Castle: 21. fejezet

Beckett az elmúlt két héten töprengett. Két hete már, hogy Castle magához tért, és bevallotta, hogy nem emlékszik semmire. Kate azóta nem találkozott vele. Egyszerűen nem tudott volna anélkül a szemébe nézni, hogy ne lássa Castle az arcán a csalódottságot, így inkább távol maradt tőle.

Kiment a konyhába, és bekapcsolta kávéfőzőt, és közben eszébe jutott, hogy mit mondott az orvos. „Sajnálatos módon ilyen előfordul. Olyan nagy trauma érte a szervezetet, hogy az agy jobbnak látta bizonyos emlékek ideiglenes törlését.”

„De miért pont azt az egy emléket kellett kitörölnie?” – kérdezte már vagy századszor Kate, de választ most sem kapott. A kávéfőző pittyegni kezdett. Levett hát egy csészét a szekrényből, kávét töltött bele, és leült az asztalhoz. Kinyitotta az újságot, és olvasgatni kezdte.

Egyetlen szót sem fogott fel abból, amit olvasott. Továbbra is az abszurd helyzeten járt az esze. Nem tudta eldönteni, mit kellene tennie. Az orvosok szerint nem lenne a legbölcsebb dolog, ha erőltetné a dolgokat, ő mégis úgy érezte, beszélnie kellene Castle-lel. Döntött. Lesz, ami lesz beszélni fog vele. Gyorsan kiitta a csészéjéből a maradék kávét, felvette a kabátját, és elindult az ajtó felé.

***

Castle már két napja otthon lábadozott. Bár az orvosai nem repestek az örömtől, amikor bejelentette, hogy már pedig mindenképp otthon szeretne gyógyulni, de nem tehettek semmit, mert aláírta a „Saját felelősségére távozott a kórházból” papírost.

Nem bírta a tétlenséget, a kosztról már nem is beszélve. Nem volt mi benntartsa. Kate már napok óta nem látogatta meg, és úgy érezte, hogy Marthanak igaza van. Mindent végleg elrontott. Kate kérdésére egyszerű lett volna a válasz „Igen Kate, emlékszem. Tudom, hogy te is szeretsz” De a férfiúi büszkesége nem engedte, és most lehet végleg elvesztette azt a nőt, akit mindennél jobban szeretett. Egyszerűen fogalma sem volt, mit kellene tennie.

- Richard, drágám! Nem kellene készülődnöd? – kérdezte Martha, kizökkentve fiát a gondolataiból.

- Tessék… De persze – és már indult is a szobájába, de fél úton megtorpant – Anya, szerinted végleg elszúrtam mindent Beckettel?

- Oh, Richard – mondta együttérzéssel Martha – Ezt csak akkor tudhatod meg, ha végre vennéd a bátorságodat, és beszélnél vele. De most siess, mert el fogunk késni.

Kopogtak. Martha ment ajtót nyitni.

- Szervusz Martha – lépett be az ajtón Castle második exneje – nem késtem el?

- Ugyan, dehogy! Richard még csak most öltözik – amint kimondta az utolsó szót, Castle sétált le a lépcsőn.

- Áhh, az emlegetett szamár – mosolyodott el Gina, azzal odalépett volt férjéhez, és egy puszit nyomott az arcára – Hogy vagy?

- Köszönöm remekül, még egy kicsit…

De nem tudta befejezni a mondatot, mert újabb kopogás hangzott fel. Most Castle-n volt a sor, hogy ajtót nyisson.

- Beckett?! – köszöntötte a nyomozót meglepetten Castle.

- Szia, Castle! Én csak…

Fogott volna bele a mondandójába, de amikor megpillantotta Ginát kiöltözve, majd ránézett a szintén kiöltözött Castle-re, rájött elkésett. Ismét. Próbálta megőrizni a lélekjelenlétét, de csak annyit sikerült kinyögnie:

- Ne haragudj. Látom zavarok – és már fordult is ki a lakásból, magára hagyva az ajtóban döbbenten álldogáló férfit.