- Tehát ezt gondolod rólam? – nézett elkerekedett szemmel Castle a nőre. „Ennyire nem ismer” – gondolta keserűen, de hangosan csak annyit mondott – Akkor nincs mit mondanom – gyors léptekkel indult az ajtó felé, de néhány lépés után megtorpant. Visszafordult, majd némi gúnnyal még hozzátette – Megnyugodhatsz Beckett. A magánakcióm során nem találtam semmit. Semmi olyat, ami az ügyedet előbbre viheti.
Kate döbbenten figyelte, amint a férfi a lift felé igyekezett. Nem tudta hova tenni Castle viselkedését, és metsző megjegyzéseit. Egyszerűen nem értette, miért épít az író falat maga köré pont most, amikor végre a sajátja leomlóban volt. Az asztalához indulva még hallotta, amint Castle megkéri Espo-t, hogy csak akkor hívja fel, ha a gyanúsított jelentkezett a munkahelyén. Látta azt is, amint Esposito felé sandít érezvén, hogy valami nagyon nem stimmel. Beckett erre csak félrefordította a fejét, és az asztalához érve elmélyült az ügy részleteiben. Vagy legalábbis csak próbált elmélyülni. Kevés sikerrel.
1 héttel később
Castle kilépett a szabadba, felnézett az égre. Majd öt órát töltött a kórházban a vizsgálatokkal, és most élvezettel szívta be a friss nyári levegőt. Gyalog indult el a Kapitányságra. Egy hete nem volt bent. Egyszerűen nem volt rá képes. Egész idő alatt Kate őrjítően édes csókja járt az eszében, és tudta, ha csak egy percre is kettesben maradna vele, elvesztené a fejét.
Eltelt egy hét, és semmi hír a gyilkosról, vagy legalábbis Beckették nem hívták fel, hogy lenne újabb nyom. És a kíváncsiság nagyúr. Útközben betért a kedvenc kávézójába, és megvette a szokásos két kávét. Fogalma sem volt, mit fog szólni Beckett, ha most beállít úgy, hogy egy hete nem beszéltek egymással. Kilépett a liftből, és még pont elcsípte Ryan kérdését.
- Egyszerűen nem értem, hogy miért nem jelentkezett. Vagy hogy miért nincs újabb áldozat – csóválta meg a fejét a nyomozó – Előzőleg két hét, és három áldozat. Az nagyjából négynaponta egy gyilkosság. És most? Már egy hete semmi.
- Talán csak a megfelelő alkalomra vár – kapcsolódott be a beszélgetésbe Castle.
- Nicsak? A tékozló író – mosolyodott el Esposito, majd mikor meglátta a férfi kezében a két gőzölgő italt, megkérdezte – Miért van az, hogy nekünk soha nem hozol kávét?
- Mert még nem mondtátok, hogy tartanátok rá igényt – azzal Beckett asztalára tette a poharat – Beckett?
- Gates irodájában. Ahogy elnéztem, valami miatt nagyon pipa.
Ahogy befejezte a mondatot, már nyílt is a kapitány irodájának ajtaja, és Beckett rontott ki rajta dühtől tajtékozva.
- Most megyek, és megölöm Castle-t – vetette oda két társának, nem figyelvén, hogy az említett éppen a két nyomozó között álldogál.
- Már megint mit tettem? – kérdezte homlokráncolva Castle. Beckett megtorpant, és a hang irányába fordult.
- Hogy nyilatkozhattál a sajtónak? – két lépéssel a férfi előtt termett, és mutatóujjával adott minden egyes szavának hangsúlyt – Ráadásul pont abban a kórházban, ahol az áldozat is fekszik?
- Én, nem…
- Ma megint láttak a kórházban – vágott a szavába a nyomozónő – Ne mond, hogy ez véletlen?
- Pedig a kettőnek tényleg nincs köze egymáshoz – védekezett meghökkenten Castle.
- Akkor elárulnád végre, hogy mit keresel abban az átkozott kórházban már napok óta? – nézett Beckett várakozóan rá.
- Én… – próbált valami jó magyarázatot találni Castle, de nem jutott semmi az eszébe. „Ilyenkor bezzeg semmi elfogadható indok nem jut az eszembe. Nesze neked 26 bestseller”. Még mindig a szavakat kereste, és hogy ne kelljen a nő szemébe néznie, inkább a szemközti falon lévő tévére összpontosított. Éppen a híradó ment. Egy perccel később jött a felismerés – De ha nekem nem hiszel, akkor hallgasd meg magad – azzal már nyúlt is a távirányítóért, és hangot adott a készülékre.
- New York polgárai veszélyben vannak – tudósította egy szőke, magabiztos nő – Egy sorozatgyilkos garázdálkodik a városban. A rendőrség mindezt persze cáfolja. De értesüléseink szerint már két emberrel végzett a ’Vérző szívű’ gyilkos, aki azért kapta ezt a nevet, mert áldozatait hagyja elvérezni. Már három áldozata lenne az ügynek, ha az utolsó áldozatot nem menti meg Richard Castle. Igen, jól hallották a kedves nézők, a híres íróról van szó. Az ő lélekjelenlététnek volt köszönhető, hogy a harmadik esetben Nora McRoy megmenekült. Erről a hölgy szomszédját kérdeztük, aki éppen meglátogatta Norát a betegágyánál.
- Így van, én mindent hallottam – bólogatott nagy komolyan az idős néni – Ha a rendőrökön múlik, akkor szegény Nora drágát biztosan hullazsákban viszik ki. Még szerencse, hogy ott volt az a híres fickó. Na, nem jut az eszembe a neve… Hogy is hívják? Tudja, aki azt a sok könyvet írta... Azt hiszem Castle… Igen, Richard Castle volt az.
- Hová jut így a világ – vette át ismét a szót a riporter – ha már a rendőrség sem képes megkülönböztetni az élőt a hallottól. Tudósított Lisa Mosse.
- Kösz Castle! – kapta ki Esposito az író kezéből a távirányítót, és kapcsolta ki a tévét – Most egész New York hülyének néz minket.
- Hé. Erről én nem tehetek – visszakozott Castle – Mit kellett volna tennem? Hagyni elvérezni?
- Nem. Végre egyszer hasznát vettük a minden lében kanál személyiségednek – nyugtatta meg Beckett, akinek láthatóan elpárolgott a korábbi mérge, az író nem kis örömére – Csak pechünkre, ez most a sajtó fülébe is jutott.
- ’Vérző szívű’ gyilkos? – kérdezte Ryan – Hát azért ez már túlzás. Két áldozat és máris Hasfelmetsző Jackhez hasonlítják…
- Azért találó névválasztás...
- Castle, ne kezd – figyelmeztette egy szúrós pillantással Beckett.
- És most mi lesz a következő lépés – vetetette fel a logikus kérdést Esposito – A sajtó visszhang biztosan óvatosabbá teszi.
- Vagy épp ellenkezőleg. Mindvégig csak erre várt – gondolkodott hangosan Castle – és most élvezi, hogy nagy felhajtás van körülötte. Ez viszont akár előnyünkre is válhat.
- Reméljük, hogy az utóbbi. Ryan és Esposito kérdezzétek ki a kedves öreg hölgyet, aki nyilatkozott. Ahogy elnézem, egész nap nincs mit csinálnia, így csak figyel. Hátha többet is látott, nemcsak a rendőrség „kétbalkezességét” – a két nyomozó bólintott és már indultak is a lift felé.
Beckett és Castle magára maradt. A férfi egyik lábáról a másikra állt zavarában.
- Hoztam neked kávét – törte meg a csendet Castle, miközben a pohárra mutatott.
- Nézd, Castle. Csak azért viselem el a jelenléted, mert pontosan tudom, hogy máskülönben nem hagynál nyugtot nekem. De amint vége az ügynek, elmész – azzal Beckett felállt, az asztalon álló kávéval nem is törődve a lift felé vette az irányt.
„Elmész” – visszhangzott Rick fejében. Ami viszont a legjobban fájt a férfinak, hogy kijelentés volt, nem pedig kérdés.
***
Castle fájó szívvel lépett be a lakásba. Egyedül volt. Megint. Alexis egy napos kirándulásra ment néhány barátjával, míg Martha a legújabb lovagjával töltött néhány napot vidéken. A férfi cseppet sem bánta a dolgot. Már egyre nehezebben viselte a mardosó kétségeket, és egyre kevésbé tudta gondtalannak mutatni magát. Ráadásul Alexis már kezdett gyanakodni.
Nem kapcsolt lámpát. Egyből a konyhába ment, és kinyitotta a hűtőt. Néhány pillanatig csak állt az ajtónak támaszkodva, mintha csak valami csodára várna. Majd észbe kapott, és kivett egy tejszínhabos flakont. Már épp emelte volna a szájához, amikor jéggé dermedt a rémülettől.
- Tudja, Mr. Castle. Nem igazán szeretem, ha belekontárkodnak a munkámba – jött egy rideg férfihang valahonnan a nappaliból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése