- Most mit fogunk csinálni? – kérdezte Castle a megfigyelő kocsi hátuljában.
Kate az egyik laptop képernyőjét tartotta szemmel, amin Füredi és Doyle éppen a jótékonysági bál helyszínét hagyták el.
- Követjük őket! – jött az egyértelmű válasz, majd lekapta a fejéről a fülest, amivel addig Doyle-ék beszélgetését figyelte, és a sofőrhöz fordult – Szóljon a kikötőben lévő ügynököknek, hogy továbbra is álljanak készenlétben, amint megtudjuk a dokkszámot, értesítjük őket.
- Igen, Asszonyom – és már hadarta is a parancsokat a rádión.
Beckett visszahelyezte a fülest a fejére.
- Srácok! Amint lehetőségetek nyílik rá, beszéltetni kellene Manuellit, hogy megtudjuk hová érkezik a szállítmány – Sophie kamerájának köszönhetően látta, amint Doyle egy aprót, de annál határozottabbat bólint – És nyugi, szorosan mögöttetek leszünk.
Sophie-t és Adamet az akkor érkező limuzinba tuszkolták, majd Manuelli és két embere is beszállt. Beckett intett a sofőrnek, aki a jelre beindította a motort, és a limuzin nyomába eredt.
***
- Miért van az, hogy a csinos hölgyek mindig csalódást okoznak? – kérdezte Manuelli, miközben végigsimított Füredi arcán.
Sophie összerezzent az érintésre, és elkapta a fejét a férfi kezétől. Bármennyire is próbálta, nem tudta leplezni ellenszenvét.
- Én próbálok Önhöz kedvesen közeledni, maga pedig visszautasít? – mosolygott a férfi, miközben a keze továbbhaladt, és a nő arca után a nyakán is végigsimított, végül megállapodott a nyakláncnál – Ejnye, ejnye! Egy ilyen gyönyörű nőhöz egyáltalán nem illik egy ilyen bizsu – azzal Manuelli megragadta az ékszert, és elrántotta. Sophie felszisszent, és Doyle keze a jelenet láttán ökölbe szorult – Na, igen a rendőrségnek sajnos nem telik többre – néhány másodpercig vizsgálgatta a nyakláncot, majd leengedte a limuzin ablakát, és kihajította – Rossz partnert választott.
- Ne becsülje alá – sziszegte a fogai között Füredi – Bár az ékszerek terén valóban pocsék az ízlése, de minden más területen felülmúlhatatlan…
- Még a végén kiderül, hogy nemcsak álcából vannak együtt, hanem az életben is – nevetett hangosan a férfi – Mit szólna a kedves barátja, ha most megcsókolnám? – hajolt közelebb Sophie-hoz, aki próbált elhajolni, de szorult helyzete nem sok mozgásteret hagyott neki.
Doyle megpróbált kiszabadulni a két megtermett testőr fogságából, de nem sok sikerrel járt, így csak némán, szikrázó szemmel figyelte az eseményeket. Manuelli a mozdulat közben megállt.
- Előbb a munka – vigyorgott szélesen – Aztán a szórakozás.
- Big Ben? – szedte össze magát Adam, és próbált nem arra gondolni, hogy miként fogja ízekre szedni Manuellit, amint teheti – Ennyire szereti az építészetet?
- A jó üzletember tudja, hogy mindig a vevő kedvére kell tenni. Az ügyfelem most jár először Angliában, és minden vágya az volt, hogy éjszakai megvilágításban láthassa a Big Bent. Apropó, tudták, hogy a Big Ben nem a torony, nem is az óra, hanem a harang neve? – Adam és Sophie nem válaszolt – Sejtettem. Látják, már nem volt hiábavaló a megismerkedésünk.
A limuzin megállt. A sofőr leengedte az utasteret elválasztó sötétített ablakot, és hátraszólt.
- Megérkeztünk, Uram.
- Remek – pillantott az órájára ismét Manuelli – Még pont van idő elintézni ezt a kettőt. Mondják, van kedvük úszni egyet a Temzében? – szállt ki a kocsiból, majd intett két emberének, mire azok megragadták a fogvatartottakat, és követték a férfit – Gyönyörű nem? – nézett végig a kivilágított Big Ben épületén – Hihetetlen London látképe éjszaka. Nem lehet megunni.
- Uram! – lépett mellé a sofőr.
- Igen!
- Stephen üzeni, hogy a szállítmány gond nélkül megérkezett a 9-es dokkhoz.
- Ma minden a tervek szerint alakul – csapta össze elégedetten a kezeit Manuelli – Roy – szólította meg a Sophie-t őrző fickót – Kapcsold be a laptopot, és lépj be a bankba, hogy ellenőrizni tudjuk, hogy a kedves Dimitrov nehogy átverjen minket. Fő a biztonság – az utolsó mondatát két „vendégének” címezte.
- Igen, Uram – indult el a limuzinhoz az említett, és elővette a laptopot, és a motorház tetejére helyezte.
- Mondja – szólította meg Manuellit Doyle. Időt kellett nyernie, hogy az erősítés megérkezhessen – Miért nem egy helyszínen bonyolítják az átadást és a fizetést? – Manuelli habozott – Ugyan már – folytatta Adam – Mindketten tudjuk, hogy innen mi élve nem jutunk ki. Vegye úgy, hogy ez az utolsó kívánságom…
- Igaza van, valóban nem fogják túlélni. Akkor meg miért is tagadnám meg a választ, jobb szó híján egy haldoklótól? Egyszerű. Így csak néhány ember látja az arcomat. Nem kell tartanom attól, hogy hátba támadnak. Most pedig – intett a másik fickónak – Itt az ideje, hogy jobb létre szenderüljenek…
A fickó Füredin is és Doyle-on is taszított egyet, mire mindketten tettek néhány lépést előre. A Temze partja pont a hátuk mögé került, és a verőember továbbra is Doyle mögött állt. Adam vett egy mély levegőt, és megfeszítette a vállait, majd egy hirtelen mozdulattal lefejelte a mögötte álló férfit, aki egy kiáltás kíséretében az orrához kapott, amiből ömleni kezdett a vér. Manuelli odakapta a fejét.
- Ejnye, ejnye drága Barátom, miért nehezíti meg a dolgokat? – húzta elő a fegyverét Manuelli – Melyikükkel is kezdjem? – morfondírozott hangosan – Szokták mondani, a hölgyeké az elsőbbség… – és a fegyver csövét Sophie fejére irányította…
***
A megfigyelő kocsi kb. száz méterrel arrébb állt meg, mint a limuzin.
- Megálltak, Asszonyom – szólt hátra a sofőr.
Beckett levette a vezetékes fülesét a fejéről, és a helyére egy átlátszó vezeték nélkülit helyezett. Elővette a fegyverét, ellenőrizte a tárat, majd visszadugta a háta mögé. A mozdulatra fájdalom nyílalt a vállába, de nem foglalkozott vele.
- Rick itt maradsz – nézett a férfira – Te leszel a kapcsolattartó köztem és Adam-ék között.
Az író látta Kate szemében az elszántságot, így nem ellenkezett, csak bólintott.
- Remek. Maga – szólította meg a sofőrt – tud bánni a számítógépekkel?
- Igen, Asszonyom.
- Akkor velem jön. Egyrészt fedez, másrészt kell valaki, aki a laptopot kezelni tudja, ha megérkezik az orosz ügyfél.
- Értem, Asszonyom.
- Neve?
- Bentley, Asszonyom – válaszolta a férfi, miközben a kesztyűtartóban lévő fegyveréért nyúlt.
- Nos Bentley, készen áll?
- Igen, Asszonyom.
- Akkor indulás!
Mindketten kiszálltak, Kate halkan behúzta maga mögött a kocsi tolóajtaját, majd a limuzin felé fordult.
- Maga intézze el a sofőrt – bökött a limuzintól távolabb álldogáló férfi felé – amilyen halkan csak tudja, a többit majd elintézem én.
A férfi bólintott, és elindult a megfigyelt autó felé.
Kate megkerülte a megfigyelő kocsit, és halkan, a hátát meggörbítve, a közelben parkoló autókat fedezéknek használva lassan a limuzin felé lopakodott. A szeme sarkából látta, ahogy Bentley hasonlóképp tesz. Már csak egy autó választotta el a limuzintól, amikor észrevette, hogy Manuelli int a Sophie-ékat fogva tartó fickó felé. Rossz érzése támadt, de megpróbálta legyűrni.
- Rick – tartotta a füléhez a kezét.
- Igen?
- Szólj Adamnek, hogyha szólok, akkor el kellene terelnie a közvetlen mögötte álló férfi figyelmét.
- Rendben.
Kate újra Manuellire emelte a tekintetét, aki éppen akkor lépett Fürediékhez, aminek köszönhetően a férfi háttal került a limuzinhoz képest, viszont Doyle mögött álló férfinak tiszta rálátása volt az autóra. A kocsi mellett álldogáló férfira pillantott, akin látszott, teljesen elmerült a laptop-ban. Beckett határozott.
- Rick! Most!
A Temze partján álló négyest figyelte, de nem történt semmi.
- Rick, hallottad?
- Igen, de hidd el, nem könnyű közvetíteni!
Beckett ekkor hallotta meg az üvöltést, és a figyelemelterelést kihasználva néhány lépéssel a limuzinnál ügyködő férfi mögé került, és a fegyver tusával halántékon vágta őt, mire a férfi hang nélkül összecsuklott. Ismét a parton álldogáló csapatra pillantott. Az addig Doyle mögött álló férfi, most néhány méterre tőlük a törött orrával volt elfoglalva. Viszont Manuelli fegyverét éppen Sophie-ra szegezte. Kate nem gondolkodott, hanem célzott és lőtt. Manuelli felüvöltött, kiejtette a kezéből a fegyvert, és a kézfejéhez kapott. Beckett ösztönösen a férfi felé indult, hogy bilincset tegyen a kezére.
Ekkor viszont már a törött orrú férfi is magához tért, és a vérzéssel mit sem törődve, elindult Beckett felé. Fél úton járt, amikor Doyle elé került, és egy rúgással a földre terítette.
- Ez szép volt! – dicsérte meg a férfit Kate – Ráadásul megkötözött kézzel.
- Jobban örültem volna, ha Manuelli képéről törölhetem le ezzel a vigyort, de ez is megtette – nézett végig a földön fekvő fickón – De azért az a lövés sem volt semmi.
- Ha már a lövésnél tartunk – emelte a tekintetét Sophie-ra Beckett – Akkor kettő egy!
- Oké szépített – nevetette el magát megkönnyebbülten Füredi – Azért megtenné még, hogy kiszabadít?
- Persze…
- Ne! – vágott közbe Adam.
- Tessék?! – döbbent meg mindkét nő.
- Dimitrov mindjárt itt lehet…
- Ezért kellene elengednie…
- Nem. Át kell utalnia a pénzt számlájáról ahhoz, hogy őt is elcsíphessük.
- És ahhoz miért kell megkötözve maradnom?
- Mert úgy tudja, hogy van két foglya Manuellinek…
- Ugyan… Azt mondjuk majd, hogy már el vannak intézve… Pontosabban te fogod mondani, amikor eljátszod Manuellit… – váltott észrevétlenül tegeződésre Sophie.
- Hát éppen ez az! Rólam Dimitrov tudja, hogy zsaru vagyok…
- Akkor mi a terved?
- Mr. Castle biztosan szívesen eljátszaná Manuelli szerepét.
- Most csak vicceltek velem, ugye? – hallották mindannyian a fülükben az író hangját.
- Legalább hasznát veheti a szmokingjának…
- Nem vagyok valami nagy színész…
- Nem kell színészkedni. Dimitrov még nem találkozott Manuellivel, szóval csak adja magát!
- Én…
- Rick – kapcsolódott be a beszélgetésbe Beckett – Meg tudod csinálni!
- Nem is tudom…
- Richard Castle – szólította meg szigorúan a férfit Kate – Most!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése