Castle: 14. fejezet

Beckett, Esposito és Ryan a Kapitányságon a szokásos táblájuk előtt karba tett kézzel álltak.

- Van már valami arról a gipről? – kérdezte Beckett.

- Nincs semmi hír – válaszolta Esposito – Egyáltalán semmi, mintha a föld nyelte volna el.

- És a helyszínen találtatok valamit?

- Az üvegszilánkokon és a guminyomokon túl? – kérdezett vissza Ryan – Nem, sajnos nincs újdonság. Egy átlagos Ford Expedition-Exterior, sötétített ablakokkal. Csak itt New Yorkban több száz van belőle.

- Kell lennie valaminek – csapott az asztalra tehetetlenségében Kate.

- Beckett, ezek profik – próbálta nyugtatni őt Esposito – Amikor rád lőttek, akkor sem hagytak nyomokat. A fegyvert ugyan hátrahagyták, de egyetlen nyom nélkül. Szerintem az autót is hamarosan megtaláljuk, és csak reménykedhetünk, hogy találunk majd benne valamit.

Kate-t ez egyáltalán nem nyugtatta meg, de zsákutcába jutottak. Megint. Nagyon dühítette a dolog. Tudta jól, ha ez így megy tovább, akkor valaki előbb-utóbb meg fog halni. És csak remélni tudta, hogy az nem Castle lesz. Megcsörrent a telefonja.

- Beckett – szólt bele a szokásos módon.

Majd csak hallgatott, és közben az arca az eddigieknél is jobban elkomorult. Kevin és Javi is felfigyelt a változásra, és mikor Beckett letette a telefont, kérdőn néztek társukra.

- Alexis volt – válaszolta Kate a ki nem mondott kérdésre – Azonnal beszélni szeretne velem.

***

Beckett nem tudta mire vélni a dolgot. És azt sem értette, hogy miért volt annyira furcsa Alexis hangja. Már a legrosszabbon kezdett gondolkodni, amikor eszébe jutott, ha Castle-lel történt volna valami, akkor Alexis biztosan nem a lakásukon szeretne vele találkozni, hanem egyszerűen csak közölné vele a telefonban, hogy… „De nem, erre még gondolnom sem szabad”.

Mikor a lakáshoz ért, megtorpant egy pillanatra. Furcsa érzés volt tudnia, hogy nem ő fogja kinyitni az ajtót. Kopogott, és néhány perc múlva már nyílt is a bejárati ajtó.

- Szia! – köszönt Alexis – Köszönöm, hogy eljöttél.

- Szia! – válaszolta Beckett, de nem tudta mire vélni Alexis komoly hangját – Miben segíthetek?

- Az igazság az, hogy talán én segíthetek neked – azzal Castle dolgozó szobájába indult – Tudod, amióta Apát baleset érte, nem voltam a szobájában. Nem voltam rá képes… – bicsaklott meg a hangja, de azonnal össze is szedte magát, és folytatta – De ma elképzeltem, mit szólna ehhez Apa – közben egy halvány mosoly jelent meg az arcán – és ma végre bementem.

Kate-nek fogalma sem volt, hogy vajon mi köze mindehhez, de bízott Alexisben, és kíváncsian emelte tekintetét a lányra.

- Mennyit sikerült beszélnetek a baleset előtt?

Beckettet hirtelen érte a kérdés. Nem tudta, mit feleljen rá, de legfőképpen azt nem értette, hogy miért fontos ez. Alexis látta a nyomozó arcán dúló érzelmeket.

- Tudom, hogy Apa beszélni szeretett volna veled édesanyád ügyével kapcsolatban – zökkentette ki Alexis Beckettet a gondolataiból – Talált egy új nyomot, és már hetek óta szinte éjjel-nappal ezen az ügyön dolgozott. Ne légy rá dühös – értette félre Kate arcán tükröződő meglepetést – Csak segíteni szeretett volna.

Azzal már vezette is Kate-t a dolgozószobába.

- Biztosan tudom, hogy Apa szeretné, ha minderről tudnál – és magára hagyta Beckettet.