Castle azt hitte rosszul hall. „Még szórakozik is velem” – markolta még erősebben a telefont. De ekkor egy ötlet fogalmazódott meg benne. „Talán sikerülhet” .
- Két percet kap, Mr. Castle – szólt bele ismét ridegen a férfi – Gazdálkodjon okosan!
- Értem – próbált nyugalmat erőltetni magára Castle, hiszen pontosan tudta, hogy minden a következő két percen áll vagy bukik. De Alexis kétségbeesett hangjára nem volt felkészülve.
- Apa, hogy tehetted… – kérdezte elcsukló hangon Alexis.
- Figyelj, Kicsim – szedte össze magát az író a másodperc tört része alatt – Csak igennel, és nemmel felelj, és közben szapulj csak tovább, hogy az a pszichopata nehogy gyanút fogjon! Értetted?
- Gyűlöllek! Igen, jól hallottad! Gyűlöllek!
„Ügyes kislány” – és egy halvány mosoly jelent meg Castle arcán, de közben egész testében remegett – „Csak így tovább”.
- Kate veled van? – biztosan kellett tudnia, hogy a fickó nem veri át.
- Nem, ezt soha nem fogom megbocsátani neked!
- Van ismerős dolog a környezetedben. Egy kép? Egy tárgy? Bármi!
- Igen, tudom, hogy szereted Kate-t, de akkor is…
- A fiúkkal arra jutottunk – érkezett el Castle a kritikus ponthoz – hogy valószínűleg Hamptonsba vitt…
- Úgy vélem – Alexis látván, hogy az elrablója ki akarja venni a kezéből a telefont, rövidre akarta zárni a beszélgetést – ezzel le is zárhatjuk, Apa! És igen gyűlöllek…
- Szeretlek – suttogta elhaló hangon Castle.
- Óh, Mr. Castle – szólt bele ismét a kellemetlen férfihang nevetve – Meg sem érdemlem… – és már bontotta is a vonalat.
Castle értetlenül állt a telefont még mindig a fülén tartva, pedig az már jó ideje csak süketen búgott. Csak most jutott el a tudatáig Alexis utolsó mondata. „Úgy vélem?! és Igen?! Most melyik?” – bizonytalanodott el az író – „Jaj, kislányom, egyértelműbben nem tudtál volna fogalmazni?!”
***
2 órával korábban
„Hogyan tudnék választani? Hiszen mindkettejüket szeretem… Istenem, miért történik mindez velem?... Nem kellett volna megmentem azt a nőt!... Úristen, miket beszélek?! Hiszen egy emberi életről van szó! És Nora egyáltalán nem tehet semmiről… De így én fogok elveszíteni valakit, aki fontos nekem…” – Castle-t Gates hangja rántotta vissza a valóságba.
- Castle! Ébresztő! Így semmi hasznát nem vesszük magának!
- Két óra és valamelyiküket el fogom veszíteni… – mondta ki hangosan is a korábbi gondolatát – Nekem ez nem fog menni – és könnyek gyűltek a szemébe – Én… Én nem tudok választani…
- Nem is kell! – mondta Gates határozottan.
- De hiszen maga is hallotta, mit…
- Nem érdekel mit mondott! – vágott a férfi szavába a kapitány, majd Castle elkerekedett szemébe nézve folytatta – Még van két óránk, hogy kitaláljunk valamit. És ha két óra múlva sem jutunk előrébb – két lépéssel a már jól ismert fehér táblánál termett, és egy mozdulattal mindent letörölt róla – Na! Akkor kezdhet majd igazán siránkozni.
Néhány perces csönd következett, ami alatt mindenki Gates ténykedését figyelte.
- Mi lesz már? – fordult hátra a nő – Halljam a tényeket!
- Már ezerszer átrágtuk magunkat rajta – szólalt meg Ryan – Nincs semmi, amivel…
- Akkor most ezeregyszerre is átrágjuk az egészet – Gates szeme szinte szikrákat szórt – Beckett bízik magukban! Tehát? – felnézett a fali órára – És gyorsan! Már csak 1 óra és 45 percünk van.
- Hat áldozat, akik közül hárman túlélték – Esposito eszmélt a leghamarabb, közben Gates már véste is fel a táblára az információt.
- Igen – szedte össze magát végre Castle is – De Sheldon nem volt betervezve.
- Mi a közös a másik öt áldozatba? – tette fel a következő kérdést Gates.
- Mindegyik nő. Mindegyiket hagyta elvérezni, ráadásul a szenvedésüket meghosszabbította azzal, hogy hideg vízbe tette őket – sorolta a tényeket Ryan.
- Rögeszmés. És ezen akkor sem változtatott, amikor Castle látogatta meg, hiszen Susant is kádba tette.
- De legutóbb azt mondta, hogy most csak improvizál – vetette ellen az író – És lelőtte Sheldont.
- Az csak egyszeri eset volt – kapcsolódott be a beszélgetésbe Brent is – Az ilyenfajta rögeszmés viselkedésébe egyszer-egyszer még belefér, hogy rögtönözzön, de többször nem.
- Ez jó! – kapott a szón Gates – Induljunk ki ebből!
- És, ha nemcsak egyszeri alkalom? – még a gondolatra is megfagyott a vér Rickben.
- Tud jobbat, Mr. Castle?
- Nem, tényleg nem – sütötte le a szemét az író, miközben még a hideg is kirázta a megszólításra – De inkább hívjon Castle-nek, Ricknek vagy „Minden lében kanálnak”, csak ezt a megszólítást kerülje.
Gates az íróra pillantott, de nem kérdezett semmit, csak bólintott.
- Következő?
- Mindegyik nőt a saját lakásában ölte meg!
- Kivéve Susant.
- Az más volt! Ott Castle-t állította próbára – magyarázta Javi – Egy dolgon változtatott csupán, a helyszínen, de minden más maradt.
- Igen, ez igaz – vette át a szót Kevin – Tehát feltételezhetjük, hogy most is hasonlóan fog cselekedni. Azaz hideg vizes kádba teszi, és hagyja elvérezni…
- Remek, most már tudom, hogyan fog meghalni Alexis vagy Kate, attól függően, hogy melyikük mellett döntök – szólalt meg gúnyosan Castle, mire mindenki szúrós tekintettel nézett rá. Majd észbe kapott – Nem szóltam semmit.
- Mi van még? – kérdezte Gates nem foglalkozva Castle előbbi kitörésével.
- Gyűjtő – szólalt meg More – Minden áldozattól magához vett valamit.
- Igen, de Sheldon jelvényét visszaadta.
- Ekkor döntött végleg Castle megleckéztetése mellett… – ült le az asztal szélére Ryan.
Castle végignézett a kis csapaton, majd az órára esett a pillantása. Már csak 15 perc volt a telefonhívásig. „Istenem, hogyan fogok dönteni?” – megrázta a fejét, szinte kényszerítenie kellett magát, hogy a vitára tudjon összpontosítani.
- …ezért akar most Castle orra alá borsot törni – hallotta ismét Ryan hangját visszatérve a valóságba.
- Igen! Ebben lehet valami – kapta fel a fejét Espo – Én a helyében úgy tenném ezt, hogy legalább az egyiküket olyan helyre vinném, amit Castle is ismer. Hogy utána egész életében azon rágódhasson, hogy ott volt az orra előtt a megoldás, de…
- A lakása?
- Azt már leellenőriztük. És az túlságosan is egyértelmű lenne.
- Hamptons? – szólalt meg Castle – A nyaralónk. Ha ott esne valamelyiküknek baja, akkor én… – képtelen volt befejezni a mondatot.
- Akkor tegyük fel, hogy valamelyiküket Hamptonsba vitte – nézett jelentőségteljesen Espo az íróra, majd feltette a következő logikus kérdést – De vajon melyiküket?
- Alexist – vágta rá Brent.
- Ezt miből gondolja – fordult a férfi felé Gates.
- Mert rögeszmés, és maximum egy dolgon képes változtatni. Jelen esetünkben az, hogy két nőt rabolt el, igen nagy változtatás – Így véleményem szerint Alexist vitte Hamptonsba, és Beckett nyomozót egy teljesen másik helyre.
- Ennek így van is értelme – dörzsölte meg a homlokát Gates, miközben a faliórára nézett. Már csak 5 percük volt – És időnk sincs jobb elméletre… Tehát Castle, Beckettet kell választania.
Az utolsó szónál mindenki várakozóan az íróra emelte a tekintetét. Castle Espora nézett. Aki tanácstalan arccal vont vállat, amit az író a következőképp értelmezett. „Haver, ennél jobbal jelen pillanatban én sem szolgálhatok”. Rick kiszáradt torkán egy hang sem jött ki, és az erejéből is csak egy bólintásra tellett.
Az utolsó szónál mindenki várakozóan az íróra emelte a tekintetét. Castle Espora nézett. Aki tanácstalan arccal vont vállat, amit az író a következőképp értelmezett. „Haver, ennél jobbal jelen pillanatban én sem szolgálhatok”. Rick kiszáradt torkán egy hang sem jött ki, és az erejéből is csak egy bólintásra tellett.
Hamarosan...
5x01 Fiction
5x01 Fiction
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése