A sofőr kiszállt a limuzinból, feltette az egyenruhához tökéletesen illő sapkát, az utas üléshez sietett, és kinyitotta a kocsi ajtaját. Doyle kiszállt, megigazította a szmokingját, majd Füredi felé nyújtotta a kezét.
- Köszönöm – karolt bele a férfi karjába Sophie.
Az épület bejáratához érve két nagydarab fickó állta útjukat.
- Meghívó? – kérdezte az egyik.
Adam a szmokingja belső zsebébe nyúlt, és elővette Manuelli szobájában talált meghívó tökéletes mását.
- Mr. és Mrs. Doyle van a listán? – kérdezte a biztonságis, miután megnézte a meghívón szereplő nevet. Társa végigfutotta a névsort, majd bólintott – Isten hozta Önöket a tízedik alkalommal megrendezett Londoni Éves Jótékonysági Bálon – adta vissza a meghívót.
- Köszönjük…
- Komolyan?! – kérdezte fojtott hangon Sophie, miután elhagyták a biztonsági embereket – Mr. és Mrs. Doyle?!
- Gondoltam ez könnyebben megjegyezhető.
- Srácok! – hallotta a páros a fülén Castle hangját – Inkább koncentráljatok a küldetésre. Nem úgy hallani, mint akik egy boldog pár.
- Legfeljebb azt hiszik, hogy éppen válófélben vagyunk – jegyezte meg csípősen Füredi.
- Az egyetlen gond, hogy az ilyen eseményeken nem igazán szokták kiteregetni a házaspárok az otthoni szennyest – kapcsolódott be a beszélgetésbe Kate is – Szóval szedjék össze magukat, és mosolyra fel!
- Fogadjunk, hogy maguk ezt élvezik?
- Még szép – nevette el magát Beckett is és Castle is – Ha már itt kint kell ebben a megfigyelő kocsiban dekkolnunk, akkor legalább a maguk előadását hadd élvezzük.
- Psszt – hallgattatta el őket Adam – Ott van – mutatott a táncparkett átellenes oldalára.
- Valahogy át kell jutnunk – nézett végig a táncos párok során Füredi.
- Szabad egy táncra – nyújtotta a kezét Adam.
- Látom, hogy nem csak az erősítés élvezi ezt a helyzetet – adta be a derekát.
- Nem, bizony – mosolygott huncutul a férfi – És maga is élvezhetné, ha akarná.
A zenekar éppen akkor fejezte be az angol keringőt, és váltott tangóra. Doyle magához húzta Füredit, és lassan vezetni kezdte.
- Tud tangózni?
- Én is pont ugyanezt akartam kérdezni – vette fel a tánchoz szükséges tartást Adam.
- Édesapám kiskoromban járatott táncórára… Most már legalább látom az értelmét is – tette még hozzá némi gúnnyal, mire a férfi csak nevetett.
Már eljutottak a táncparkett feléig, amikor Doyle ismét megszólalt.
- Kezdünk egymásra hangolódni, nem gondolja?
- Csak szeretné.
- Tényleg szeretném. Bár maga keményebb dió, mint azt gondoltam…
- Pssz – intett a fejével Manuelli felé Füredi, akihez egy férfi lépett oda egy laptop táskával.
- Uram – szólította meg Manuellit az ismeretlen férfi – Elhoztam a gépét, ahogy kérte.
Manuelli végignézett a férfin, majd megállapodott a tekintete a gépen.
- Vigye egy üres terembe, üzemelje be, néhány perc múlva én is megyek…
- Igen, Uram!
Doyle még közelebb húzta magához Sophie-t, de közben végig a távozó férfin tartotta a szemét.
- Követnünk kell – súgta a nő fülébe, akit hirtelen ért a férfi közelsége, és válasz helyett csak bólintott – Úgy teszünk, mintha egy szerelmes pár lennénk, akik egy kis magányra vágynak… – Füredi ismét csak bólintott, és még csak nem is hallotta, hogy Beckett és Castle halkan kuncog a vonal túl végén.
- Ez most tényleg komoly?! – tért magához Sophie – Egy jótékonysági bál kellős közepén bonyolítja le az üzletet?!
- Leleményes, itt senki sem gyanakodna rá.
Doyle egy szempillantás alatt abbahagyta a táncot, és Füredi kezét továbbra is a sajátjában tartva, húzni kezdte a férfi után, aki éppen a legközelebbi folyosó felé tartott. Amint a nyomozópáros is a folyosóra ért, már csak annyit láttak, hogy a férfi a legközelebbi elágazásnál jobbra fordult. Doyle gyorsított a léptein, hogy semmiképpen se veszítsék szem elől az üldözöttet. Az elágazáshoz érve, megállt, és kikémlelt. Még pont idejében ahhoz, hogy lássa, a férfi a kettővel előttük lévő ajtón lép be. Visszafordult Füredi felé, majd az ujját a szájára helyezve mutatta, hogy nagyon halkan kell az ajtó közelébe férkőzniük.
- Készen áll? – kérdezte fojtott hangon, mikor elérték a kérdéses ajtót.
- Mire is? – csodálkozott rá a nő.
- Egy kis színjátékra – és már húzta is magához, hogy megcsókolja.
Sophie-t váratlanul érte a csók, és teljesen lefagyott. De amint a férfi bódítóan édes ajkai megérintették az ő ajkait, minden ellenállás kitörlődött a fejéből, és viszonozta legalább akkora szenvedéllyel, mint azt a férfi tette.
Adamet meglepte Füredi reakciója. Arra számított, hogy az első próbálkozást egy pofonnal fogja honorálni, ehelyett még szorosabban húzta magához. Teljesen elveszett a csókban, és percekre volt szüksége, hogy újra összeszedje magát, hogy a küldetésre tudjon összpontosítani.
Az ajtóhoz szorította Sophie-t, és jobb kézzel lenyomta a kilincset. Mindketten beestek a terembe, és csak kis híja volt, hogy nem a padlón kötöttek ki. Doyle körbenézett, és amikor megpillantotta a laptopnál ülő fickót, meglepettséget színlelt.
- Óh, bocsánat – vigyorgott, mint a tejbetök. Mindeközben Sophie mélyeket lélegzett, és próbálta valahogy rendezni az örvényként kavargó gondolatait és érzéseit – Az én kis feleségem szeretett volna egy kicsit huncutkodni, de látom ez a hely már foglalt…
- Jól látja – állt fel a férfi, és elindult a páros felé – Szóval jobban teszik, ha tovább állnak…
Doyle egy lépéssel a férfi előtt termett, és egy rúgással leterítette.
- De nekünk ez a terem tetszik – benyúlt zakója belső zsebébe, és egy pendrive-ot horgászott ki belőle – Sophie – szólította meg a még mindig az ajtóban ácsorgó nőt, aki egy kicsit még mindig kábán fordult felé – Ezt tegye rá a laptop-ra – hajította felé a pendrive-ot – Tíz másodperc elég a telepítéshez. Addig én megkötözöm ezt a jómadarat.
- Srácok, hogy ti… – hallották a fülesen az író hangját.
- Castle! – pirított rá Beckett.
- Mi van? Én csak azt akartam mondani, hogy milyen jól egymásra hangolódtak…
- Inkább hagyd őket dolgozni…
Sophie elkapta a pendrive-ot, és megpróbált nem foglalkozni a fülében jól hallható vitával. Vett egy mély levegőt, amivel sikerült végre némileg rendbe szednie a gondolatait, és az íróasztalhoz sietett. Leült, és már éppen csatlakoztatta volna az eszközt, amikor Manuelli és még két embere fegyverrel belépett a terembe.
- Ne mozduljanak! Tudják – nézett rájuk Manuelli – az első pillanattól kezdve feltűntek nekem. Nem igazán tűntek boldog párnak!
- Nem megmondtam?! – jött a kioktató hangnem Doyle-k fülére, amit rögvest egy fájdalmas kiáltás követett. Vélhetően Beckett könyöke landolt Castle bordái között.
- Az meg mi? – kérdezte Manuelli Füredi kezére sandítva, aki éppen abban a pillanatban húzta el, és tett úgy, mintha valamit el szeretne rejteni előlük.
- Semmi… – válaszolta teljes nyugalommal.
Manuelli intett mindkét férfinak, mire az egyik Doyle-hoz lépett, és a hátába nyomta a félautomata fegyvert, hogy még véletlenül se tehessen semmi meggondolatlanságot. A másik pedig az asztalhoz lépve elkapta Füredi kezét, majd csavart egyet a csuklóján, mire a nő kezéből kiesett a pendrive.
- Lám, lám… – mosolygott szélesen Manuelli – Mi van rajta?
- Semmi – válaszolta még mindig nyugodtan Füredi, és nem foglalkozott Doyle fejrázásával.
- A barátja reakciójából ítélve ez nem teljesen igaz. Szóval?
Sophie állta a férfi tekintetét.
- Ugyan már! Csak nem kíván egy golyót a barátja bordái közé? Bár, ami az előcsarnokbeli jelenetet illeti, lehet, hogy mégis…
- Rámentettem minden adatot a laptopjáról…
Doyle meglepődött, de néhány másodperc alatt sikerült rendezni az arcizmait, és a kis közjáték senkinek sem tűnt fel. Manuelli intett a Sophie előtt álló fickónak, aki a jelzésre megkerülte az asztalt. Félrelökte Füredit, mire Adam tett egy lépést, de az őt fogva tartó férfi egy rántással visszafogta.
Az asztalnál lévő férfi felkapta a pendrive-ot, rácsatlakoztatta a laptopra. Füredi magában számolt vissza 10… 9… 8... A fickó rákattintott bal egérgombbal a startgombra… 7… 6… Majd meggondolta magát, és az asztalra kattintva eltűntette a startgomb által megnyitott menüt... 5… 4… Startgomb, jobb egérgomb, intéző… 3… 2… Kattintás a pendrive meghajtójára 1…
- Nincs rajta semmi – nézett főnökére, majd kihúzta a gépből a pendrive-ot.
- Szóval a kisasszony csak blöffölt – mosolyodott el szélesen – Küldheted az üzenetet – biccentett a még mindig a számítógépnél ülő férfi felé – Írd meg, hogy a csomagot a kikötőben vehetik át az emberei, de az üzletet a Big Bennél kötjük meg. És plusz két fővel számoljon, de azt is írd meg, hogy nem lesz velük gond.
- Igen, Uram.
- Mint ahogy hallhatták – nézett rá az órájára Manuelli – Nekem még ma este van egy fontos találkozóm. És igazán nem szeretném, ha bármi megzavarná. Így hát kénytelenek velem tartani. Hozzátok őket – intett a két fickónak – És semmi ostobaság! Bár nem szeretnék feltűnést, higgyék el nem lesz lelkiismeret furdalásom, ha még is meg kell húzni a ravaszt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése