A hír hallatán Beckett is és Castle is szedelőzködni kezdett. Úgy vélték, hogy mindenképpen meg kell látogatniuk az ügynököt. Nem mintha bármi újat tudna mondani, de egy személyesen átadott „jobbulást” mindenképpen megérdemel.
- Tényleg fontolóra kellene vennünk a múltkori ajánlatodat – szólalt meg Beckett, miközben Castle-lel a kórház folyosóján lépkedtek.
- Mármint?
- Mármint, hogy rendezzük be itt a főhadiszállást – nevette el magát a nő.
- Áh, szóval mégis csak hallottad?
- Persze, hogy hallottam, de abban a pillanatban sokkal fontosabb dolgok jártak a fejemben – komolyodott el ismét – Mikor lesz eredmény? – Azóta a reggel óta most először merte szóba hozni a leleteket.
- Nem tudom. A doki szerint legalább két hét. Az első vizsgálat óta 5 nap telt el, ráadásul egyet még meg is kellett ismételni, szóval… – az író nem folytathatta, mert elérték a kórtermet.
Óvatosan nyitottak be, hátha az ügynök alszik, de mint kiderült ébren volt.
- Hogy van Sheldon ügynök – kérdezte Castle, miközben a háta mögé rejtett lufit, amin csak annyit állt: „Gyógyulj meg”, elengedte, és a teremben lévő asztalhoz erősítette. Beckett ugyan túlzásnak tartotta, de a férfi ragaszkodott hozzá, mondván nem illik üres kézzel érkezni.
- Köszönöm jobban – és a léggömb láttán szélesen elmosolyodott – és még ajándékot is hoztak?! Ez aztán a figyelmesség – majd hirtelen elkomolyodott – Castle, köszönettel tartozom, maga nélkül… – nem bírta befejezni a mondatot.
- Ugyan már! Nincs miért hálálkodnia! Ha én nem vagyok, akkor meg sem sérül – motyogta bocsánatkérően a férfi.
- Most már pontosan értem – emelte elismerően a tekintetét Beckettre – miért tartja már négy éve maga mellett…
***
Mikor a páros visszaért az őrsre, a négy férfit – Espositot, Ryant és Sheldon két emberét – a nyomozásra kijelölt szobában találták.
- Hosszú éjszakánk lesz – sóhajtott mélyet Beckett, és elindult, hogy készítsen mindannyiuknak egy kávét.
A csapat egész éjjel az ügyön dolgozott. Újra összeszedték és rendszerezték a tényeket, a vallomásokat, remélvén, hogy ezúttal sikerül valami logikát találni az egészben.
- Ez mind szép és jó – dörzsölte meg a szemeit Esposito, rápillantva a fali órára, amin már reggel nyolc is elmúlt – de azzal, hogy Castle megmentette a harmadik áldozatot, mindent megváltoztatott.
- Haver, nem a legjobb ötlet ám magadra haragítani egy őrült sorozatgyilkost – szólalt meg Ryan is, aki már a számtalanadik kávéját itta meg.
- Nem mondod?! – kérdezte némi gúnnyal a hangjában Castle – Ha te nem lennél…
- Fiúk, ennél sokkal fontosabb dolgunk is van – utasította rendre őket Beckett – El kell kapnunk, mielőtt újabb áldozatot szedne.
Castle telefonja megcsörrent.
- Castle!... Igen, értem… Azonnal indulok… – kinyomta a készüléket, majd újra a zsebébe süllyesztette, és ekkor vette észre, hogy mindenki kérdő tekintettel néz rá – Be kell mennem a kórházba – nézett jelentőségteljesen Beckettre, aki egyből értette a célzást, bár a többiek még mindig értetlenül álltak.
- Rendben, de két járőr mindenképpen elkísér.
- Ugyan már, erre semmi szükség…
- Kétszer látogatott már meg! Ezek után azt ne hidd, hogy egy lépést is tehetsz felügyelet nélkül – nem foglalkozott a férfi arcára kiülő fintorral – Én pedig addig hazamegyek. Rám fér egy frissítő zuhany – majd a csapat többi tagjára esett a pillantása – Sőt, ahogy elnézem, mindannyiunkra. Két óra múlva itt találkozunk.
***
- Nem számítottam ilyen hamar eredményre…
- Megsürgettem a dolgot – válaszolta a ki nem mondott kérdésre a doktor – Tudja, a hibás teszt miatt.
- Köszönöm – majd szorongva kérdezte meg – Nos, doktor úr?
- Csak annyit mondhatok – a komoly hangra Castle-ben megállt az ütő – Ha eddig nem dohányzott, akkor most már főleg kerülje!
- Tessék?! – értetlenkedett az író.
- Maga makkegészséges – nevette el magát az orvos – A tüdején talált csomó, mint kiderült jóindulatú.
- Ezek szerint nem fogok meghalni? – Castle még mindig nem tudta felfogni a hallottakat.
- Ugyan már, maga még a százat is megéri – mondta a doki, nem is sejtve, hogy az előtte ülő férfi két hete éppen erre az egy mondatra várt – Persze csak, ha félévente rendszeresen jár kontrollra – váltott komolyabb hangnemre – Csak a biztonság kedvéért, hogy lássuk, nem növekszik-e a csomó.
- Ennyi?! Félévente egy kontroll? –hatalmas kő esett le Castle szívéről – Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna – pattant fel a székből – Doktor úr köszönöm – fogott kezet az említettel – Akkor fél év múlva – lépett ki megkönnyebbülten a doki irodájából.
„Kinek újságoljam el először?” – kapta elő vidáman a telefonját, majd beütötte Alexis számát. De a lány nem vette fel. Castle kissé elszontyolodva kereste ki Beckett számát a telefonban, de Alexishez hasonlóan a nyomozó sem volt elérhető. „Biztosan a zuhany alatt van” – gondolta miközben beszállt a védőőrizetként kirendelt járőr kocsiba – „Alexis pedig a barátaival, nem is csoda, hogy nem tudom elérni. Majd később felhívom” – és nem hagyta, hogy ez a kis apróság elrontsa a jókedvét.
Castle egy órával később már ismét a Kapitányság liftjéből lépett ki. Ryan és Esposito már frissen és üdén ültek Esposito asztala mellett.
- Beckett? – kérdezte az író a két férfihoz lépve.
- Még nem jött vissza – válaszolta Espo – Amúgy te mit is kerestél a kórházban?
- Én… – de ekkor megcsörrent Beckett asztalán a vezetékes telefon.
Mindhárom férfi felkapta a fejét. Ryan eszmélt a leghamarabb, és sietett felvenni.
- Itt Ryan nyomozó – majd a kezét a kagylóra téve fordult a másik két férfihoz – Castle, téged keresnek – mire az író kérdő tekintettel indult el felé – Haver, ez azért már túlzás, hogy a hívásaidat is ide irányítod – adta át a telefont egy megrovó pillantás kíséretében.
- Castle! – szólt bele a telefonba az író.
- Hogy van a válla? – Castle egy pillanat alatt ledermedt.
Majd feleszmélt, még pont időben ahhoz, hogy kezei híján bokán rúgja a távozó félben lévő Ryant. A nyomozó erre „Ezt most miért kaptam” tekintettel fordult meg. Castle egy jelentőségteljes pillantást küldött a telefon felé, amit Ryan egyből megértett.
- Köszönöm kérdését! – válaszolta a hívónak Rick, miközben látta, ahogy Ryan jelzi Esponak, hogy ki is van valójában a vonalban, mire Javi kézjelekkel mutatta, hogy tartsa minél tovább szóval – Miben segíthetek? – kérdezte, miközben biccentett a nyomozók felé.
- Volna egy harmadik és egyben utolsó megmérettetésem a maga számára.
- És pedig?
- A történet úgy kezdődik, hogy nálam van Beckett nyomozó és természetesen a lánya.
Castle-nek még a lélegzete is elakadt. A két nyomozó kérdő tekintettel nézett rá, miközben egy számítógép előtt ülő technikust sürgettek, hogy mérje be a telefonáló helyzetét. Rick nyugalmat erőltetett magára.
- Mit ártottam én magának? – kérdezte Castle próbálva megőrizni a hidegvérét, és reménykedve abban, hogy a hívó csak blöfföl. Mindeközben a vállához tette a vezetékes telefont, majd a zsebéből előhalászta a mobilját, ami elég nehézkesen ment a sérült válla miatt, és már tárcsázta is Alexis számát.
- Tudja, mit szoktak mondani… – félbe hagyta a mondatot – Várjon! Hívnak a másikon… Tudja mit?!... Mindjárt visszahívom – és már bontotta is a vonalat.
Castle döbbenten ejtette le a vállán lévő telefont. Ryan és Esposito kérdő pillantására csak megrázta a fejét, majd a mobilját – amin Alexist hívta – emelte a füléhez. Két csörgés után felvette.
- Hál’ Istennek…
- Nem értem magát Mr. Castle – szólt bele újfent a férfi a telefonba kicsit dorgálóan, de érezhetően élvezve a helyzetet, mire Castle-ben megfagyott a vér – Nem bizonyítottam még elégszer a szavahihetőségemet?
- Mit akar… – de hívó nem hagyta végigmondani a kérdést.
- Szóval ott tartottunk, hogy mit ártott nekem – vette fel ismét a korábbi beszélgetés fonalát – Tudja, mit szoktak mondani, arról a bizonyos alvó oroszlánról – mondta szinte már mosolyogva, továbbra sem elrejtve, hogy mennyire élvezi a szituációt – meg a bajszáról?
- Menjen a pokolba!
- Én a maga helyében – tűnt el minden nyájasság a férfi hangjából – nem beszélnék ilyen hangon azzal, aki élete két legfontosabb személyének jövőjét tartja a kezében.
Castle egész testében remegett, és olyan erősen szorította a füléhez a mobilját, hogy az ujjai is elfehéredtek.
- Most pedig térjünk a lényegre, Mr. Castle. Kap két órát, hogy mérlegeljen, kit ment meg?... A szerelmét vagy a lányát? – hagyta, hogy Rick megeméssze a szavait – Két óra múlva újra felhívom, és csak egy nevet fogok kérni. Ha pedig nem tudna dönteni, akkor írjon listát... Tudja? Előnyökkel és hátrányokkal – fejezte be nevetve, majd bontotta a vonalat.
- Az istenit! – fakadt ki dühösen Castle, és teljes erőből a falhoz vágta a kezében lévő mobilt.
Hamarosan...
5x01 Fiction
5x01 Fiction
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése