- Espo! Azonnal a Kapitányságra kell jönnöd! – Kate hangja remegett, minden erejére szüksége volt, hogy tartani tudja magát.
- De hát nem hagyhatom itt Jennyt! – válaszolta a férfi a vonal túloldalán.
- Castle-t letartóztatták…
- Hogy micsoda? Castle-t…
- Ne! – szakította félbe a férfit – Alexis nem tudhatja meg. Még nem!
- De hát…
- Martha bemegy a kórházba, és majd mindent elmagyaráz Lexnek – magyarázta Beckett – és ott maradnak Jennyvel. Rád viszont itt van szükség – Kate hangja megbicsaklott – Ki kell hoznunk Ricket…
- Értem – Espo kihallotta a nő hangjából a kétségbeesést – Fél óra és ott leszek…
- Siess…
***
Beckett és Esposito szinte egyszerre ért a Kapitányságra. Automatikusan a lift felé indultak, de néhány lépés után megtorpantak, és inkább a lépcső felé vették az irányt. Tűz esetén a protokoll, hogy minden műszaki berendezést leállítanak, és a liftet még nem helyezték újra üzembe. Kettesével szedték a fokokat, és amikor felértek a szokásos emeletre, a lélegzetük is elakadt. Mindenütt por, hamu, és elszenesedett bútorok.
Jól látható volt, hogy a középpont Beckett asztala volt, amelynek nagyjából három méteres sugarában szinte minden porig égett. „Ha itt lettem volna…” – futott át Kate agyán – „Jobbat nem is tehettem, minthogy felmondtam…” – ekkor eszébe jutott Ryan, és gombóc nőtt a torkában.
Espo megkocogtatta a vállát, és a fejével biccentett a kihallgató felé. Gyors léptekkel indultak el a tükörfal másik oldalára. Már éppen a beszélgetésre összpontosítottak volna, amikor a hátuk mögül felhangzott egy igen szigorú női hang.
- Magyarázatot várok! – dörrent rájuk Gates – Hogy a pokolba lehetséges, hogy még csak pár órája helyeztem magukat vissza állományba, de már ugyanakkora, ha nem nagyobb kutyaszorítóban vannak!
- Asszonyom…
- Tudni akarom – nem hagyta, hogy nyomozói közbeszóljanak – Miért arra kell bejönnöm a kapitányságra, hogy a CIA letartóztatta Castle-t gyilkossági kísérletért, ráadásul kiderült, hogy a drágalátos írónk állítólag a CIA egyik legbefolyásosabb vezérkari tagjának életére tört.
- Az egész miattam történt – fogott bele a magyarázatba Beckett.
- Mondjon valami újdonságot! – vágott a nyomozó szavába ingerülten a kapitány, mire annak még a szava is elakadt – Gyerünk, folytassa!
- Szóval… a múltkor, amikor Ryan… – hebegte Kate, majd vett egy mély levegőt, és nagy nehezen összeszedte magát – Amikor Ryan megmentette az életem, az anyám ügyében a saját szakállamra nyomoztam – Gates bólintott, hogy ezt már tudja – Mikor felmondtam, akkor végleg eldöntöttem, hogy lezárom, és magam mögött hagyom, ami a múltban történt…
- Fogja rövidre!
- De ma reggel felrobbant a bomba, ráadásul Smith-t…
- Ki az a Smith? – vonta fel a szemöldökét Gates.
Beckett habozott. Erre nem tudta mit feleljen. Vajon mennyit mondhatott el Ryan a kapitánynak? Megemlítette Montgomery nevét is? És a legfontosabb, ha most kitálalna, akkor mit tenne Gates? Tényleg tönkretenné – azt az egy hibát leszámítva – egy makulátlan és tisztességes rendőr emlékét? Egy dolgot megtanult, amióta Gatessel dolgozik együtt. Azt, hogy a kapitány lojális, keménykezű, de tűzbe menne az embereiért, amit már nem egyszer bizonyított is. Kate végül döntött: kockáztatnia kell! És röviden összefoglalta a kapitánynak – aki figyelmesen hallgatta – az elmúlt egy év történéseit.
- Egy év kellett ahhoz, hogy mindent elmondjanak nekem?
- Sajnálom…
- Tudja Beckett nyomozó, az egyik legjobb rendőrnek és legjobb emberemnek tartom – Kate csodálkozva meredt Gatesre, ami a kapitány figyelmét sem kerülte el – Igen, jól hallotta, amit mondtam. De végtelenül makacs, önfejű és gyakran fejjel megy a falnak, ami az életébe kerülhet, ha nem változtat a magatartásán – a nyomozó közbe akart vágni, de Gates nem hagyta – Egyet viszont jól jegyezzen meg. Az élet kegyetlen, és nagyobb bosszúálló, mint bármelyik ember, aki köztünk él. Soha nem arra sújt le, aki makacs, önfejű és konok, hanem a hozzá legközelebb állókra. Míg végül nem marad más, csak a bűntudat és a lelkifurdalás… Higgye el! Ezt tapasztalatból tudom…
Beckett megkövülten figyelte, amint Gates elhagyja a szobát. A kapitány néhány lépés után megtorpant.
- Na, mi lesz? – fordult vissza a nyomozókhoz – Ki kell húznunk a „kedvenc” írónkat a slamasztikából, nem?
„Ha én nem jutok szóhoz, akkor vajon mit fog szólni Rick, amikor elmondom neki, hogy a Vaslady kedvenc írójaként emlegette” – töprengett elmélyülten, miközben lassan a kapitány nyomába eredt.
***
- Mr. Castle elmagyarázná nekem, hogy mit keresett abban a parkolóban, ahol lelőtték a főnököm? – állt keresztbe font kézzel a CIA ügynöke az asztal előtt.
Castle már korábban is ült a kihallgatóban. De általában a „jó” oldalon, Beckettel karöltve. Most viszont fordult a kocka. Ő volt a gyanúsított, és semmiképpen sem volt rózsásnak nevezhető a helyzete. Egyszer – rémlett fel benne egy emlék – igen, egyszer már ült itt, mint vádlott, de akkor „csak” Beckett ült vele szemben, és nem volt az asztalhoz bilincselve. Bezzeg most! Már fájtak a csuklói ott, ahol a bilincs ráfeszült a kezeire. A két cm-es mozgástér pedig még csak arra sem volt elég, hogy kifújja magát.
- Maga tudja az én nevem. Esetleg megtudhatnám én is a magáét?
- Szerintem maga összetéveszt azzal a csinos kis nyomozónővel – biccentett a tükörablak felé az ügynök, mire Castle kezei ökölbe szorultak – Úgyhogy felvilágosítanám, hogy maga most a gyanúsított, és nem a kebelbarátom!
- Ha nincs név, nincs story – dőlt hátra Rick, már amennyire a bilincsek engedték.
- Nincs abban a helyzetben, hogy feltételeket szabjon!
- Tényleg? – kérdezett vissza az író.
Fogalma sem volt, miért is keménykedik a vele szemben álló férfival. Legfőképpen azért sem, mert a férfi kigyúrt izmai arra engedtek következtetni, hogy elég lenne egy ütés, és padlót fogna. „Legalább megvan a következő könyv rossz fiúja” – fürkészte az ügynök arcát – „Nincs is jobb, mint amikor egy szituációt az író maga tapasztal meg” – halványan elmosolyodott, de a következő gondolatra az arcára fagyott a mosoly – „Kár, hogy minden valószínűség szerint a következő bestsellerem egy cellában kerül megírásra… Ráadásul le se rázhatom Ginát, azzal a szöveggel, hogy épp nem vagyok elérhető”.
- Mr. Castle – szólította meg harmadjára az ügynök az írót – Csak nem a jövőjén mereng? Adjak zseblámpát? – Rick értetlenkedő arcára pillantott, és szélesen elvigyorodott – Amilyen sötét, mármint a jövője – magyarázta – elkelhet valami fényforrás…
- Menjen a…
- Nocsak, végre valami érzelem is tükröződik az arcán – hirtelen elkomolyodott – Jobban tenné, ha dalolna, mint a kismadár…
- Nem szoktam idegenekkel társalogni – Rick rákönyökölt az asztalra – De tudja mit? Magával kivételt teszek.
- Fene azt a jó szívét – gúnyolódott a férfi – Tehát? mit keresett abban a parkolóban?
- Gondoltam veszek valami ajándékot az újdonsült barátnőmnek. Mivel a parkolóház közelében lévő plaza parkolója már megtelt, így kénytelen voltam azt a parkolót használni. Órákat nézelődtem – színpadiasan elmélázott, majd folytatta – de nem találtam semmi megfelelőt. Így hazaindultam. És nicsak, mit találtam? Smitht, amint majdnem elvérzik. Több se kellett, hazavittem. Hiszen nincs is szebb ajándék, mint egy épp elvérzőben lévő 50-es férfi?! – most rajta a volt a sor, hogy gúnyolódjon.
- Hallott már a 911-ről?
- Mindenki a 911-gyel jön. Komolyan mondom nem értem miért?!
- Na, ne szórakozzon velem! – csapott az asztalra az ügynök, megelégelve az író gúnyolódását – Miért lőtte le a felettesemet?
- Mondhatnám, hogy nem én tettem – dőlt hátra ismét Rick – de maga úgysem hinne nekem… Szóval spóroljuk meg a felesleges köröket…
A CIA embere nem bírta tovább idegekkel, és Castle-re borította az asztalt…
***
Beckett, Espo és Gates az egyetlen működő számítógép előtt gubbasztottak, és a parkolóházban készült felvételeket böngészték át. Kate-nek már elzsibbadt a nyaka, és hogy egy kis életet leheljen bele, hátrahajtotta a fejét, és masszírozni kezdte a zsibbadt testrészt.
- Most jön Castle – mutatott a képernyőre Javi, mire Kate a monitorra kapta a tekintetét. Nyomban meg is bánta a tettét, mert erős fájdalom nyílalt a nyakába. Nem foglalkozott vele – Tisztára, mint James Bond – vigyorgott Espo elismerően, miközben a monitoron megelevenedett Castle, amint célra tartott fegyverrel, az autókat pajzsként használva egyre közelebb araszol Smith-hez.
Kate már éppen válaszolni akart, amikor óriási robaj támadt valahol a kihallgató irányában. Mindhárman a hang irányába kapták a fejüket…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése