3 nap telt el azóta, hogy a gyilkos Castle lakására látogatott. „Három nap a pokolban” – gondolta Beckett az íróasztalánál ülve. Nem elég, hogy elvették az ügyét, majd az irodáját is, és hogy Sheldon még mindig nem tudja a tisztességes nevén szólítani, de még Castle is átállt. Az elmúlt három napban szinte már azt lehetett mondani, hogy Castle a régi. Kisfiús kíváncsisággal kérdezett meg mindent, és Sheldon mindent részletekbe menően elmagyarázott. Castle pedig jó diák módjára serényen jegyzetelt.
- Képzeld Beckett – lépett hozzá az író – Sheldon megígérte, hogy az ügy lezártát követően… – csak rá kellett néznie a nyomozóra, hogy tudja rosszat szólt – Nem fontos – harapta el a mondat végét – Van valami előrelépés?
- Miért nem kérdezed meg ezt is inkább az ügynököcskédtől – nézett fel a papírjaiból Beckett – Úgyis olyan jól egymásra hangolódtatok már!
- Én csak az eszközök iránt érdeklődtem. Azon gondolkodtam, hogy esetleg a következő Nikki Heat könyvben az FBI Nikki segítségére lehet…
- Akkor ezt a részt kihagyom – csapta le a tollát az asztalra Beckett.
Castle-t meglepte a hirtelen változás, de nem maradt ideje firtatni a dolgot, mert Espo – aki épp a telefont tette a helyére – emelt hangon kért figyelmet.
- 23. és 8. utca sarkán újabb áldozat. És a gyanúsított menekülőre fogta. Fegyverrel kényszerített egy idős házaspárt arra, hogy adják át a kocsijukat.
- Esposito, Ryan maguk a helyszínt biztosítsák – vette a kezébe az irányítást Sheldon – Brent, More. Ti itt maradtok, és telefonon tartjuk a kapcsolatot. Castle, Pewett maguk velem jönnek, és…
- Valami itt nem stimmel – vágott közbe Beckett, nem is foglalkozva, hogy már századszorra hívják „Pewett”-nek – Nem létezik, hogy ennyiszer hibázzon. Ez egyszerűen nem illik a profiljába. Az első még lehetett véletlen. A másodikat kitervelte, ezzel kényszerítve döntésre Castle-t. Egy harmadik hiba? A menekülő fickó biztosan nem a mi emberünk.
- Azért engem még mindig érdekel, hogy az illető miért is fut, ha nincs vaj a füle mögött – mire mindenki, még Beckett is megadva magát, futásnak eredt.
Az elmúlt napok tehetetlensége után ez az apró kis nyom mindenkit felvillanyozott. Az utcára érve Espositoék a saját kocsijuk felé vették az irányt, míg Castle-ék Sheldon Fordjához futottak.
- Pewett! Maga hátra ül!
- Most csak szórakozik velem, ugye? – torpant meg Kate. Az akadémia óta nem ült a hátsó ülésen.
- De persze itt is maradhat – nézett rá közömbösen Sheldon – Ahogy óhajtja.
- Majd én hátraülök – próbálta enyhíteni a feszültséget Rick, és már indult is a hátsó ajtó felé.
- Nem, Castle. Nem kell – azzal Kate már be is vágta magát az autóba, és a kelleténél jóval erősebben csapta be a fekete Ford ajtaját.
Sheldon is beszállt, majd miközben beindította a motort a rádióért nyúlt. Nem kapcsolta be a szirénát.
- Merre halad a gyanúsított? – kérdezte a központtól.
- Az 5. sugárúton észak felé.
- Remek. Tudok egy rövidebb utat – és gyakorlottan szlalomozni kezdett a forgalomban.
- Nem kéne bekapcsolni a szirénát? – kérdezte Castle.
- Azzal csak elijesztenék – jött a gyors válasz – majd ismét a rádióért nyúlt – Központ kapcsolja az ellopott gépjármű tulajdonosaival beszélő járőrt.
- Itt Meyer járőr. Miben segíthetek, Asszonyom?
- A házaspárnak volt biztosítása? – rövid szünetet követően válaszolt csak a járőr.
- Igen, Asszonyom.
- A biztosító nyomon követi az általa biztosított járműveket? – újabb szünet, újabb lehagyott autók.
- Igen, Asszonyom.
- Köszönöm, Meyer.
„Tényleg csak az én nevemre pikkel” – gondolta ingerülten Beckett, miközben Sheldon a letette a rádiót, és a telefonért nyúlt.
- Brent, kellenek az ellopott kocsi biztosítójának elérhetőségei. Azonnal – adott nyomatékot a parancsnak, majd Rickhez fordult – Castle! Ezt imádni fogja!
Beckett hátul hang nélkül parodizálva megismételte „Castle! Ezt imádni fogja!” – majd vágott egy fintort.
- Értem – szólt bele ismét Sheldon a telefonba – Köszönöm Brent – elvette a mobilt a fülétől, és beütötte a kapott számot. Hirtelen előre mutatott – Meg is van a mi elveszett báránykánk – mondta mosolyogva, majd ismét határozottan folytatta, miután a vonal másik végén felvették – Itt Amy Sheldon az FBI-tól. Egy ellopott autóval kapcsolatban keresem Önöket. A rendszám NY EJR-1106. Szeretném, ha fokozatosan, lelassítanák, majd megállítanák a járművet… Nézze, nincs időnk egyeztetni a tulajdonosokkal. És ha nem akar a közeljövőben egy komolyabb adóellenőrzést a részlegén, akkor most azonnal lelassítja azt a kocsit… Na ezt már jobban szeretem…
- Ilyet tényleg lehet? – döbbent le Castle.
- Tudja mit? – sandított Rickre Sheldon – Szórakozzunk egy kicsit. Villogtassa meg a lámpáit, legalább maga is megnyugodhat, hogy jó autóról van szó!
Alig, hogy befejezte a mondatot Sheldon, az előttük haladó autó lámpái, mint egy karácsonyfa, villogni kezdtek. A gyanúsított annyira a menekülésre koncentrált, hogy mindebből semmit nem vett észre. Castle elismerően füttyentett, Beckett viszont csak forgatta a szemeit.
- Most pedig, ha megkérhetem, fokozatosan lassítsa le a kocsit – Sheldon ránézett a sebességmérőre – Remek. Köszönöm az együttműködést – tette le a telefont.
Mikor az előttük haladó autó teljesen megállt, Sheldon is leparkolt. Még onnan is remekül lehetett látni, hogy a férfi pánikolva próbálja újraindítani a kocsit. Sheldon kiszállt, majd ráérősen az autóhoz sétált, és bekopogott az ablakon. Két másodperccel később már a férfi kezén kattant a bilincs.
- Vagány – lelkendezett Castle.
- Az – csak ennyire futotta Beckettnek, amiért legszívesebben megfojtotta volna az előtte ülő Castle-t.
***
Castle és Sheldon a kihallgatóban volt a gyanúsítottal. Beckett a tükör mögül kísérte figyelemmel. Amikor Sheldon közölte vele, hogy ebből most kimarad, cseppet sem csodálkozott. Azon annál inkább, hogy Castle-t beengedte, hiszen mi van akkor, ha az a férfi valóban a sorozatgyilkos. Ryan és Esposito – akik néhány perccel ezelőtt értek vissza a helyszínelésről – nem szóltak semmit, tudván, hogy társuknak már csak egy csepp hiányzik abból a bizonyos pohárból.
Sheldon eközben megfordított az előtte álló széket, leült rá és a kezeit a támlának támasztotta.
- Mit keresett az áldozat lakásán, Mr. – ránézett az előtte heverő aktára – Write?
- Én… – patakokban folyt a veríték a gyanúsítottról – én nem öltem meg azt a nőt, ha erre kíváncsi!
- Nem ezt kérdeztem – csattant fel az ügynök, mire a férfi összerezzent.
- Én csak egy tolvaj vagyok, semmi más… El se kellett volna vállalnom a melót – az utolsó mondatot szinte csak az orra alatt dörmögte.
- Milyen munkát – kapta fel a fejét Castle.
- A nő volt férje vissza akarta kapni a nagyanyja eljegyzési gyűrűjét. De annyira durvára sikerült a válás, hogy ezt nem tudták normális körülmények között rendezni. Ezért fordult hozzám a férj.
- Ez még mindig nem magyarázza meg, miért menekült!
- Nem vagyok hülye – csattant fel a férfi – Amikor megláttam a nőt a kádban, már pontosan tudtam mi történt. Csak el akartam tűnni. De összetörtem azt az átkozott vázát. És már hallottam is a szomszédot. Amióta az a pszichopata szabadon kószál, a városban az emberek jobban odafigyelnek egymásra… Nem szabadott volna elvállalnom… - ismételte meg letörten.
- A gyűrű?
- Tessék?!
- Hol van a gyűrű?
- Nem volt a lakásban, pedig mindent átkutattam…
A csapat szinte egyszerre lépett ki a két szobából. Esposito szólalt meg először.
- A nő már több, mint 12 órája halott volt, amikor Write rátalált. A mi emberünk nem olyan hülye, és kétbalkezes, hogy visszamenjen a tetthelyre, majd egy vázát összetörve magára vonja a figyelmet.
- Biztosan nem ő a mi emberünk – kontrázott Castle – Ezer közül is megismerném a hangját.
- Én megmondtam… – csúszott ki Beckett száján.
- Igen, igaza volt. Csak tudja Pewett, ha nem járnánk utána a dolgoknak, akkor előrébb lépni sem tudnánk. Most már legalább azt tudjuk, hogy a gyilkosunk valószínűleg gyűjtő is. Nézzenek utána, hogy a többi áldozat lakásából is tűnt-e el valami – azzal magára hagyta Beckettet.
Kate még sokáig nézett utána. És bármennyire is dühítette a kioktató hangnem, az még jobban zavarta, hogy más körülmények között ő is pontosan ezt tette volna. Elvarrna minden szálat.
***
Castle egy csésze kávéval álldogált a kávémasina mellett, és az elmúlt néhány napon járt az esze. Ez a három nap gyorsan eltelt. Nem is gondolta volna. A gyötrő kétségekről sikerült elterelnie anyaggyűjtés címén a figyelmét, de most, hogy ismét egyedül volt, azok újra felszínre törtek.
- Apa, mi ez az egész? – zökkentette ki a gondolataiból az épp akkor érkező Alexis.
- Tessék?!
- Dr Weis hívott, és valami hibás szövettanról hadovált – mondta feldúlva Alexis.
- Mondott még valamit? – kérdezte Castle idegesen. „Meg fogom ölni a dokit”
- Igen, hogy holnap meg kell ismételni – majd kutató tekintettel fürkészte az apját – Tehát ezért viselkedtél az utóbbi időben olyan furán – apja lesütött szeme felért egy beismerő vallomással – Mennyire komoly a dolog? – kérdezte könnyes szemmel, majd feltette azt a kérdést is, amitől a legjobban félt – Ugye nem fogsz meghalni?
Sem Rick, sem Alexis nem vette észre, hogy a fal túloldalán, az ajtó mellett egy harmadik személy is visszafojtott lélegzettel várja a választ. Beckett állt ott ledermedve, remegő kezében egy csésze kávét tartva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése