Castle kilépett a Kapitányság ajtaján. Nem tudta, pontosan hova is megy, csak vitte őt a lába. Mindegy hová, csak el innen, el ettől a helytől, ahol az elmúlt években a legboldogabb pillanatait élte át, de most pokolba kívánta az egészet.
Tudta jól, hogy nem szabadott volna Beckett édesanyjának ügyében tovább kutakodnia. De még pontosan emlékezett arra a beszélgetésre, amikor Kate elmondta, hogy addig senkivel nem tud olyan kapcsolatot kialakítani, amilyet szeretne, amíg rá nem jön, miért is kellett meghalnia az édesanyjának. Amikor Smith először felhívta, hogy csak akkor garantálhatja Beckett életét, ha ő, Castle megakadályozza a nyomozásban, akkor azt tűnt a legjobb megoldásnak, ha Kate-t távol tartja az egésztől, míg ő maga folytatja. Hiszen Smith nem emelte ki külön, hogy neki magának nem lehetne keresgélnie. Ráadásul akkor még azt hitte, hogy talán rá gondolt Kate, amikor az általa elképzelt kapcsolatról beszélt. De most rá kellett döbbennie, tévedett.
Már megint elkalandozott, átkozta is magát érte. Csak elindult vaktában, nem is figyelve, hogy pontosan merre is megy. Felnézett, és nem hitt a szemének. Elsétált egészen a Central Parkig. Miközben lassan lépkedett a parkbéli sétányon, ismét eszébe jutott Beckettel folytatott vitája. Majd mikor újra észbekapott, megálljt parancsolt egyre kuszábbá váló gondolatainak, és a legközelebbi üres padhoz sétált. Leült, majd szomorú kék szemeit a virágba borult tájra emelte. Próbálta kiszellőztetni a fejét, de sehogy sem sikerült.
„El kell terelnem a gondolataimat” – futott át az agyán, majd előkapta telefonját, és megnyitotta a legutóbbi ügyhöz kapcsolódó file-t, amiben a felakasztott lány naplójának lapjait mentette le fénykép formájában. Beckett még mindig nem tudta leszoktatni az évek során oly rossz szokásává váló „bizonyítéklopásról”. „Hogy milyen arcot vágna Kate, ha ezt most látná” – mosolyodott el magában, de a következő pillanatban már ismét elkomorult. „Nem, nem szabad Kate-re gondolnom” – azzal olvasgatni kezdte a lány naplóját, hogy elterelje gondolatait.
***
Beckett az asztalánál ült, és az áldozat naplóját olvasgatta. Próbált valami értelmet, egy apróságot találni a sorok között, ami talán elvezetheti a gyilkoshoz. „A fenébe is, ez Castle asztala” – gondolta csalódottan, és félredobta a naplót – „Ebben nincs semmi használható”
Nyílt a lift ajtaja, és Kate önkéntelenül is felnézett. Csalódnia kellett, csak Esposito érkezett vissza Ryannel az oldalán.
- Mi újság? Találtatok valami használhatót? – érdeklődött, és örült, hogy végre valamivel lefoglalhatja magát.
- Hol van Castle? Ez biztosan tetszeni fog neki! – nézett körül Esposito, hátha valahol megpillantja az írót.
- Castle elment – válaszolta Kate, majd rövid szünet után hozzátette – Végleg.
Ryan és Esposito jelentőségteljes pillantást váltottak, de nem kommentálták a dolgot, érezvén, hogy nem ez a legalkalmasabb pillanat, hogy forszírozzák a dolgot.
- Szóval? Mire jöttetek rá? – tette fel a kérdést újra Beckett.
- Azon kívül, hogy a jegygyűrű valóban láthatatlanná teszi az embert? Az áldozat barátnői figyelemre sem méltatták Kevint. Bár lehet csak Ryan sármjával van a gond… – az utolsó szónál még pont elkapta társa rosszalló pillantását, így inkább megköszörülte a torkát, és a tárgyra tért – A lány, mintha 2004 előtt nem is létezett volna. Nincs ilyen nevű nő bejegyezve egyik államban sem. A barátai szerint rendes lány volt. Nem drogozott, nem ivott, néha-néha elszívott egy-egy szál cigit, ha kicsit feszültebb volt a kelleténél. Ez volt a legnagyobb bűne. Ugyanakkor mindegyik elbeszélésben van egy közös pont: 2004 előtt egyikük sem ismerte Carolt.
- Ez meg hogy lehet?
- Reméltük, hogy majd Castle egy frappáns storyval… – Ryan elharapta a mondat végét, de a kimondatlan szavak még sokáig lógtak a levegőben. Beckett tekintete az üresen álló székre tévedt, és elszorult a szíve. Esposito kihasználta, hogy Beckett nem figyel, és erőteljesen oldalba vágta Ryant, amit egy szúrós pillantással toldott meg, ezzel is hangsúlyt adva társa tapintatlanságának.
- Talán menekült, és új személyazonosságot szerzett – törte meg a csendet a nyomozónő – Ma már bárhol beszerezheti az ember ezeket a papírokat. Nézzétek át az eltűntek adatbázisát 2004-ben. Akkor nagyjából 16 éves lehetett, még kiskorúnak számított, tehát ha valahonnan megszökött, akkor biztosan keresték is. Futtassátok le az ujjlenyomatát és a fényképét, hátha találtok valamit, bár nem sok reményt fűzök hozzá – azzal intett a fiúknak jelezvén végzett az eligazítással.
Miközben a két nyomozó az asztalaikhoz igyekeztek, Esposito még fejbe kólintotta Ryant, aki erre jól oldalba vágta társát, és Beckett még hosszú ideig hallotta őket, amint azon vitatkoznak melyikük a nagyobb érzéketlen tuskó. Kate ismét rápillantott az asztala melletti üres székre, majd hogy gondolatait elterelje, az ügyre koncentrált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése