ami elkövetett, amiért busásan megfizet.
- Mit akar tudni?
Beckett elégedetten lépett el az asztaltól. Sikerült megtörnie a fickót.
- Hol találom Manuellit?
- Nem tudom…
- Rossz válasz – indult el a kijárat felé Beckett – Eddig tartott az együttműködésünk.
- Várjon!
Beckett megtorpant, és halványan elmosolyodott, de mielőtt még visszafordult volna, rendezte arcizmait.
- Nos?
- Tényleg nem tudom! Mindig ő mondta meg, hol és mikor találkozunk. Azt viszont tudom, hogy néhány nap múlva Londonba megy.
- Miért?
- Egy nagyobb szállítmányra van kilátás, és úgy tudom, azt rögtön továbbértékesíti az orosz maffiának.
- Mikor és hol?
- Nem tudom…
- Hát ez nem valami sok!
- Savoy...
- Tessék?
- Manuelli szeret adni magára. És ez azt jelenti, hogy nem akárhol száll meg. A Savoy-ba fog menni…
- Örültem a találkozásnak – indult el az ajtó felé. Sakál akárcsak korábban, most is minden mozdulatát követte. A tekintete azt üzente, hogy ő a legkevésbé sem találta felemelőnek a megismerkedésüket…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése